KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2017. augusztus 14., hétfő

Hetvenedik születésnapodon


Kardos M. Zsöte:
Várakozás

Hold lépeget
fehérre meszelt falakon,
levelek susogták álomba
a madarakat,
látvány és tett között
egyedül maradtam.
Rózsák illatára gondolok,
a felkelő nap simítására,
arcomat érintem,
felgyűlt ráncok rácsai mögött
keresem az elveszett gyermeket.
Hétköznapok és ünnepek
építette toronyból nézem az
elfolyó időt, ahogy visz mindent.
Magamra terítem a kendőt,
reménykedem a változatlanban,
ahogy hittem és tettem,
ahová helyeztem történetemet.
Közel a célhoz, az utak mögöttem.
Várom a kegyelmet.

Vangelis Rinas festménye

2017. május 6., szombat

Rendhagyó anyák napi poszt



Soha nem tanulunk meg úszni, ha nem merülünk el a mély vízben. Egyetlen madár sem tanul meg repülni szabad tér és szárny nélkül, de mindezek mellé még fel kell vérteznie magát önbizalommal és bátorsággal.
Anyává csak gyermek, vagy gyermekek felnevelése tehet bennünket, de ami a madárnak a repüléshez elegendő volt, egy anyának a gyermekneveléshez mindezeken felül szükségeltetik még: önzetlen anyai szeretet, türelem, önfegyelem, erő, kitartás egy életen át. Mi, a szabad világban élő anyák, megtanultuk megosztani magunkat, a munka és a család között, nem mondom, hogy könnyű, nem is sikerül mindig maradéktalanul megtenni, de mégis könnyebb, mint azokban az országokban anyává lenni, ahol úgy tekintenek ránk, mint alsóbbrendű lényre a férfiak. Nekik nincs más joguk csak szülni, szinte gyermekkortól, gyakran évente kell új babáról gondoskodni, és minden megaláztatást csendben tűrni.
A világ leggazdagabb országában, Szaúd- Arábiában, a nők rabok, igaz aranykalitkába zárják őket. Kísérő nélkül nem léphetnek ki a házból, mert pesti szóval élve – a nő ingatag – könnyen bűnbe esik, szerintük.  Bármi is történik velük kint, ők lesznek érte a felelősek, mivel a férfiak, Allah nemes teremtményei, bizony gyengék, nem képesek uralkodni az ösztöneiken, ha nőt látnak, már amit látnak belőlük. Ezek után, nehezen vagyok képes felfogni az európai agyammal, hogy vajon képesek a nőket itt megbecsülni, mint anyát?
A másik véglet India, ahol, ha valaki az utcán születik, az ott is hal meg. Leány csecsemőnek még az anyja sem örül, csak gond, hát a többség nem is éri meg még a másnapot sem, egyszerűen megfojtják, mint a felesleges macskákat. ( Az ENSZ 200 millió eltüntetett kislányt tart számon) Ha mégis életben marad, már gyermekként megalázzák, bárki bánthatja, megölheti, minden következmény nélkül. Itt anyává válni, anyaként élni, maga a pokol.
Nálunk sincs tökéletes egyenlőség, nem is igazán lehet, például a nők bére még mindig alacsonyabb a férfiakénál, a politikai életet a férfiuralom jellemzi, de hozzánk képest ezekben az országokban a nők jogai fényévekre elmaradtak.
Itt van Afganisztán, ahol a tálib rezsimnek köszönhetően a nőket megfosztották minden joguktól, pedig már addig sokat kiharcoltak. Az afgán kormány nőpolitikája csapnivaló. A nők nem tanulhatnak, a fizikai, lelki és szexuális erőszak, a mai napig is mindennapos. Nem kívánnék itt anyaként élni.
Mint nőt, mint anyát teljesen elkeserít a világ nőhelyzete. Csak a fejlettebb országokban ragyoghat maradéktalanul az örömtől, az anyák és az őket köszöntő gyermekeik arca. A világ sok országában az anyák legfőbb gondja, hogy gyermekét, gyermekeiket, képesek legyenek megóvni, életben tartani a nyomorban, a háborúban. Álmaimban egy olyan világot látok, ahol a teremtő bevilágítja a Föld minden zugát, a négy uralkodó csillagával: az igazságossággal, a mértékletességgel, a bátorsággal, és a bölcsességgel. Ebben a fényben ragyoghat fel igazán a szeretet, az anyai és a gyermeki egyaránt.
BOLDOG ANYÁK NAPJÁT KÍVÁNOK!

2017. április 22., szombat

Földünk




Antoine de Saint-Exupéry

„Az életnek csak akkor van értelme, ha lassacskán elcseréli valamire az ember. A kertész halála mit sem árt a fának. De ha a fát fenyegeted, akkor kétszeresen hal meg a kertész.”

Harsogó zöld szín uralja a tájat, tavasz van, eső utáni üdeség. Gyermekként a Földet, a levegőt, létünk természetes részének éreztük, nem foglalkoztatott bennünket, megszoktuk, mint a lélegzést. A kertünkben trágyával javítottuk a földet, és nem volt permetezőnk sem, a fáinkon annyi gyümölcs termett, amennyit az időjárás megszabott.
Felnőttként, az én kertemben is megjelent a kemikália, lett egy mérges dobozom, kicsi és nagy permetezőm. Tavasszal lemosóztunk, majd hol a tetvek, hol az atkák, hol a gombák ellen permeteztünk. A fáink ma már elpusztulnak, ha nem permetezünk, olyanok lettek, mint mi, mert mi is pirulákkal élünk, kevés ember az, aki gyógyszer nélkül éli le az életét.
Mire megöregedtem ismerté lettek számomra ezek a fogalmak: ökológiai válság, bioszféra pusztulása, ipari szennyezés, őserdők irtása, sivatagok terjedése, üvegházhatás, ózonlyuk, veszélyes hulladék, túlnépesedés, savas eső, óceánok elszennyezése stb.
Ma már tudom, hogy mindezek a fogalmak, csak minket, és az élőlényeket, azaz az életet veszélyeztetik, azokat sem teljes mértékben. Csernobil az eleven példa. Az ember meghalt volna, ha marad a tragédia után, de nem pusztultak el a növények, sőt visszatértek, vagy el sem mentek a vadállatok. Most az ember nélkül buján virágzik a természet ott, a veszélyes zónában.
A földünk regenerálódik, fellélegzik, ha mi már nem leszünk, megtisztulnak a vizek, oxigénnel telítődik a levegő, minden nyomunk lebomlik egyszer, és a Föld azoké lesz, akik nem ártanak neki. Persze fennáll a veszély, hogy újra megjelenünk, de az egy új történet lesz.
Remélem, akkor már nem készülhetnek ilyen képek:

2017. április 12., szerda

Virág helyett



Kardos M. Zsöte
 
Ami maradt

Ami maradt, képek a falon,
apró tárgyak a polcokon,
mennyi küzdelem összegyűjteni
minden lényegtelent.
Az szerettem volna lenni,
aki nélkül elképzelhetetlen
a napok emelkedőjén járni,
akinek köténye
letöröl minden fáradtságot,
megoszthatók vele
a vágyak és az árnyak.
Bármilyen hosszú az idő,
mindig rövidebb a kelleténél.
Legalább egyetlen szó és ölelés,
biztosan hiányzik addig,
amíg az elmúlás össze nem
varrja, a gyógyíthatatlan sebet.

Kedvenceim