KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2018. február 17., szombat

2018 a kutya éve



Ez az év is úgy kezdődött, mint a legtöbb, semmi említésre méltó különleges esemény nem történt eddig. Február tizenhatodikán, Julianna napján beléptünk a kutya évébe, a reggel kissé hűvösen indult, de csodálatosan ragyogott a nap. Reménykedek, szerintem mindenki, hogy ez az év csendes lesz, nem hangos, mint a kutya ugatása. Hozhatna ez a holdév lenyugvást, megbékélést, hogy a mindennapi életünkre a szavahihetőség, az őszinteség, és az öreg kutya hűsége legyen majd a jellemző.
A jósok szerint a problémák lezárásának éve lesz 2018. Ha ez igaz, akkor temérdek tennivalója lesz a kutya évének. Ezt az évet a föld energiái uralják, ami a jósok szerint azt jelenti, hogy ez az év tele lesz eseményekkel, melyek társadalmi megmozdulásokkal lesznek kapcsolatban. Földünk hangos lesz a különböző társadalmi rétegek közötti konfliktusoktól, igaz eddig is az volt. Ne várjuk, hogy megszűnik a kapzsiság, az intolerancia, az egoizmus, a gyűlölet politika. Továbbra is jellemző lesz a mindennapjainkra az irigy kutya marakszik, az erősebb kutya megszerzi mondás. A jóslásokra pedig az igaz, hogy többnyire jóslások maradnak csak. Kis hazánkra a kutya éve hozzon politikai megbékélést, tényleges gazdasági növekedést, jobb kórházakat, életre nevelő iskolákat, és kevesebb stadiont. Magamnak több időt az írásra.

2018. február 3., szombat

A csizma




Boris ült az árokszélén, és fáradtan bámulta az ültetvényét, jól esett végignézni a viruló paprika sorokon. Lesz ebből pénz! –nyugtázta magában elégedetten. Vállára dobta a kapáját, karjára a kis kosarát, és indult haza, még sok munka várta azon a délelőttön.  Egész úton azon meditált, hogy mit főzzön, ami gyorsan megvan és szeretik a gyerekek is. Rá várt az öreg kút mellett a teknőbe beáztatott sok szennyes ruha is Mire végez, majdnem este. Csak reménykedett, hogy az állatokat este már más eteti meg, de ki tudja, Jánossal már egy hete haraggal fekszenek és kelnek is.

A harag oka ez az átkozott Tszcs belépés, amit mostanában akarnak rájuk erőltetni. Jánosnak sem tetszik, de azt mondogatja folyton, hogy nincs mit ellenkezni, be kell lépni, mert különben magunkra maradunk a faluba, és tönkre megyünk. Eddig mi szerencsésnek mondhattuk magunkat, János csak soványan, legyengülve, és tetvesen jött haza a frontról, nem fél lábbal, esetleg betegen, hamar megerősödött. Jött a földosztás, és a gyerekek, mindjárt ikrek, földet őt holdat kaptunk, mert nincstelenek voltunk, ami nemsokára három holddal gyarapodott, szegény apám halála után. Boldog voltam, ennyi föld már biztos jövőt ad, fel nevelhetjük, a hamarosan háromra gyarapodó gyerekeinket. János fölfogadott egy segítséget a szántáshoz vetéshez, és az apámtól örökölt lovakkal, ekékkel sikerült a gabona, kukorica vetése, igaz minden fillérünk a vetőmagra ment el. Ha nincs krumplink, bizony éhen haltunk volna azon az éven.  Mikorra lett egy malacunk, és néhány aprójószágunk is, jött a beszolgáltatás, és jöttek az agitátorok, nem hagytak nyugtunkat. Jánost addig győzködték, hogy így lesz, meg úgy lesz, hogy sokkal könnyebb életünk lesz, és még nyugdíjat is kapunk, ha megöregszünk - ha megérjük. Azt akarták csinálni nálunk is, amit a szovjeteknél, kolhozt, de azt mindenki tudta, hogy közös lónak túrós a háta. Nem lesz abból semmi, csak veszekedés, nem ám jobb élet. Be vitte János a földosztáskor kapott öt holdat, az egyik lovat, az egyik tehenet, sőt apám jobbik lovas szekerét is. Na ez már teljesen kiborított, úgy összevesztünk, hogy napokig még csak nem is köszöntünk egymásnak. Az óta nem segít nekem itthon semmit, csak a tszcs-jébe dolgozik egész nap, gyűjti a munkaegységeit, amire majd fizetni fognak - szerintem soha. A termés mindenkié lesz, és ő meg éhbérért robotol a saját földjein, amit könnyelműen beadott.

