KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2013. augusztus 27., kedd

Újjászületés



Magasba szárnyal,
Majd alázuhan,
Tolla aranyló,
Fénytől ragyogó,
Fájdalom égeti,
Hamvából újjászületik.

Kibotorkált a temető csendjébe, és padon megpihenve bámulta sírokat. Lába alatt vastag avartakaró, a bágyadt napsütésben egyre hullottak alá zizegve a falevelek. Csend volt, békés nyugalom. A levegőben kesernyés krizantém illat terjengett, és az ősz, semmihez nem hasonlítható szaga, a rothadó avaré.
Ide menekültem, a halál kertjébe megnyugodni, itt ülök a padon, a harminc évemmel, a romokban heverő házasságommal, és a méhemben egy rosszindulatú daganattal, pedig gyermeket reméltem. Itt áll a papíron fehéren feketén: cervikális karcinóma , CIN II.a . Borzalmas érzés, mintha rohadna az ember belseje. Gyermek helyett műtét, megszabadítanak minden reményemtől, és a halál Damoklész kardja még évekig ott fog lebegni a fejem felett.
Csak ült, gyűrögette kezében a leletet, és folytak a könnyei.  Néha jött valaki az úton, lopva rá lesett, zavartan tovább ment a dolgára.  Nézte a sírokat, a halottszállító kocsit, a sírok között járkálókat, és úgy érezte magát, mintha kővé dermedt volna, mázsás teher lett a teste, erőtlen volt a felemelkedéshez. Mikor az orvos biztatóan ecsetelte az elkövetkezendő tennivalókat, arcára kiült a félelem, nem tudott bízni, nem hitte szavait. Csak az járt az agyában, hogy meg fog halni, mikor még alig élt. Egyedül érezte magát a nagy bajával, ebben a zajos, nyüzsgő világban. Nézte a hatalmas gesztenyefákat, a kopaszodó ágain varjak károgtak.
Hirtelen észbe kapott, a telefonjára pillantva, sietve elindult, az élet minden baj ellenére megy tovább, gondolta. Rohant az iskolába, mindjárt kezdődik a történelem órája a hetedik a-ban. Nincs idő a siránkozásra.
Hirtelen ébredt fel az altatásból, olyan hirtelen, ahogy elaludt.  Tudatát tisztának érezte, tudta hol van, és, hogy mi történt az altatás után.  Anyja állt ágyánál és mosolygott, hálás volt, hogy az ő arcát pillantotta meg először. Jó érzéssel töltötte el. Jött az orvos, pulzusát hallgatta, megnyugtatta, és a további kezelésekről beszélt. Nem igazán érdekelte most, annak örült, hogy kivettek belőle minden rohadt részt, ami már úgysem volt jó semmire. Megszabadultam, gondolta, de hirtelen már ott is termett a kétkedés. Tényleg megszabadultam? Majd az idő eldönti, és az ajtóra bámult, jött a nővér a lázmérővel. Hányingere volt, szédült, fájt a hasa, és a háta. Oldalára fordult, és senkivel nem törődve bámulta az ablakot, sötétedett. December volt, közeledett a szeretet ünnepe. Nem várta, nem akart ünnepelni. Nem tud az ünnepelni, aki a halált féli, gondolta. Csak megkeserítek mindenkit körülöttem, az idén nem lesz karácsony nekem.
A rosszullétei állandósultak. A sugárkezelésektől gyötörte a hasmenés, majd a kemoterápiától a hányinger, a fizikai és lelki gyengeség. Megkopaszodott, és lefogyott. Soha életében nem volt még ilyen sovány és elesett. Hazaérve a kezelések után órákig feküdt és bámulta plafont, nem beszélgetett senkivel, még az anyjával sem, aki naponta jött, és finomabbnál finomabb ételeket hozott. Nem volt étvágya, de nem volt életkedve sem. A férje még vele volt, de csak kötelességtudatból. Mit szólnának az emberek, ha elhagyná a beteg feleségét. Csak éltek egymás mellett, de gondolataik külön utakon jártak. Tudta, ha vége lesz a minden kezelésnek, egy nap becsukja majd maga mögött az ajtót végleg.
Gyönyörű májusi nap volt, ragyogó napsütés, hársfavirágok bódították illatukkal a járókelőket, ezernyi virág pompázott a kertekben, parkokban, a kerítésekre virágzó futórózsák omlottak, az élet csodaszép, hirdették. Egyedül volt. Elhagyták. Becsukta az ajtót, kikapcsolta a telefont, lehúzta redőnyt, és csak ült, és folytak a könnyei. Siratta az éveket, a meg nem valósult reményeit, a szomorú gyermektelen, örömtelennek hitt jövőjét. A keserűség, a reménytelenség letaglózták, nincs kiút. Itt bőgök harminc évesen, kopaszon, csonttá fogyva, jövőtlenül. Estére elapadtak a könnyei, megmosta az arcát, és felhúzta a redőnyöket, sötét volt, csak a csillagok pislogtak.
Reggel korán ébredt, kiment az újságért, megfőzte a teáját, bekapott néhány kekszet, bevette az orvosságait, és a teát szürcsölgetve unottan átlapozta az újságot, de a keze a hirtelen megállt a lapozásban, mert a szeme megakadt a következő híren:  „A dévai Szent Ferenc Alapítvány augusztus 1. és 3. között tusnádfürdői házába vár minden érdeklődőt, aki szeretne munkájukkal, életükkel megismerkedni.”
Elmegyek! Abban a szent pillanatban megszületett benne az elhatározás, hogy ott fogja folytatni az életét, ahol szükség van rá. A gyerekeknek őrá, és neki pedig gyermekei lesznek, akiket taníthat, nevelhet, szerethet. Ujjongó boldogságot érzett, mint aki újjászületett. Milyen furcsa az élet, egy ilyen kicsi, semmitmondó hír, lesz a megváltója, az élete ígérete, a jövője. Tegnap este még halott volt, szerencsétlen nyomorult asszony, ma,  e hír hallatán feltámadt benne az életösztön és, mint a főnixmadár, ki hamvaiból újjáéledt, úgy jött vissza belé az életkedv, a remény, hogy lehet értelme az életének.

