KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2013. december 31., kedd

BUÉK 2014

Ez az év is eltűnik az idő távolába, ismét 

beköszönt egy újesztendő. Kívánom, hogy 

hozzon békét és szeretetet közénk!



Búcsú 2013-tól




Becsukom a szobám ajtaját, leülök a gép elé és elbúcsúzom ettől az évtől, melyet titkon félelemmel kezdtem el. Féltem, mert babonás vagyok, túl sok volt a 13-s szám számomra. Nekem már az is sok volt, hogy a tizenhármas szám alatt lakom, hajdani életem minden baját ennek a baljóslatú számnak tulajdonítottam, és most még itt kísért a második évezred tizenharmadik éve is. Péntek tizenharmadikán ki sem léptem a házból. Már csak egy nap van belőle hátra, reménykedek, hogy nem hoz tragédiát a családomnak, és holnap éjjel nyugodtan fellélegezhetek. Na, ezt megúsztam.
 Olyan semmilyen év volt ez, csendes, nagy nyári meleggel, hosszú ősszel, és eddig még, mediterrán téllel. Mérleg havában egészségesen belesírt, ebbe a cifra világba az én kicsi Katám, az ötödik unokám. Ha belegondolok, mégiscsak szerencsés év volt ez.
Országunk öles léptekkel halad a kánaán felé, az infláció oly alacsonyan mozog, mint a munkanélküliség, hogy még szemüveggel sem látom őket. A rezsicsökkentéstől fenemód meggazdagodtunk, és csak bámulok, nem akarok hinni a szememnek, amikor mutatják a Blahán osztott ingyen kajáért kígyózó kilométeres sort. Nem lehet, hogy ilyen sokan vannak… Biztosan jó a mai menü, nyugtatom magam.  Nálunk nincs szegénység, ekkora biztosan nincs. Egyébként is sikeres volt a cipődobozos, a bevásárlóközpontos, és mindenféle más adománygyűjtés. Senki sem fázott karácsonykor, harsogták a híradók, igaz nem is volt hideg.
Nálunk dúl a demokrácia, ennek ékes bizonyítéka, hogy tiltakozhatok a pártok választási zaklatásai ellen. Nem tiltakozom, minek. Engem nem zavarnak, nem is érdekelnek. Az álmom, a be nem teljesült, az, hogy nincsenek pártok, szeretnék egy jól képzett, hazánkért, az emberekért tenni akaró, elkötelezett szakértői kormányt. Egyenlőre csak álom, de ha Isten is úgy akarja, még megérhetem. Hát azt kívánom, hogy az ükunokáim, már csak a könyvekből ismerjék meg azt a fogalmat, hogy politikai párt.
Legyen az újesztendő szerencsés, békés és csendes. Békét hiába várok, az biztosan nem lesz, mert amíg ember él ezen a földön, addig mindig dúl valahol a háború.  Kíméljen meg a teremtő a csapásaitól, és adjon bő termést. Kívánom, hogy a ló éve ne hozzon csalódást senkinek.

2013. december 24., kedd

2013. december 23., hétfő

Karácsonyi tűnődés 2013




Hajdan, kicsi gyermekként, karácsony előtti havas éjszakákon, az ablakon át bámulva, gyönyörűséges ünnepeket álmodtam, napokon át. Mire a szent éj ránk köszöntött, az én lelkem ünnepi fehérbe öltözött. Szegényes, fagerendás száz éves házunkat, meseházikónak éreztem, anyánk fáradt mozdulatait észre sem véve, csak a mosolyát láttam. A templom fényei, az orgona hangja elvarázsoltak, így maradt meg örökre bennem a csendes éj áhítata. A talpunk alatt a havas csikorgás hangja, a szomorkás rövid nappalok, az éjszaka világító hó fehérsége. Mire hazaértünk a faluvégre, kezünk kivörösödött, talpunkat égette a fagyos hideg, és akkor benyitottunk a meleg szobába, azt a jó érzést, nehéz feledni. Kezünk ugyan fájt egy darabig a hirtelen melegtől, de mi csak ültünk a kemencepadkán és néztük a csillogó karácsonyfát. Minden bús, szomorú dolog kint maradt, nem harcoltunk egymással, egy kis időre béke költözött a házba, és mind a négyen elcsendesedve játszottunk az ünnepen.

