KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

A kedvenceim között biztosan találsz számodra kedves zenét is.



„Több dolgok vannak földön és égen, Horátio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”

William Shakespeare Hamlet



2022. augusztus 15., hétfő

 

A lét hídja
Tied volt szívem teljesen,
nappali fényben és éj sötétben,
maradt volna tövisek nélkül
átszúratlan egészben,
de te a felhők ölét választottad,
én hűtlen nem voltam soha,
szerelmed szorít végtelenig.
Ahogy a vénség vesztessége jön,
zilált aggyal néha elvetnélek,
dobnám magam léhán más test elé.
A szív, az ész nem enged,
falakat épít magasan körém,
ha tenném, fájna jobban, mint bármi.
Gyakran nem az érett gyümölcs hullik,
közös lényegünk öröm,
nem foszlik savanyú földben,
bú férgei nem járhatják át,
üres szemekkel csak azok lesnek,
kik soha nem szerettek,
de mi elevenen, telve erővel
könnyedén keltünk és feküdtünk.
Szél hangján hol lágyan,
hol vadul jössz most is felém,
lopódzik fülembe beszéded rejtelemről,
mely az életé, és sejtelemről mely a halálé.
A Folyó partjáról kiáltok hozzád,
a hullámok fölött időről időre,
veled örökkön, nem vakít felejtés,
szemem és lelkem fényéből a keserűt,
édesnek olvashatod.
A remény virágainak van ideje nyílni,
bárkinek és bármeddig ragyoghatnak,
emelhet és veszejthet a pillanat,
pontosnak tűnhetnek bölcsességeink,
míg a lét hídján túl álmainkba érünk.
 
Kardos M. Zsöte verse

2022. március 11., péntek

 

Régi történet


Már nem emlékszem kitől hallottam ezt a megtörtént esetet, de az biztos, hogy igencsak régen. A főhőse egy középkorú nő, aki, ebben az egyszerű kis történetben, híven mutatja be az asszonyi, anyai sorsot.

Már lázasan ért haza a munkából, a gyerekek tanultak. Kutatgatott, és szerencsére talált egy szem lázcsillapítót, az is a gyerekeké volt. Kevés nekem, de estére állott vízbe ülök, gondolta. Gyorsan elmosta a tegnap esti és a reggeli koszos poharakat, gondolván, ki tudja holnap mennyi ereje lesz, ne maradjon annyi mosogatnivaló hátra. Főznöm is kellene valami gyorsat, de laktatót. Jó lesz a paprikás krumpli, van egy kis kolbász itthon, teszek bele nokedlit. Hajrá mielőtt rosszabbul leszek, már pucolom is a hagymát. de előtte be kellene raknom a szennyest a gépbe, kell reggelre a tornadressz is. Leverte a víz, zihálva leült, nagyon fájt a háta. A gyerekek éhesen kijöttek a konyhába. Most az egyszer rájuk parancsolt, készítsenek maguknak harapnivalót.

- Nem vagy jól? Bevettél valamit a fejfájásodra? – kérdezte a férje a konyhaajtónak támaszkodva.

- Nem csak a fejem fáj, a mellem a hátam is és lázas vagyok – felelte.

- Feküdj le. A munka megvár.

- Az biztos, az mindig engem vár – morogta kedvetlenül.

- Jól van, na! Azért a kis nátháért ne csinálj magadból mártírt – mondta és becsukta a konyhaajtót.

Nagy nehezen felállt, kiszedte a ruhákat a mosógépből, kiteregetett, majd leült és nézett maga elé. Megöregedtem, régebben soha nem betegedtem meg.  Egy mondat járt az agyában, nem tudta hol, kitől hallotta, de megragadt benne, mert annyira igaz: „Amikor kitöröljük a szemünkből az ifjúság tündérporát, tisztán látjuk az élet könyörtelen valóságát”.

Ki kellene hívnom az ügyeletet, a gyerekekhez is hívtam már, akkor legalább kérhetek tőle lázcsillapítót. Fogta a telefont, kikereste a számot és tárcsázott. Gyorsan vették fel, egy női hang kérdezte a nevét, a panaszát, és a címet.

- Azt nem tudom mikor ér ki önökhöz a doktor úr, de hamarosan ott lesz csicseregte a női hang.

A paprikás krumplit gyorsan odakészítette főni, majd körülnézett, mindent rendben talált. Köhögési roham leverte a lábáról, ledőlt a nappali kanapéjára, és várt. A ház elcsendesedett, mindenki elaludt, a férje a tv előtt. Szédült egy kicsit, de összeszedte magát és táskába bedobált egy pizsamát, törölközőt, fogkefét, papucsot, - mindenre felkészülve - de ezt nem gondolta lehetségesnek, náthával nem küldhetik kórházba.

Csengetésre riadt fel, az orvos jött és a beteget kereste.

- Én vagyok doktor úr a beteg, már tegnap kezdődött, mára már be is lázasodtam, de nincs lázcsillapítóm se - hadarta el egy szuszra.

- Azt látom a szemén, hogy lázas, mennyi? Mérjük meg most.

- Hát ez komoly, majdnem negyven fok. Meghallgatom, és benézek a torkába is.

- Rendben - mondta és lehúzta a blúzát.

Az orvos sokáig hallgatta, már alig tudott ülni is, alig várta, hogy elmenjen és lefekhessen. Az orvos hümmögött, előkészített egy lázcsillapító injekciót.