2013. augusztus 20., kedd

Bérházi capriccio



Patkányinvázió

Csak a zebrán! – kiáltom a gyerekeknek. A hatvanas években itt nem is volt zebra, minden más a régi, legfeljebb tatarozták a házakat az óta, a városházára már újra ráférne a festés, beszürkült a nagy forgalomtól. A Szentháromság szobor adta körforgalom mára már folyamatos. Megyünk a Macis játszótérre, a város legöregebb játszóterére. A lányomat naponta vittem ki, annakidején, mellette az öreg óvoda, még az apja is oda járt. Egy pillanatra megállok a ház előtt, ahol életemből hét évet töltöttem el. A kapu hatalmas és vénséges, a kiskapu nyitva, mint régen, és a cifra kopogtató is a régi, benézek, alig változott, maradt a csatornaszag, csak összenyitották a két ház belső udvarát és egy cseppet világosabb lett. Lakóit a háború utáni forgószél hordta össze, nem válogatva, mindenhonnan, munkást, tisztviselőt, úriasszonyt, kereskedőt, öreg apácákat, később még katonatisztet is. Egy valami közös volt, az udvar, onnan nyílt minden fontos ajtó, a lépcsőházaké, a földszinti lakásoké, a pincéké, a kamráké, sőt a mosókonyháé is, ami szintén közös volt, a patkányokkal is, mert azokkal tele volt a ház a pincétől az emeletig.  Egy borús délután megyek haza, át az udvaron, de a lábam a földbe gyökerezik, mert az emeletről, percenként repül le egy döglött süldő patkány. Felsandítok és látom, hogy a Szabóék vénlegény Imréje vadászik, rálelt egy fészekre a gang végi falépcső alatt. Módszeresen fülön csípi őket, egy tekerés, és zsuppsz, le az udvarra. Imrének van ideje az ilyesmire, meg már a hobbijává is vált a vadászat, nagy örömünkre, mert az epilepsziája miatt csak alkalmanként dolgozik. Nagy óvatosan kikerültem a dögöket, megúsztam, nem dobott egyet sem rám.  Be sem érek az ajtón, mondom, hogy mi van az udvaron, anyósom már ki is perdült, és felkiált az emeleten lakó Németnének, nehogy egyedül nézze végig ezt a fontos eseményt. Mire kipakoltam a bevásárlást, már udvaron volt a fél ház. A patkányokon, de a piaci árakon is túl voltak már, a betegségeknél tartattak, ezután jöttek zaftos kis pletyók, a mama mindenkit ismert a városban.
Ezekben a régi, a század elején épített bérházak aljában, a pincékben volt a patkányváros, onnan jártak fel a dögök zabálni. Egy közeli cukrászdában voltam pincérlány, és időnként hátra kellett menni a raktárba italért, már odakerülésemkor az oktatás részét képezte az italvételezés módja. Ismerni kellett a vételezendő ital illatát, némelyiknek a szagát, mert a demizsonról lerágták a patkányok a címkét, továbbá, ha nem akartad, hogy egy patkány beléd harapjon ijedtében, a csukott ajtón dörömbölni kellett, és akkor azok eliszkoltak. A patkánymérges dobozba nem szabadott belerúgni, mert kifolyik belőle a méreg.  Egy alakommal bezárták két napra cukrászdát, mert a lambéria mögül fertelmes dögszag áradt, tele volt a méregtől felpuffadt döglött patkányok oszladozó tetemével. Én, aki azelőtt csak egérrel találkoztam, itt már jóba voltam a csótányokkal is, amiket mi lányok csak kávébogaraknak hívtunk, mert imádtak a presszógép alatt fészket rakni.
Egy alkalommal magam is testközelbe kerültem egy jókora patkánnyal a mosókonyhában. Kinyitottam az üstház ajtaját, hogy alágyújtsak a víznek, amikor kiugrott egy jókora dög, én is kiugrottam az ajtón, és berántottam azt mögöttem. Férfiember híján, az emeleten lakó Kovácsné jött segítségemre. Seprővel felfegyverkezve, nagy bátran bementünk a mosókonyhába, de két perc múlva, a patkány megjelenésére, egyszerre akartunk kisprintelni onnan, de a rossz ajtó csak félig nyílt ki és mi beszorultunk, és a visításunktól halálra rémült patkány a lábunk között egérutat nyert. Az udvari angol vécénken sem voltunk biztonságban, mert ezek onnan is fel tudtak jönni, és ha nem lát menekülési utat, neked támad és harap.  Bevezettem egy védekezés módot, amíg a vécén ültem rugdaltam az ajtót, a zaj elijesztette őket. A patkány éjszakai állat, de ezek már sokan voltak és éheztek. Egérrel azonban soha nem találkoztam, megették őket a patkányok.


