KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2018. július 19., csütörtök

Mögöttem a halál


Mostanában a halál olykor már mögém áll, mint a minap is, jól meglökött. Igaz eszében sem volt még magával rántani a megsemmisülésbe, csak figyelmeztetett, hogy ne ficánkoljak olyan vidáman, mert ő már a nyomomban van, már egészen közel. – Nem érzed? – lihegte a nyakamba.
Nem feleltem semmit. Csendben meghúztam magam szó nélkül, végül is félem ő kegyességét, de ki nem fél tőle? Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a számomra adott ajándék idő – az élet, melyet kitölthettem a saját játékaimmal - egyszer letelik. Rövidre kopott fonalam jelzi ennek az arctalan fekete gúnyásnak, hogy itt az idő, és ekkor elveszi játékaimat, minden birtokomat, mert ugye az élet nem más, mint a birtoklás maga, még ha ez olyan természetes is számunkra. Az elszakadás mindig fáj, siratjuk is magunkat, és páni félelemmel tölt el bennünket a halálnak még a gondolata is.
Az évezredek alatt sokféle teóriát alkottunk félelmünkben a halál utáni életről, remélve, hogy megkapjuk mindazt ott, ami itt nem adatott meg, vagy nem szerezhettünk meg az ajándék életünkben. A vallások ezzel a reménnyel, ígéretekkel kecsegtetve, az általuk meghatározott bűnök méltó büntetésével, népek millióit tartották kordában, Utólag már senki sem reklamálhatott. A jóság a mennybe, a gonoszság a pokolra, a butaság a földi kárhozatra juttatott, de lehet, hogy akkor ez volt a legjobb.
Azzal mindenki tisztában van, hogy aki él, az hal is. Ezért aztán igyekszik is mindent, mi számára elérhető, el is érni. Ez sem igaz mindenkire, mert szerencsére, ahány ember, annyi fajta. Van, aki csak beleszületik ebbe az ajándék világba, majd belőle olyan észrevétlen is tűnik el, mint ahogy élt. A többségünk próbál értelmet, célt adni a földi létének, ettől jobban érezzük magunkat benne, elégedetten halunk. Ki-ki nyomot hagy maga mögött, az emberiség javára éli életét, jutalma az öröklét, mármint az emberiség emlékezetében. Ez a kevesek plusz jutalma, a többségnek, mint például nekem, csak annyi a feladatom, az ajándék életemért cserébe, mint az öreg barackfánknak, virágozni, termést adni, magot hozni.
Mit tudunk mi a halálról, a világmindenségről, létünk okáról, csak teóriáink vannak, semmi konkrétum. Mindent megismerünk, amit megismerhetünk, de a létezésünk titka számunkra megfejthetetlen. Honnan jöttünk, hová tartunk, dilemmát örök homály fedi. Egy ismerősöm írta, régebben, lehet, hogy egy irdatlan nagy fekete lyuk esemény horizontjában keringünk, gondolom az egész univerzumunk. Hihetetlen sebességgel tágulva tűnünk majd el, mikor beszippantja sötét feneketlen gyomra a mindenséget, az lesz a tökéletes halál. Megsemmisül a világunk mennyországostul, poklostul, kiveszik az emberiség írmagja is, anélkül, hogy valaha is megtudná, amire létében oly kíváncsi volt, vajon egyedül voltunk-e ebben a fenenagy világegyetemben.
Megfigyeltem, ha az embernek sikerült megöregedni, s eleget élt, vagy már elege van az öregség nyűgjeiből, várja kaszást. Az biztos, hogy nem felejtkezik el rólunk, benne bízhatunk.  Öreg testünk az enyészeté, atomjainkra hullva visszakerülünk oda, ahonnan jöttünk. Hogy a lelkünkkel mi lesz? Nem tudom. Néhány gondolatunk itt marad a gyerekeinkben, unokáinkban, talán….

2018. május 21., hétfő

Az örök fiatalság titka


Fehér kórházi ágyak, fehér falak, síró nevető gyerekek, zaj, látogatási nap. A kisfiú szófogadóan ül az ágyában, a mamát várja, biztosan hoz fagyit, vagy legalább egy kis csokit. A mama gyors léptekkel jön, ránéz a bekötött szemére és sírva fakad.

- Istenem! Ezt a tragédiát, még katona se lehetsz majd kisfiam.

- Nem? Hát akkor majd valami más leszek. Ne sírj mama, megsúgok egy titkot, de ne mond senkinek, a másik szememmel mindent látok.

A mama sír, nevet egyszerre, szorosan öleli a fiút. – Ej, te gyerek, de megnevettettél! – hajtogatja.

