A kicsi
Salah tragikus halála megbontotta az eddigi stabil családi harmóniát. Leila és
Nazim egymást okolták a balesetért. A veszekedéseik mindennapossá váltak.
Esőcseppék egyre többször gondoltak az elválásra, már nem az a biztonságot és
nyugalmat sugárzó család volt, mint amit megismertek.
A
hegyeket, és a fennsíkot maguk mögött hagyták, most sivatagos, homokdűnés,
kissé dimbes-dombos tájon mentek. Nazim szerint közelednek a világ legősibb,
majd ötezer éves, városa, Erbil felé. Ez a kurdok fővárosa, és kivételesen, ez
nem elhagyatott. A vizük fogyóban, az élelem is kevés, alig várták, hogy a
várost elérjék.
Estefelé
letáboroztak, amint feljöttek a csillagok, észak felé meglátták a város
fényeit. Esőcsepp és a két gyerek ugráltak örömükben, eddigi életükben még nem
láttak kivilágított várost. Esőcsepp az izgatottságtól csak forgolódott,
nehezen aludt el. Amikor a város alá értek egy elhagyatott romos épületbe
terelték az állatokat, Leila, és a gyerekek. Esőcseppel együtt jól
berendezkedtek, ételt készítettek, fejték a kecskéket. Rasidék bementek a
városba egy tevével. A fiú csak ámult és bámult, mert itt annyi ember jött
ment, látott autót, de tevét is. A boltokban megvehették a vizet, és az
élelmet. Bakancsot is kaptak, de a város drága volt, Rasidnak elfogyott az összes
drágaköve. Már csak annyi maradt, amennyi Esőcsepp nyakában lógott. A városban
rend uralkodott, nem éreztek félelmet, a boltokban segítőkészek voltak az
emberek. Útba igazították őket, sőt egy idős ember elmagyarázta, merre
menjenek, ha a kecskéknek egy kis szénát akarnak venni.
A városon
kívül maradtak, ott kényelmesebben táboroztak le, az állatokkal be sem mehetnének.
A város szélén földműves és állattenyésztő családok éltek. Amikor az egyik kis
gazdaságba bementek a tevéknek élelemért, az idős gazda megkérdezte Rasidékat,
hogy dolgoznának-e egy darabig, legalább a birkanyírás ideje alatt, elkelne egy
két ügyes hozzáértő kéz a munkához. Mindketten nyírtak már birkát, igaz,
kijöttek a gyakorlatból, de ez nem gátolta őket abban, hogy igent mondjanak
azon nyomban. Kellett a pénz a további úthoz.
Nazimék
elbúcsúztak, és továbbmentek. Esőcseppék is nagyon sajnálták az elválást, de
mostanában a fiúcska halálát követően megváltoztak, a keserűség mogorvává tette
őket. Esőcseppék a tanyán maradtak, reggeltől estig robotoltak. Tisztességes
szállást kaptak ágyal, elegendő étellel. A gazda felesége mindent megpróbált,
hogy ott tartsa őket. Egy hónapig dolgoztak,
a gazda ezt méltányolta és tisztességes bért fizetett nekik. Így már nyugodt
lélekkel mentek tovább. Útravalóul az öreg sok hasznos jó tanáccsal látta el
őket. Mikor merre menjenek, merre találnak vizet, és egyéb élelmiszert. A tevéket,
ha egy mód van rá, adják el Haszaka városába, mert az Assad csatornán csak
csónakkal jutnak át, nincsenek kompok. Igaz már félig leapadt a vize, de még
így is mély.
Aleppoban
talán találnak kutakat, de a város rom, és teljesen kihalt, onnan azonban még
messze van a kikötőt, Latakia városkája. A város lakott és hajók is mennek
Ciprusra, majd onnan tovább Európába. A város veszélyes, tele van csavargóval,
rablóval, vigyázni kell. Egy jobb kikötőbe kellene mennetek – mondta - de ti
tudjátok
Folyt. köv..
