KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2016. november 24., csütörtök

Álmok regénye (hatodik rész)



Végre a gépen ültem, az ablaknál, szerettem nézegetni, már ha volt mit. Az óceánt ritkán láttam a felhők és a nagy magasság miatt, nem mintha érdekelt volna a hatalmas, de unalmas víz. Amint elhagytuk a szárazföldet, és elértük a repülési magasságunkat, elővettem a könyvet és olvastam. Szerencsére a könyv lekötötte minden figyelmemet, érdekfeszítő történet, jó ötlet volt ezt elhoznom. Soha nem olvastam a saját történeteimhez hasonló regényeket, azok nem érdekeltek. Ezek a reáltörténetek, ezek jók, de nehéz úgy megírni, hogy széles olvasótáborra tegyenek szert, de úgy tudom ez a könyv világsiker lett.
Egy idő után elfáradt a szemem, az álmosság is rám tört, pedig már kávéztam is, most teázom, hiába, leragad a szemem.  A légi kísérő kisasszony ébresztett fel, egy étellel teli tálcát tolt elém, és érdeklődött, mit kérek inni. Éhes voltam és szomjas, keveset ettem ma, az idegesség miatt. A vacsora után végignéztem egy filmet, kértem egy pohár whiskyt, és megpróbáltam újra elaludni, de hiába számoltam a bárányokat, már nem jött újra álom a szememre
Dr. Lewinre gondoltam. Mágus, ez a szó jutott róla eszembe, igen, minden olyan misztikus körülötte, mert semmit sem tudok róla. Vajon nős lehet? Lehetnek gyerekei? Miért gondolok rá ilyen sokszor?
Éreztem, ezzel a találkozással fordul sorsomnak kereke, minden elváltozhat, vége is lehet, az eddigi életem nyugodt folyásának, már-már vénkisasszonyos rigolyáimnak. semmivé válhatnak a szokásaim. Milyen marhaságokon morfondírozok, hagymázas ökörségek ezek. hiszen még egy fél szóval sem közeledett az orvos úgy hozzám, mint nőhöz. Csak, mint egy pacienst, csak úgy kezelt.
A pilóta beszélt, rövid fél órán belül leszállunk. Huhh! Most átrepültem néhány órát, gyorsítottam az időn vagy öt órát. De jó, már látom a partot, mindjárt földet érünk. Kézipoggyászommal a kezemben tülekedtem előre, ismerős arcot keresve, mikor végre megláttam az öcsémet. Már nem is tudtam volna elképzelni, hogy más várjon a repülőtéren, mindketten szerettük a viszontlátás örömét. Mióta a szüleink meghaltak, sokkal szorosabb lett a kapcsolatunk. Szinte nem múlt el hét skypolás, vagy telefonálás nélkül. Mindig naprakészek vagyunk egymás életéből, de mindketten ezt érezzük tökéletesnek.
– Brandon! De jó színben vagy, nem öregszel öcsém!
– Miriam! Te sem panaszkodhatsz, mint egy fiatal lány, a szerelem tart ilyen fiatalon?
– Te! Te! Úgy beszélsz, mintha nem ismernél. Menjünk a bőröndjeimért. Ha hazaérünk, alszom egy nagyot. Mi lesz a program? Mit találtál ki nekem?
– A program?  Hát elárulhatom, bár meglepetésnek szántam, Chinatown negyed megismerése, nem fogod megbánni. Jókat eszünk, úgyis szereted a kínait, és ráadásul jól szórakozunk majd.  Az itteni kínai negyed egzotikus, és nagyon ismert a különleges látnivalóiról. Továbbá strandolás, és nem utolsósorban Anne nénénk köszöntése. Nem fogsz unatkozni.
– Ajánlom is, mert hosszú és fáradságos volt az út. Carina és Morris?
– Morrist vitte el az iskolai ünnepségre, mire hazaérünk ők is otthon lesznek.
Az este jó hangulatban telt, megvacsoráztunk, jól kibeszélgettük magunkat. Fáradt voltam, de az időeltolódás miatt nem jött álom a szememre. Elővettem a könyvet, de végül letettem, és csak bámultam a mennyezetet. Elterveztem, hogy mit, mikor nézek meg, gondolkodtam Lily ajándékán, hiába, fogalmam sincs, hogy mit vegyek neki. Chrisnek mindig parfümöt viszek. Álomba meditáltam magamat. Jót tett a hosszú alvás, elűzte a fáradtságot, ebéd után indultunk is Anne nénénkhez.