Borús esőre álló őszi idő, a Fő utcán tömeg halad, hosszú sorokban. Mama áll a kapuban, nézi, hova a fenébe mehetnek? – szólt a mögötte szorosan álló tíz év körüli fiúcskának. – A laktanyához, leverni a csillagot – feleli a gyerek. – Te meg ezt honnan tudod? –

- Német bácsi, a postás mondta, hogy megint cirkusz van odaki, mennek leverni a csillagot.

- Csöndesen te! Az ebéd kész, mákos tészta a gázon, ha apád hazaér a gyárból. ráérünk, mi is kimehetünk megnézni.

A tömeg áthaladt a Főkapu alatt, teherautók jöttek, tele fiatal, lukas zászlót lengető, puskákkal hadonászó hangos fiúval. Mikor a laktanya közelébe értek, a tömeg megállt. Mama és a fiú egészen hátul álltak, a zajos tömegtől nem láttak, nem hallottak semmit, csak a felcsattanó puskaropogásra kapott észbe a mama, és lerántotta maga mellé a földre a gyereket. Kezét el nem engedve, vérző, jajgató embereken másztak át, csak akkor mertek felállni, amikor kiértek az útra. Szinte futottak hazáig. Levetették a véres ruháikat, a mama a gyerek elé tett egy tányér mákos tésztát. – Egyél, ha már életben maradtunk, ha már a Mária kötényében voltunk, lakjunk jól!

 A fiú ijedten tömte magába a tésztát, mikor végzett hirtelen felállt, és kiadta magából az egészet a konyha kövére.

A szél sem rezdült azon a csodálatos májusi napon. Hársfa illatú utcákon a kerítésekre omlottak a piros, sárga, fehér futórózsák. A fiú, öltönyben állt, még a ballagásiban, kicsit szűk, de elmegy. A menyasszony, kontyba kötötte a haját, és a barátnője esküvői ruhájában készen állt a szertartásra. Már ötvenegy éve, eltelt két emberöltő is talán, mikor kimondtam az igent a fiúnak, életünk legszebb májusán.

Hideg téli nap, a temető havas útját hosszú sorokban tapossák az emberek. A fiút a pincér társai viszik a vállukon, a sírba leeresztve, a pap hangját hallom, de nem értem szavát. A csendbe hirtelen egy szomorú hegedűszó hasít bele. A fiú még nem volt harminc éves.

Az örök fiatalság titka, csak annyi, hogy fiatalon kell halni.

2018. április 22., vasárnap

Föld napján 2018


Négy és fél milliárd év kellett a Földnek, hogy az élet otthonra találjon rajta. Nem tudjuk, meddig lesznek a földi körülmények ennyire barátságosak, élhetőek a számunkra, de ha rajtunk múlik, bizony nem sokáig. Az idei Föld napján a műanyag hulladék okozta szemét káros hatásaira szeretne fókuszálni a világ. Lassan már minden műanyagból készül, szinte nincs használati tárgyunk, amibe ne lenne műanyag, mely áldás és átok egyben. Az óceánjaink alját beborítja a mikró szemcsékbe lerakodott műanyag, a felszínén pedig úszó PET- palack szigetek vándorolnak. Zacskóinkat, nejlon táskáinkat viszi a szél, mint kis zászlók úgy lobognak a bokrokon, fákon fennakadva. Halaink pusztulnak el az elnyelt zacskóinktól, palackjainktól. De láttam egy állatorvosi sorozat filmben, amikor az orvos sok kilónyi műanyagot szedett ki a tehén gyomrából, azt legelt szegény, fű híján. Fogalmam sincs, hogy mivel lehetne helyettesíteni a műanyagot. A nejlontáskák helyett a papír szóba sem jöhet, mert a fa, még a papírfa is drága dolog, és nem megoldás a pazarlása. Hallottam, hogy már felfedezték a műanyagzabáló baktériumot, de lehet, hogy álhír csupán, és ha igaz is, ki tudja, mivé alakítja át, lehet az káros anyag is. Egyelőre nincs más megoldás, vissza kell fogni a műanyag pazarlást, tiltásokkal, hozzá kell szoknunk, hogy az áruk egyszerű csomagolást fognak kapni, mi pedig leszokunk a nejlontáskákról, zacskókról.
Nem tudhatjuk, hogy a kozmikus időszámításhoz képest, a mi röpke létezésünk mikor ér véget, de addig is őriznünk kell a magunk és jövő generációi számára az élhető földi körülményeinket, hogy ne egy szeméthegyet hagyjunk magunk után.

Kedvenceim