KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2012. augusztus 31., péntek

Megjöttem!





Egy mondás szerint, az egészség ízét a betegség adja.Ezt most megtapasztaltam, bár magam nem voltam beteg, csak egy kicsit megfáradt, mert ahol én jártam a gyógyítás helye volt, békével és reménnyel megáldva. Időm, mint a tenger, hát figyeltem a botokat, bicegéseket, gesztusokat, szavakat, és többnyire már öreg tekinteteket. Elgondolkodva azon, hogy minden mankó koppanása mögött ott rejtőzik egy sors, mely csak a botot tartó számára fontos, a sorstársak egykedvűen hallgatják, majd egy paddal tovább sántítanak. Ha az időm engedi, írni fogok róluk, a történetek , az érzések, a tapasztalások egyszer majd biztosan kikívánkoznak belőlem.

2012. augusztus 20., hétfő

A mai napom tanulsága !

Ne kövesd el azt a hibát, hogy mindenkit a saját mértékeddel mérsz. 

Frank Herbert
 
A hónap végére itt leszek ismét, addig is helyettem itt e kis virág .

 

2012. augusztus 19., vasárnap

Emlékeink...


Emlékeink az életünk ajándékai, egyetlen kapcsolatunk a múlttal. Peregnek az évek, egyre gyorsabban, és mi rakjuk szép sorba a polcokra, agyunk emlék raktárában, a jókat, a rosszakat, a sorsfordítókat, az emberpróbálókat, és a  szívet melengetőket. Őszbehajlón sokszor elmerengünk egy-egy mélyről felhozott emléken, és boldogan mosolygunk, mert az emlékezés nagy ajándéka, egy öreg felejtő agynak. Már csak a szépre emlékezem, mondjuk. Valóban a szép és jó emlékeket a könnyen elérhető helyre tettük, a rosszakat, mindig eldugjuk jó mélyre, hogy ne is találjuk meg azt soha. Furcsa mód, vagy talán nem is az, hogy a régi, gyermekkori, fiatalkori emlékeinket, könnyedén kapjuk elő, gondosan leporolva, megszépítve azokat. A boldog fiatalság emlékei, egy édeni világot mutatnak, pedig amikor benne éltünk mindebből, szinte semmit nem éreztünk. Na persze, ha megismertük volna az öregséget, paradox módon, fiatalon, rögvest értékeltük volna az ifjúságunkat.
Egy öregember ült a padon, nézte a vidám fiatalokat, felsóhajtott, - tudja kedves, én az emlékeimben mindig fiatal vagyok-  mondta. Az emlékeinket néha egy illat, egy szín, egy életjelenet, egy ház, egy utcasarok, olykor egy hang is előidézi. Ha egy forró álmos nyári délelőttön a távolban tyúk kotkodálást hallok, biztosan az öreg ház, melyben felnőttem,  jelenik meg az emlékeim képernyőjén. Ha téli éjszakán süvöltő szél hordja a havat, tüstént a téli temető jelenik meg, ahol a szeretteim nyugszanak. A kendőről, nagyanyám jut eszembe, anyám, gyermekeim kis kori  emlékeit szinte minden felidézi. A májusi hársfa illat, a kerítésekre omló futórózsák a boldog időket hozzák elő. Édes mézeskalács illata a régi karácsonyokat juttatja eszembe.
Eljön az idő, ha megérjük, hogy már csak az emlékeinkben élünk, a jelenből, már semmit nem teszünk az emlékezés polcaira, hisz már roskadoznak, teleraktuk az életünkkel.

2012. augusztus 7., kedd

Egy kis szünet

Nyikorog a lábam kezem,
Eljött a pihenés ideje.
Jövök vissza nemsokára,
Addigra vége lesz már,
Az augusztusi nyárnak.

2012. augusztus 5., vasárnap

Csendes boldogság...


"Annak a nőnek, aki amiatt panaszkodott, hogy a gazdagság nem tette őt boldoggá, azt mondta a Mester: 
- Úgy beszélsz, mintha a kényelem és a komfort tartozéka lenne a boldogságnak; holott ahhoz, hogy valóban boldog légy, kedvesem, csupán arra van szükséged, hogy lelkesedni tudj valamiért."

Anthony De Mello

Munkától elfáradva, lehuppanok a kertvégi székre, lábam kinyújtva hallgatom a tavasz muzsikáját. Fejem felettem az öreg barackfa  feledve vénségét felöltötte ifjúsága menyasszonyi ruháját, és apró fehér virágszirmokat hint a fejemre. Ügyes kis rigó fújja dalát a körtefa hegyén, meglepődök, mert e harsány trilla mobilcsörgést utánoz, modern világ zaja cifrázva már a rigók kottáját. Tüstént felel rá a dalverseny másik, lelkes versenyzője, a szomszédék diófájáról. Verébéknél elszabadult a pokol, és röptükben tört ki a tömegverekedés, ádáz csivitelés kíséretében, a friss fűben találták magukat. Balkáni gerlepár évődik a kerítésnél, légyottjuk titkos, elbújnak a kerítés tövében. Moccan a vakondtúrás, nézem, ahogy nő a halom, ő csendes, lent dolgozik, de rendületlenül. Felharsan néha egy-egy kutyaugatás, majd elhal, nyugalom honol újra, a nap lemenőben, bíbor fénnyel festi be a tájat.
Csendes béke, lelket vidít, a hosszú tél után a kikelet megsimogat, ráncaim kisimulnak, boldognak érzem magam, lecsukott szemmel hallgatom tovább az alkonyi zajokat.

2012. augusztus 2., csütörtök

Éjszakai gondolat....



"Az út, amin jársz, a tiéd, és nem kívánlak elbizonytalanítani, de néha a legnagyobb ellenségünk önmagunk, és a legnagyobb harcot a bennünk lakozó sötétséggel kell megvívnunk. Vihar közeledik, és olykor megesik, hogy a biztos menedék kulcsa rejtve marad előttünk, míg néha közvetlenül az orrunk előtt van."  (Derek Landy)

Ha arra gondolok hányszor vétettem úgy hibát életemben, hogy egy belső hang jelezte, nem jó az út, állj meg és gondolkodj. Néha meghallottam, de néha nem akartam, és ma már tudom, hogy nem azon az úton járok, amin kellene. Az ember döntései nem mindig racionálisak, az érzelmei, a környezete, a pillanatnyi helyzete, mind-mind befolyásoló tényezők. Ritkán döntünk tiszta fejjel, hisz a tisztánlátáshoz minden sallangtól meg kellene szabadulni, de ez ritkán sikerül. Ezért marad rejtve előttünk a  menedék kulcsa.

Kedvenceim