De én megmutatom, hogy egyedül is boldogulok, és több pénzt teremtek a családnak, mint amit abban az átkozott Tszcsében fizetnek. Egy reggel elszaladtam az idős gyermektelen keresztanyámhoz, és jól kipanaszkodtam magamat, mindenben egyetértett velem, és megígérte, hogy vigyáz a gyerekekre, és besegít a munkában is, amikor csak kell. Így lettem én önálló gazda a három holdamon, amit az apám hagyott rám. Az egy lóval bevetettem búzával és kukoricával, de hagytam helyet a krumplinak, és a fűszerpaprikának is, aminek a palántáját a keresztanyám segítségével fölneveltük és el is palántáztuk a májusi fagyok után. János csak hümmögött, de látszott rajta, hogy már igen csak békülne, de tántoríthatatlan maradtam, no meg féltem is, hogy újra viselős leszek, akkor oda lesz a gazdálkodás is. A sok munkának lett gyümölcse, szépen gyűlt az új forint a tisztaszobában, a szekrény mellett álló csizmában. Apám jó állapotban lévő csizmáját emlékként őrizgettem, senki sem hordta, Jánosnak kicsi volt. Minden nap este megszámoltam a forintokat, megsimogattam a csizmát, elterveztem mire költöm, vetőmagra, a gyerekeknek új cipőre, mennyit adok a nénémnek a segítségért. Boldog voltam, hogy megmutathattam, hogy egy nő is képes megteremteni a családnak, ami kell, nem kell azért a Tszcsébe menni napszámosnak. Igaz, ez a néhány nehéz év kiszívta minden erőmet, már nem voltam többé az a csinos kis fehérnép, zsémbessé váltam, a hajam hátul összecsavartam egy rút kis kontyba, elnyűtt slampos ruhában jártam, a kezem durva lett, és János néha bizony kimaradozott, hol a kocsmába, hol az Isten tudja merre járt. Esténként jól kibőgtem magamat, de reggel felemelt fejjel indultam a dolgaimra.

Egy este János egy idegen férfival állított be, egy volt katonatársával, mindkettőjük elé tettem tányért. Éjfélig elborozgatva, beszélgettek az udvari lócán.  Majd János a tisztaszobába vezette, mondván nyugodtan pihenjen le, majd kora reggel keljen útra csak. Reggel korán ébredtem, keltettem a gyerekeket, a reggelihez, majd siettem etetni az állatokat. Mire visszaértem a házba a gyerekek indultak az iskolába, János a tisztaszoba ajtajában állt.

- A katonabarátod? –kérdeztem.

- Nem tudom, kora hajnalban elment, nem is búcsúzott el. Nem értem miért rohant el így, szó nélkül.

Idegesen, rosszat sejtve léptem a szobába és a szekrény mellé állított csizmát kerestem, nem volt sehol.

Eltűnt, benne volt öt év keservesen összekuporgatott megtakarítása. Hirtelen megszédültem, elfeketedett előttem minden, János kapott el, különben elvágódok. Oda lett a pénz! –zokogtam. Egész estig bőgtem. Semmi nem érdekelt, szegény néném hiába vigasztalt. János a csizma után eredt, de a volt katonatársát senki sem látta merre ment. A pénzből jutott neki vonatjegyre is, biztosan azzal ment tovább. Napokig leverten ültem, szótlanná lettem, és mogorvává. Az járt a fejembe, hogy ez bizony az Isten büntetése, csak a munka, az volt a fontos, nem figyeltem igazán a növögető gyerekeimre, elfordultam az uramtól, a pénz kuporgatása, a munka volt a fontos. Az elmúlt időben alig akadt egy igazán boldog örömteli percem, számolatlanul szaladtak el az évek, szinte észrevétlen.

Egy este János mellém ült, megsimogatta a hajamat és annyit mondott – összefogunk, együtt majd újra teremtjük azt a pénzt, meglátod.

Kedvenceim