A jelek

 Fiatalon attól fél az ember, hogy ostobának nézik, éretten attól, nehogy az legyen. 

Nicolás Gómez Dávila

Ám öregen észre sem veszi az emberlánya a változást. Oly észrevétlenül vesztjük el a tiszta gondolkodást, hogy fel sem tűnik magunknak, csak a környezetünk észleli. Toporgunk, keressük a kívánt szavakat, de nem szólalunk meg, mert oly mélyre rejtettük, hogy lemondunk róla, bölcs öregként hallgatunk.  A rajtunk kívül zajló élet bonyodalma már nem aggaszt bennünket, nem érezzük többé magunkénak őket. A dolgok elváltoznak, újak jönnek, a régieket felejtjük, a frisseket nem ismerjük, elvesztjük az indíttatást a tanuláshoz. Ehhez mi már nem értünk, a fiatalok dolga, mondjuk., egyre többször. Többé már nem szaladunk e lépcsőn lefelé, bizonytalanná válunk, hát kapaszkodunk.  Természetessé lesz, hogy elvesztettük az önbizalmunk, nem is hiányoljuk. Azt mondják, hogy ez természetes, az öregséggel jár, és mi belenyugszunk, mert ez az élet rendje.

A jelek figyelmeztetnek, még időben szedd össze magad öregem, mert ha nem figyelsz, már nem látod meg többet őket, és észrevétlen ostoba öreg leszel.