Los Angeles városa számomra beláthatatlanul hatalmasnak tűnt. A nyüzsgés, a zaj elviselhetetlen, több autópálya is átszeli várost, vannak napszakok, amikor állandósulnak a dugók a város forgalmasabb részein. A helyiek ismerik a dugó elkerülő mellékutakat. Itt, a távolságok miatt, vagy autóba, vagy villamosra kell ülni. A fontosabb látnivalók között nagy távolságok vannak. Érdekes időjárású a város, a tél rendkívül kellemes, de ködös, főleg a tengerpart. A nyár forró, száraz, poros, és szmogos. Los Angeles fölött örökké kavarog a szmog. Az öcsémék a város szívében, a belvárosban laknak, de szerencsére Anne, a Bewerly Hills közelében, kertvárosi környezetben él, egy csinos kis házban, itt az utcákon fák adnak árnyat, üde zöld, öntözött a gyep, és sok a virág. Ez a környék emlékeztet Brisbane-re. Egyszóval, ez a város nem unalmas, sőt elég biztonságos is, bár vannak veszélyes, lepusztult részei is, de a többi, tiszta, rendezett, de korántsem nevezném turista barátnak. Az óceánpart meseszép, és csodálatos strandjai vannak.
Anne boldogan szaladt ki elénk, amikor leparkoltunk a bejárónál. Mindig elcsodálkoztam, hogy őrzi így meg a fiatalos külsejét, nem látszik hatvan évesnek, aki pár hónap múlva nyugdíjba vonul. Egy közeli állami iskolában tanít már vagy harmincöt éve. Furcsa lesz számára majd az időtlenség. Elhatározta, hogy utazgatni fog, erre kevés ideje volt eddig. Nyaranta Morris töltötte nála a nyári szünetet, már ez sem lesz, megnőtt, nem igényel felügyeletet. Megígérte, hogy a következő évben meglátogat Brisbane-ben.
A hétvégét Anne-nál töltöttük. Az öcsémék szinte minden pihenőnapon itt felejtik el a városi rohanást, a munkát. Kellemesen árnyas a ház mögötti kert, egy kis medencével, tökéletes a pihenésre, de legfőbb erénye a csend.
Hétfőn Carinával a belvárost jártuk be, vásárolgattam, nézelődtünk. Délután felmentünk a The Standard hotel tetején lévő bárba, lenyűgöző a kilátás innen a belvárosra. A belváros szép rendezett, de zavart az a sok hajléktalan, akik ott élnek, még sátrat is vernek néhol. A következő napokat a Santa Monica Beach-en töltöttük, vagy Anne-nál. China Town-ba csak az elutazás előtt jutottunk el, különleges, üdítő élmény volt. Gyorsan telt az idő, hihetetlennek tűnt, de újra a gépen ültem, és fentről bámultam a várost. Most tényleg, határozottan az volt az érzésem, hogy utoljára látom. A hazaút java részét átaludtam. Lily, mint mindig, várt rám, a hétvégét együtt töltöttük. Jót tett mind a kettőnknek ez a vidám, kötelezettségek nélküli csajos hétvége, és a csinos karkötőnek nagyon örült, amit végül a Kínai negyedben vettem meg neki.
A következő hétnek frissen, kipihenten vágtam neki, szinte minden napomra esett valami kötelezettség, tennivaló. Restanciáimat, most sietve pótolnom kellett. Könyvbemutatók, megbeszélések a kiadóval, és nem utolsó sorban szerdán délután jelenésem volt Dr Lewin-nél. Nem tudta titkolni az örömét, amikor meglátott. Ez, mit tagadjam hízelgően hatott rám. Már nem éreztem ellenszenvet vele szemben. Ültem a földöntúli békét árasztó rendelőjében, amit csak így hívnak, de nem arra hasonlít. Hátradőlve a kényelmes fotelben, kibámultam a kertbe, és meséltem.