ui. A mérgeknek hála, mára már nem szaladgálnak fényes nappal a patkányok, de a délelőtti zajban, forgalomban, egy nyest  rohant el mellettem a Főutcán, úgy tudom őkelme is éjszakai állat,  ám lehet, hogy most ők az urak, felváltották a patkányokat, csinosabbak az igaz, de az autósok átka biztos utoléri őket.
 

2013. augusztus 3., szombat

Élet a feleség eltűnése után



Mi történne a férjünkkel és az otthonunkkal, ha egyik napról a másikra eltűnnénk a föld színéről, mert ugye manapság nem is lenne olyan abszurdnak tűnő dolog ez. A férjek többsége úgy megszokta a kényelmet, fel sem tűnik, hogy azt a felesége észrevétlen munkája teremti meg a számára. No persze vannak kivételek, akinek nem inge ne vegye magára. Én azokról, többnyire közép, vagy idősebb korú urakról beszélek, akik természetesnek veszik, hogy kiszolgálja a felesége, mert szerintük, az bizony az ő reszortja. Ugyanis én vagyok a családfenntartó, igaz a feleségem is dolgozik, de nem kellene. Ám ha kiharcolták, hát legyen, én nem vagyok semmi jónak az elrontója, de a háztartást bizony akkor is nekik kell vezetni, erről nem kezdünk vitát, mondják.

Egy nappal a feleség eltűnése után.
Mi a fene van ma? Már este nyolc, és még nem jött haza. Már délután sem volt itthon, ha jól emlékszem. Az ebéd az asztalon volt, megterítve. Még mérgelődtem is, hogy hideg, kénytelen voltam betenni a mikróba. Hálóban az ágy sincs megvetve.  Na, mindegy nézem a meccset tovább, ja, kiveszek egy hideg sört is hozzá.
Atyaisten! Már hajnali három óra, és én még a kanapén ülök felöltözve! Mi van?  A feleségem sem szólt, hogy elaludtam a meccs alatt. Nahát! Megyek levetkőzni és bebújok a paplan alá, még egy jót alhatok hétig, majd reggel fürdök. Máskor is előfordult már.
Mi ez? Nincs megágyazva? Még nem jött haza?  Nem emlékszem, hogy tegnap összevesztünk volna, vagy igen? A barátnőjétől is haza szokott jönni időben. Hajnali háromkor nem telefonálgathatok sehova. Majd reggel. Alszom tovább a kanapén.

