Ezzel az írásommal vendégírói díjat kaptam a Pennánál.

Ihletett állapot

Mindenki számára ismerős az érzés, mely némelykor a hatalmába keríti az embert, amikor a mindennapok taposómalmának monotóniájában megfáradva, a gondok ostorcsapása elől szeretne a világ végére, egy lakatlan szigetre menekülni. Néha a csendes esti magányban gondolatai szárnyra kapnak, lelkében szabadnak érzi magát és elkalandozik egy másik világba, megunva a megkopott hétköznapokat. Mindenkinek megvan a maga titkos kertje, vágya, ami vissza visszatér ilyenkor. Egy szépséges napfényes rózsakert, egy messzi ország nyüzsgő forgataga, egy távoli lakatlan sziget az óceán közepén, vagy ködben úszó vadregényes hegyek, mély erdő magánya, mindezt embere és lelkiállapota válogatja. Én vágyaim netovábbja valamelyik Csendes-óceániai sziget, de ha csendességre vágyom egy szépséges erdei tisztás is megfelel. Szívesen elnézegetek ilyenkor, jobb híján, kies tájképeket, jól elringatja az ember lelkét. Az íráshoz, hogy egy másik érába kerülve, azonosulni tudjak az általam teremtett világgal, és papírra vethessem a történeteimet, ilyen menekülésre van szükségem.

Ami nekem jut az álmodozásokból, és hozzásegít az alkotáshoz, mindössze ennyi, és ezért is hálát érzek, ha lehuppanok a kertvégi székre, lábam kinyújtva hallgatom a természet muzsikáját. Fejem felett az öreg barackfa feledve vénségét felöltötte ifjúsága menyasszonyi ruháját, és apró fehér virágszirmokat hint a fejemre. Ügyes kis rigó fújja dalát a körtefa hegyén, meglepődök, mert e harsány trilla mobilcsörgést utánoz, modern világ zaja cifrázza már a rigók kottáját. Tüstént felel rá a dalverseny másik, lelkes versenyzője, a szomszédék diófájáról. Verébéknél elszabadult a pokol, és röptükben tört ki a tömegverekedés, ádáz csivitelés kíséretében, a friss fűben találják magukat. Balkáni gerlepár évődik a kerítésnél, légyottjuk titkos, elbújnak a kerítés tövében. Moccan a vakondtúrás, nézem, ahogy nő a halom, ő csendes, lent dolgozik, de rendületlenül. Felharsan néha egy-egy kutyaugatás, majd elhal, nyugalom honol újra, a nap lemenőben, bíbor fénnyel festi be a tájat. Ráncaim kisimulnak, átlényegültem, a gondolatok, a történetek könnyedén gördülnek, írásra kész helyzetbe kerültem.

Ha a gondok nagyon űznek, visszatérő álmomban, hajótöröttként egy lakatlan szigetre vet ki a tenger, ahol Robinsonként élem az életem. Keserves munkával tartom életben magam, ekkor születnek álmomban a történetek.