Folytatás következik

2016. november 17., csütörtök

Álmok regénye ( ötödik rész)



– Mindig tudtam Doktor úr, hogy az előző életeimnek a végét, az erőszakos halálaimat látom. Az autóbaleset majdnem így vetett véget a mostani földi utamnak is, de valami szerencse folytán életben maradtam, amiért nagyon hálás is vagyok a sorsnak. Megpróbálok változtatni az írási szokásaimon, nehéz lesz – felelte elgondolkodva Miriam.
Az orvos szórakozottan nézett a kisiető Miriam után, nagyon érdekes kliens, és nagyon szimpatikus, szinte várom a következő heti kezelést. Vagy inkább, a következő történetet? - morfondírozott magában. A gyomrában éles szúrást érzett. Idegesen harapdálta a száját, tudatában volt, hogy ez a nő már nem közömbös a számára.
Miriam sietett haza, nem érzett semmiféle megkönnyebbülést a terápia után, de rosszabb érzés sem kerítette a hatalmába. Zavarta az orvos kutató tekintete, de arra gondolt, hogy egy lélekgyógyásznak kötelessége alaposan megismerni a paciensét. A nap további része zsúfolt volt, utolérte a könyvkiadó, Chris Peterson, nem volt érdek nélküli a hívása, majd az öccsével beszélgetett egy kicsit telefonon. Végül a barátnője hívta, hogy a kapu előtt áll.
– Nagyon örülök neked Lily! – fogadta őszinte örömmel.
– Na, mesélj! Milyen a doki, fiatalos?
– Jóképű.
– Van felesége?
– Fogalmam sincs. Ilyen magánéleti dolgokról nem beszéltünk. Legalábbis az ő magánéleti dolgairól nem.
– Na és, hogy zajlik a terápia.
– Hát úgy, hogy elmesélem az álmaim, egyelőre ennyi.
– Hát az nem sok. Nagyon szűkszavú vagy.
– Tetszik az orvos, mit tagadjam, de valahogy úgy érzem, hogy nem szabad mutatnom neki. Tudom, hogy én is szimpatikus vagyok a számára, de nem akarok közelebbi kapcsolatot. Rossz az előérzetem.
– Te minden férfi közeledésénél valami hátsó szándékot sejtettél eddig is. Tudom én mi a te bajod a férfiakkal, félted a függetlenséged. Igaz!
– Hát ezt jól sejted. Tényleg nem szívesen adom fel a szabadságom.
Miriam ügyesen elterelte Dr. Lewinről a szót, nem akart többet beszélni az orvosáról. Mindennapi problémákról, egymás gondjairól, ruhákról, a legújabb regényéről beszélgettek csak. Alaposan elsörözgették, beszélgették az időt, jól be is vacsoráztak, késő este lett mire Lily mögött becsukta az ajtót. Az íráshoz nem volt kedve, korán bújt ágyba, legalább ma betartom az orvosi utasítást – gondolta.
A következő hét terápiás szerdája hamar eljött. Egész héten az utazásomat szerveztem. Amerikába szeretetem volna repülni az öcsémhez, a nagynénink hatvanadik születésnapjára. Chris Peterson, a kiadóm, morgolódott az utazás miatt, most jött ki a nyomdából a tavalyi év végén befejezett regényem, és az ilyenkor szokásos könyvbemutatók is most kerültek volna megrendezésre. Szerintem elhalaszthatók, egy hónap csúszás megengedhető, majd később dedikálok, az öcsémék most vannak szabadságon, és várnak.