Manapság egészen más az ünnep, hangos készülődés, nagyon-nagyon sok készülődés. Ünnepváró fények a házakon, adventi nyüzsgés a városok utcáin. Sütés-főzés, ajándékok, takarítás. Izgalom, hogy nehogy elrontsam a süteményt, jaj, el ne felejtsek valamit. Ám ha eljön az éjszaka, az ablakomra bámulva - a lelkem összefacsarodik - békés csendes ünnepről álmodom. Álmom már csak annyi, hogy béke és szeretet legyen a családomban. A fehér hó eltűnt a mostani karácsonyokból, és a nyugalom sem a régi már.

2013. december 14., szombat

Barnamedve történet



Ez a történet, a mi igaz történetünk, egy nagyon szomorú medve mese, de el kell mondanom, mert mindenkinek meg kell tudnia, miként tett bennünket az ember, guberáló, fosztogató, kolduló medvékké.

Nagyanyám idején a medvék még úgy éltek, ahogy egy tisztességes medvének élnie kellett.  A hegyek között, a rengetegben rótták útjaikat, örökös vándorlással keresték meg a betevő falatjaikat. Nagyanyánk vadászott, ha nagyobb vadat ejtett el, bocsai a fa mögül lesték, később megügyesedve, már bátran segítettek neki. A vadászat öröme leírhatatlan boldogságot adott nekik, büszke medvetartást, és jogos önbizalmat, Anyáról anyára szállt az ismeret, mellyel képesek voltak elvezetni a bocsokat, a finom gyümölcs lelőhelyekre, mint a savanyú somos, vadkörtés, az édes áfonyával borított domboldalak, de nagyon szerettek szedrezni a patakok partjain is.  Ha a tél közelített, nagyanyánk mindig visszatért a megszokott telelő helyére, egy hatalmas szikla tövében megbúvó odúhoz. Alaposan kibélelte száraz levelekkel, és mire a tájat belepte a fehér hó, mindnyájan mély álomba merültek. Nem fáztak, jól összebújtak, és a nyáron növesztett vastag szalonna kitartott egészen tavaszig, a természet ébredéséig.

A tavaszt imádták, mert az ébredés öröme megmámorosította őket. Ekkor keresték fel a medvehagymást, és habzsolták és habzsolták az illatos leveleket, majd finom füveket ettek. Nagyanyánk megmutatta, hogyan kell megcsípni az őzgidákat, hogy az anyjuk ne vegye észre. Tele volt a hasuk mindig. Levedlették a büdös téli bundát, meghemperegtek a gyorsan szaladó patakokban. Kitanulták a halászat minden fortélyát. Ez volt ám az igazi medveélet, melyre mostanság csak elszomorodva emlékezünk. Az embert kerülték a kiszámíthatatlan természete miatt, mert az néha lőtt rájuk, néha meg elszaladt előlük. Nem akarták a békés egymás mellett élés szabályait felrúgni. Kerülték a házaikat, nem volt nehéz, hiszen volt mindenki számára elegendő hely. Olyan év is akadt, hogy emberrel nem is találkoztak.