Két nappal a feleség eltűnése után
- Kislányom, nem tudod mi történt anyáddal, nincs itthon, már tegnap sem volt.
- Szia apa! Az éjjeliszekrényeden van egy levél, abból mindent megtudsz. Bocsi, de dolgozom, ha valami nem világos, akkor telefonálj.
Hát még a hálóba sem voltam tegnap óta, hogy a fenébe láttam volna azt a levelet. Nem értem, minek levelez velem, miért nem szólt, és mi a francnak rakta el az ágyneműt, azt se tudom, hogyan kell megágyazni, na, jó kiveszem a párnám és a paplanom, ennyit én is meg tudok csinálni. De eldugta azt a levelet, miért nem rakta az ebédlőasztalra, már rég elolvastam volna. Na, nézzük mit ír!  Majd a munkahelyemen elolvasom, még elkések. Hú, de korog a gyomrom! Majd az úton beugrok a pékségbe és veszek reggelit magamnak.
Az irodai csendben nyugodtan hátra dőlve a kényelmes forgószékben végre kibonthatta a levelet.
Drágám!  Úgy döntöttem, hogy megváltoztatom az életem. Eljött számomra a gondtalan nyugdíjas kor, a lányunk már rég éli az önálló életét, hát én sem élem már tovább a régit. Jó volt, szép volt, de elég volt.  A hűtő tele van, minden holmid kimosva, kivasalva, a lakás teljesen kitakarítva, bár ezekre eddig soha nem figyeltél, mostantól neked kell magad után elrakodni, mosni, ebédet főzni, vagy hozatsz magadnak. Ezen túl el kell mosogatnod, és neked kell a mosógépben kimosni a ruháid, és ha nem akarsz gyűrött ruhákban járni, itt az ideje megtanulni a vasalást. A csekkeket feladtam, de ezen túl neked kell rájuk figyelni, a szokásos helyen megtalálod őket.  Ha valami elromlik, csináltasd meg, kérdezd meg a lányod, ha valamit nem tudsz. Ha mindez számodra fárasztó, hát tarts házvezetőnőt, nem olcsó, de sokkal könnyebb lesz a dolgod. Azért majd hazajövök látogatóba. Ne keress, most messzire utaztam
Köszönet a szép évekért, és nem kell hálálkodnod a gondoskodásért, mert észre sem vetted, és sok mást sem, a munkádtól, és a sok tévénézéstől már engem sem. Sok sikert az önálló élethez. Szerető feleséged
Ezt el kell olvasnom még egyszer, mert nem bírom felfogni, azt hiszem elhagyott a feleségem, de milyen orvul, legalább keresett volna maga helyett egy házvezetőnőt. Nem is baj, majd megmutatom, hogy képes vagyok ellátni önmagam! Ezek a nők olyan beképzeltek, azt hiszik, csak ők tudnak mindent. Ráadásul, amit lehet, azt agyonbonyolítják. Egyszerűsíteni fogom a háztartás vezetését, hiszen csak magam vagyok. Főzni csak hobbiból fogok, ha nagy néha vendég jön hozzám. Takarítani egy hónapban csak egyszer kell, mert úgy sincs kosz, az ágy vetetlen marad ezután, mosogatni ráérek hetente, amikor összegyűlik a szennyes edény. Mosni sem kell sűrűn.  Még hogy én nem tudom ellátni magam? Majd én megmutatom. A virágaival nem fogok foglalkozni, mind kidobom. A fűnyírás marad csak, az úgyis férfimunka, csak elorozta előlem.

Két héttel a feleség eltűnése után
Levetett ruhák sokasága hanyag eleganciával tarkítja a lakás egyhangúságát, a szemetes kuka mellett halomban áll az üres pizzás és sörös dobozok tömkelege. A mosogató, és pult teljes hosszúságában megrakva az elővett élelmiszerekkel, tárgyakkal, mosatlan edényekkel, sörös üvegekkel.
- Mosogatni kellene már! Nincs sok kedvem hozzá, össze kellene szedni a szennyes edényeket egy kupacba. Majd holnap!

Egy hónappal a feleség eltűnése után
A ruhák az egyszerűség kedvéért már nem kerülnek a szekrénybe, fiókokba, a szárítóról egyszerűbb felöltözni, hiszen ott van minden a szemünk előtt. A vasalás csak árampazarlás, a ház ura szerint. Változás csak annyi, hogy a szétdobált pizzás és sörös dobozok között kell bevergődni a konyhába. A pulton, a konyhai csendélet káosza felett ragyogó zöld legyecskék zümmögve kergetőznek a kis fürge muslicákkal.
- No, majd holnap, úgyis hétvége lesz.

Két hónappal a feleség eltűnése után
Mi a rosseb! Nem is tudtam, hogy fű is kalászt nevel, most akkor aratni kell, vagy füvet nyírni.  A szomszéd szerint először kaszálni, csak utána nyírni.  Nem is tudok kaszálni, és kaszám sincs, legalább beérik a fűmagom.
- Ejnye, kislányom, miért nem szóltál, hogy jössz, akkor egy kis rendet raktam volna.
- Apa szóltam egy takarító cégnek. Holnap kezdenek, de dupla pénzért dolgoznak, nagy a kosz. Addig gyere hozzám, hogy ne legyél láb alatt.
- Jó megyek! Ígérem, hogy többet nem kell hívnod őket, megtartom a rendet.

Egy évvel a feleség eltűnése után
- Apa jönnek a takarítók, szedd a holmidat és gyere!

Kedvenceim