A reggeli futást követően bementem Mr. Petersonhoz, és nagy küzdelmek árán, abban egyeztünk meg, hogy elutazhatok két hétre.
A délután beugrottam Dr lewinhez, neki is bejelentettem, hogy a következő két hétben szüneteltetnünk kell a terápiát az utazás miatt. Dr. Lewin arca idegesen megrándult a hír hallatán, miután a tudtomra adta a nemtetszését.
– Egy terápiát nem lehet csak így megszakítani, de ez az ön döntése – mondta idegesen.
– Elnézést, erre én nem gondoltam. Sajnos már nem tudok ezen változtatni. Ha visszajövök, folytathatjuk a terápiát, ha ön is így gondolja.
– Természetesen folytatjuk. Várom két hét múlva a rendelőben. Jó utazást Miriam, és érezze jól magát a családjával.
– Köszönöm doktor úr, akkor két hét múlva itt! Viszlát!
Lewin dühöt érzett, és csalódást, mert nem számított erre a szünetre. Gondolatban, már eltervezte Miriam meghódítását, egy vacsorára szerette volna meghívni. Egyre többször gondolt erre a nőre. Mióta itt él, csak alkalmi kapcsolatai voltak. Nem akart mást, félt önmagától, félt a problémáktól, melyek könnyen fényt deríthetnek a betegesen önmarcangoló, birtokló természetére, mely már sokszor sodorta bajba. Ha nincs szerelem, ha nincs nő, akkor nincs baj sem, de most úgy érezte, hogy ez a nő kell neki. Két hét nem nagy idő, gyorsan elszáll, addig alaposan megrágom ezeket a terveimet - gondolta.
Miriam lázasan készülődött az utazáshoz. Másnap a belváros ékszerüzleteit járta. Anne nénjének szeretett volna egy szép karkötőt venni a születésnapjára. Sokat válogatott, nem akart a maga ízlése szerint vásárolni, mégiscsak egy hatvan éves hölgy fogja hordani. A harmadik üzletben végre a pénztárig jutott, örömmel tett a táskájába egy szolid, de annál elegánsabb karkötőt. – Na, ennek biztosan fog örülni.
A következő nap is ajándékvásárlással telt el, a gondot a kamaszodó unokaöcsém okozta, mert fogalmam sem volt, mit vegyek a gyereknek, végül egy értékes térképet választottam, mert az apjától már többször hallottam, hogy gyűjti őket.
Utazás előtti napot pihenéssel, alvással töltöttem, fel kellett készülnöm, a több mint tizenhárom órás repülő útra, mind fizikailag, mind lelkileg. Irtózok ezektől a hosszú repülő utaktól, de bele kellett törődnöm, hogy nincs más alternatíva. A kézitáskámba begyömöszöltem Kathrin Stockett könnyed, nagyon izgalmas regényét, A segítség-t, amit már egy hónapja szerettem volna befejezni, most lesz rá időm az úton, ha el nem alszom. Volt már erre is precedens, egyszer, néhány éve karácsonykor, már az indulás után elaludtam, és vagy négyszer ébresztett fel a stewardess, érdeklődve a hogylétem felől. A házat Lilyre bíztam, és ő is vitt ki a reptérre délután, mint mindig, ha utaztam. Búcsúzáskor most is az a rossz érzés kerített hatalmába, hogy ide soha többé nem jövök vissza, Lily csak legyintett.
  Minden utazáskor ezt érzed – mondta nevetve.