- Be kell feküdnie a kórházba, súlyos tüdőgyulladása van, most csillapítom a lázát és mentőt hívok. Van itthon hozzátartozója? - kérdezte az orvos.

- Igen van, hívom – bekiáltott a hálóba.

A férfi ásítva lépett ki a nappaliba, szólni akart, ámultan nézett az orvosra, aki elmondta a diagnózist, és a tennivalókat. A férj csak állt, megkövülve, nem bírta felfogni, hogy a felesége ilyen beteg lett, még soha nem látta betegen.

- Összekészítem a holmid – dadogta.

- Ne fáradj, ott a táska az ajtónál, mindent beraktam. Vegyél ki holnapra szabadságot, de jobb lenne három napra, a gyerekek miatt.  Remélem, hamar hazaengednek.

A kép Katalin Patai Szabó festménye

2022. január 7., péntek

 

Kimondatlan áldás

 

Ibolyát és jázmint lehel a hajnal,

a Nap sugarai úgy járják át a csillogó

ablaküveget, ahogy mosolyod gyöngyei

fűzték fényes lánccá a napokat testem körül.

Simításod fürdetett tengerek hullámaiban,

hulló látomások takarójában miénk volt

az öröknek hitt tavasz, mézbe forduló remény.

Madarak dalát hallgattuk még akkor is,

mikor az éjszaka csillagai hordták

tartalmát a gyönyörrel telt korsónak,

hogy létezel.

Meg akarom bocsájtani, hogy elmúltál,

neked, magamnak, a Mindenhatónak,

mert nélkülem indított el azon a másik úton,

ahonnan hiába próbállak visszakönyörögni.

Rakom egymásután a tavaszokat, a megújulást,

elvinni neked. Összegyűjtöm a színeket, a nyíló

virágok illatát, a levelekké bomló rügyeket.

Addig a fehérbe öltözött bokrokat ölelem, a

lehulló párában keresem volt csókod cseppjeit.

Angyalokká álmodom szentjánosbogarak ragyogását,

rám boruló ég szent távolában látom kék szemed,

és leírok minden kimondatlanul maradt áldást.

Kardos M. Zsöte verse

 


Egy havas téli reggel felébredtem és nem találtalak többé mellettem. Oly gyorsan léptél ki az életemből, amilyen hirtelen mellém szegődtél. Negyvenhat év, sok idő egy élő embernek, neked, a holtnak, a végtelen semmibe vesző. Hiányod sokáig adott hiú álmokat, csalfa ábrándokat, vágyat, dőre reményt. Sokáig hallottam még a hangod, az ajtó előtt a lépteid zaját, de többé már nem nyomtad le a kilincset halk csattanással.

A hajó, mely a túlpartra vitt, itt ring előttem, vár, rám vár, hogy átvigyen oda, ahol a napfényes, zajos világunk örökre a sötétség ködébe veszik.

2021. december 24., péntek

 

2021 karácsonyán


"Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.

Egyetlen szót vésett bele: ELMÚLIK…"

 

A mai nap eljött a hetvennegyedik karácsonyom is csendesen. Már nem hajt az idő, szép lassan elkészültem a sok-sok éve rutinná vált tevékenységekkel. Melyeket képtelen vagyok elhagyni, mert szilárd meggyőződésem, hogyha ezeket bármely okból nem tenném, az ünnep is elmaradna. Ha visszanézek életem karácsonyaira, bizony változatos képet kapnék. Bár csak a szépekre, az örömbeliekre emlékeznék szívesen, de sok keserű, gondokkal teli karácsonyom is akadt elég. Nem tudom és nem is felejthetem őket. Azt a sok embert, akik a társaimként kísértek a sorsom útján. Egyre többen elmaradnak.

 

Kardos M. Zsöte  a csodálatos Hajló évek című versében írta:

 

„Mint gyolcskönnyű pehely,

úgy suhan az ember

a réveteg idő hajló évein át,

múlt zsákja tele, a jövő vékony karéj,

más világból üzen egyre több barát.

Felnőtté lett, ki még ölemben ült tegnap,

többet tud a körben zajongó világból,

nem érti, én mért a tegnapot rajongom,

és fut papíromon ez az ósdi, kopott toll.

Csupasszá vetkezett szándék, és akarat,

tudom, nyáron is hullhat néha levél,

de ideje van mindennek rendben, sorban,

tél némasága bennem félelmet idéz.

Akár halottat fedő szürkült lepel

mozdulatlanul borul a tájra az ég,

szívemben kihűlt hamuvá porladt a vágy,

nem ébreszti lángját távoli napsütés.

Suttogássá halkult hangos kiáltásom,

nincsen szédítő tánc, se bomló élvezet,

hol vagytok ti régen zengő állomások,

nem tartja vissza senki tűnő éltemet.”

 

Fiatalon még hisszük, hogy a sorsunk kormányát biztosan tartjuk a kezünkben. Mindannyian építjük a magunk „Babilonját”. Az élet vihara majd mindahányunkra lecsap, és ledönti falainkat. A falak tövében elgondolkodhatunk, bizony nem az épület a fontos, hanem az építői. Minden tovaszáll, a tökéletesség, a keserűség, a boldogság, de a boldogtalan percek is. Nem marad más emlékeinkben csak egy villanásnyi pillanat, mely mindig emlékeztet rájuk.

 

Ím eljött 2021 karácsonya, boldog békés és áldott ünnepet kívánok mindnyájunknak!

 

Kedvenceim

Blogarchívum