A baj akkor kezdődött, amikor sok bocs született, és egyre több házat épített az ember. Az állataiknak mind több legelő kellett, minket pedig elűztek, kivágták az erdőket, a megszokott gyümölcsöseink eltűntek. A vadászok pedig csak szaporodtak, csak szaporodtak. Sajnos mi is sokan lettünk. Nem válogattak, már az anyamedvéket is lelőtték, az árván maradt bocsaikat összegyűjtötték és bezártak bennünket a kerítések mögé. Éhünket tehéntejjel, kásával és krumplival verték el. Téli álomba már alig merültünk, az ember által épített odvainkban, sokan voltunk.  Kíváncsiskodó emberek jöttek, hangoskodtak, etetgették a bocsokat, ezért mi bolondoztunk, táncoltunk, erre kényszerültünk, de nem tanultunk meg semmit abból, ami a medve léthez szükséges lett volna. Csak azt láttuk, hogy az ember enni ad, és ha nincs ember, akkor éhesek maradunk. Amikor elértük a felnőtt medve kort, szélnek eresztették bennünket. és vadásztak ránk,  A sorsunk a pusztulás lett.  Sokat közülünk agyonvertek a parasztok, mert betörtek a portájukra, a szerencsésebbjei a szeméttelepeken guberálták az ennivalót. Bemerészkedtek a városokba, kukázni kezdtek. Éjszakánként megjelentek, és hangos kuka borogatás közben, a kiömlő szemétben turkálva kutatták fel az ehető maradékokat.  Az ő bocsai már csak ezt tanulták meg, fogalmuk sem volt az igazi medve életről. Némelyik medve dühében, mert nem talált elég ennivalót, megtámadta az embert is. Háború kezdődött közöttünk. Az éhes anyamedvék a síró bocsaikkal minden este megjelentek a városok szélén és ennivaló után kutatva, kukáról kukákra járva randalíroztak. Az emberek kereplőkkel, hangos kiáltozásokkal próbáltak bennünket visszakergetni az erdőkbe, de hiába. Akkor jöttek a puskások és lőttek, menekültünk, de másnap az éhség ismét behajtott bennünket a városba.

A falvak lakói gonoszabbak voltak velünk, vas csapdákat raktak le. Ha belelépet egy medve, az már a hálál fia volt. Szabadulás nem volt onnan élve. Ha sikerült is némelyiknek, annak egy lába bánta, és abba pusztult bele, keserves kínok között.

Most pusztulunk, tavasszal egyre kevesebb medve ébred fel a rigó rikkantásra. Az ember győzött, mindent elfoglalt, nem hagyott helyet nekünk, mi pedig fogyunk és fogyunk, a születő bocsok már csak azt tanulják meg, hogy miként kell kirabolni az emberek házát, kutyát, tyúkot, birkát, kecskét lopnak, ha korog a gyomruk, vagy a kukákban turkálnak az ember hagyta maradékért.  Mesélik, hogy vannak még medvék a hegyek között megbújva, kerülik az embert, rejtőzve, medve remeteként élnek, de kevesen vannak és remény vesztettek.

2013. december 1., vasárnap

Adventi gondolatok – 2013



Várakozás az ünnepi áhítat csendjére, a fényre, az újesztendőre. Mindnyájunkban ott él titkon a várakozás a szeretet ajándékaira. Az egész életünk nem más, csupán csak várakozás, mindig várunk valamire, de az adventi különleges, pedig minden év végén eljön. Általa feldíszítjük lelkünket, a házainkat fénybe borítjuk.
 Kellemes napsütés, korai sötétség, fellobban az első adventi gyertya fénye a december sötétségben, elérkeztünk ismét az utolsó hónaphoz.  Gyorsan telnek ilyentájt a rövid nappalok, ezer tennivaló, készülődés. Nézegetem a karácsonyi listám, remélem nem hagytam ki senkit. Boltok polcait kutatom, a pénzem számolgatom. Listákat készítek a tennivalókról, recepteket keresgélek, újabb lista az ünnepi menüről, a süteményekről, a vásárlási listák, lista az időbeosztásról. Lista, lista hátán.
Olvasom, hogy ma, Ferenc Pápánk békét és fegyvertelen világot sürgetett a Szent Péter téri beszédében. Megint egy pusztába kiáltott szó. Még nem a jóság a szeretet és az ész irányítja a földi életet, még az önzés, a profit uralma van hatalmon. Még sok-sok év adventjében hangzik majd el ez a kívánság, hiába.

Kedvenceim