folytatás következik

2016. november 10., csütörtök

Álmok regénye ( negyedik rész)



A bejárat alacsony volt és teljesen eltakarta a növényzet.  Nem lakhatott benne medve, mert a bejárat előtt nem látszott állatnak nyoma. Az öreg gyógyító jónak találta, és mindannyian bemásztunk egy égő faággal a kezünkben. A barlang két részből állt, a kicsi külső részt egy keskeny bejáraton át követte egy meglehetősen nagy terem. Kövek és homok volt bent és valamilyen állat csontjai, nem ismertük fel.  Egymást ölelgetve örültünk, azon nyomban nekiláttunk a kitakarításának, és a fekhelyek készítésének. Végre letehettem a babámat egy biztonságos helyre. Nem kell már többé fáznunk éjszaka. A külső részben raktuk ki kövekből a tűz helyét. Belül a fekhelyek voltak. Miután elrendezkedtünk, minden holminkat bevittük a barlangba, átvittük a parazsat az új tűzhelyhez, boldogan ültük körül, de a gyomrunk korgott.  A tűz közel volt a bejárathoz, a füst kifelé szállt, és lángok védtek a betolakodóktól. Hosszú idő óta ma aludtunk a legbékésebben. A belső barlangban kellemes volt a hőmérséklet, végre nem vacogtunk a reggeli ébredést követően, de nehéz volt megszokni az állandó félhomályt.
Kora hajnalban ébredtünk, épphogy pirkadt. Éhesek voltunk és szomjasak. Elindultunk hárman Huával és Irával vizet keresni, Oda a fiával, Kuttal, és az öreg gyógyítóval fent maradtak a barlangban. Nem mentünk sokat, csak le a völgybe és már meg is találtuk a legközelebbi vízmosást, egy csordogáló patakot. Eső után hatalmasra duzzadt, ezt megtapasztaltuk egyszer, mert nem tudtunk rajta átkelni. Ugrándoztunk örömünkben, mert így már reménykedhettünk az életben maradásban.
Huával nagyon nehezen vittük fel a vizet egy hatalmas mamutgyomorban, de így legalább volt tartalékunk, és nem kellett gyakran elhagynunk a biztonságos sziklaszirtet. Végre megmosakodhattunk mind a ketten, hideg volt ugyan, de alig vártuk ezt az érzést. A többiek is lementek fürdeni, mert a hosszú tél alatt megkoszosodtunk, és állandóan vakaróztunk.
A kicsi gyermek folyton aludt, nagyon gyenge volt, már alig szopott, éreztem, hogy nem fog sokáig élni. Una azt mondta haldoklik, hideg volt a keze lába, hiába takargattam, csak aludt, nem akart enni. Egy reggel nem tudtam felébreszteni, halott volt. Mindannyian nagyon szomorúak voltunk, az öreg gyógyító azt mondta, hogy hideg volt az úton, nem csecsemőknek való az örökös vándorlás.  A hegyoldalba hantoltuk el, nagy sziklákkal fedtük be a kicsi testét. Lehangolt lettem, de a szomorkodásra nem sok időm volt.
Hamar beletanultunk a vadászatba, igaz nem férfi módra, dárdákkal, hanem szikladarabokkal, és a kecskegidákat vettük célba. Nem éheztünk. Mégis mindennap reménykedve néztünk le a völgybe, hátha felbukkan egy idegen horda, és végre igazi biztonságban érezhetjük ismét magunkat, de csalódottan indultunk lefelé hol vízért, hol vadászni. Életünk nyugalomban telt, régen éreztük ilyen jónak az életet, közeledett a nyár, hosszabbodtak és melegedtek a napok. A nap egész délután a hegyoldalt sütötte, szívesen üldögéltünk a barlang előtt. Az öreg gyógyító naponta mutatott be áldozatot, és könyörgött egy hordáért, de hiába. Vele barangoltam a hegyek között, gyógyító füveket gyűjteni, éles szememmel hiába kutattam a távolt. Nehezen akarózott itt hagyni ezt a biztonságos barlangot, de arra gondoltunk, hogy így soha nem találunk magunknak egy új hordát. Nagyon egyedül voltunk.
Egy hajnalon vészjósló szuszogásra ébredtünk, riadtan kaptunk fel egy szikladarabot. Mindannyian tudtuk, hogy a hús szaga hozta fel ide a medvét, és egykönnyen nem is tágít. Csendben vártunk, Ira kidobta a csontokat a szirtre, abban reménykedve, hogy így nem jön be, de csalódtunk. Máris megjelent a feje a bejáratnál és testével eltakarta a beszűrődő gyenge fényt. Hatalmas ordítással kezdtük dobálni minden kezünk ügyébe kerülő szikladarabbal. A medve bömbölve hátrált egészen a szirt széléig, mi kirohantunk mindannyian és tovább ordítottunk. Ekkor két lábra állva nekünk rontott, nem tudott menekülni, így hát támadott szorultságában. Ira és Kut testét felszaggatta hatalmas karmaival és lelökte őket a szirtről. Mi következtünk, a gyomromban éreztem a szorítást, és tudtam, hogy ez az utolsó néhány percem az életemből, de előtte végig kellett néznem a társaim halálát, majd elsötétült minden, éles fájdalmat éreztem a hátamban, zuhantam lefelé, és fejjel nekicsapódtam egy sziklának.
Hatalmas rúgással ébredtem fel, patakban folyt rólam a veríték, torkom elszorult, alig kaptam levegőt. Ilyenkor egy zuhanyozással nyugtattam le magamat.
Orvos kezét az ölében tartva várt, hogy Miriam megnyugodjon, ami csak néhány perc eltelte után látszott az arcán. Érdekes és elgondolkodtató volt hallgatni önt – mondta, Miriamra sem nézve.  Azután pár percig hallgatott.
– Meg vagyok győződve, hogy ön a mostani életében is az erőszakos haláltól fél.  Azt gondolom, hogy az előző életeinek erőszakos vége, nem jelenti azt, hogy a mostaninak is úgy kell végződnie. A terápiában elmeséli mindet, megbeszéljük, és reménykedünk, hogy így megszűnnek. Természetesen nem kell elfelejteni őket, csak el kell érni, hogyne zaklassák többé az éjszakáit. Ennek érdekében megkérném, hogy ne hajnalokig írjon, próbáljon éjfél előtt ágyba bújni – fejezte be az orvos.

Kedvenceim