KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2013. április 11., csütörtök

Elvágyódás...




A messzeség vágya kísért kora gyermekkorom óta. Kezdetben csak a nyíló ajtót figyeltem, nem tűrtem a bezártságot. Nagyapám alföldi tanyáján, mindennap kibontottam a léckerítést és kíváncsi szemmel bámulva a világot, bukdácsoltam a tanyák közötti homokos utakon. Valaki mindig megtalált, jól megszidott, de később csak legyintettek, csavargó természete van ennek a lánynak, mint némely kutyának, mondták.  Gyermekkorom sok furcsa ajándékot adott, például tudtam repülni álmomban. Ha veszély fenyegetett a földön, vagy kíváncsi lettem a madár látta tájra, hát repültem. Csodálatos volt, de rég elvesztettem e képességem, nem emlékszem mikor, egyszer nem tudtam elmenekülni, csak ennyi maradt meg belőle. Ma már tudom, hogy a csavargásaim, a repülés, nem volt más csak a megismerés vágya, mely űzött az ismeretlen felé. A könyvek és a mozi vittek el a vágyott idegen álomba, a kíváncsiság hajtott a könyvtárba és tett megszállott mozi látogatóvá. A csöpp kis dohos szagú falusi mozi, a nyikorgó székeivel, mindig maga volt az utazás. Végül elfogytak az iskolai könyvtár útleírásai, a világ minden részéről olvastam már, és ezzel vége lett a gyermekkori, nyugtalan, világ megismerési vágynak, de a messzeség nimbusza örök kísértő maradt.
Álmaimban útra keltem felnőttként is, ismeretlen állomásokon jártam, idegen utcákon rúgtam a port. A mindennapok egyhangúsága az elvágyódás keserű kínját adta büntetésül. Néha, ha belefáradtam az élet taposó malmának örökös forgásába, egy lakatlan sziget nyugalmát kívántam, ahol az örök nyár boldogít, béke van, a civilizáció teljes hiánya, nincs telefon, nincs gond, csak a tenger soha nem szűnő mormolása, lüktető hullámzása, mely az időtlen létezés érzését nyújtja. Álmodoztam sokszor egy nagy utazásról, az igazi szabadságról, melyben, ha kedvem támad valahol a letelepedésre, bárhol megállhatok, és kipakolhatom a motyómat az út szélére
A sors kegyelméből, és egy hirtelen indíttatásból, befizettem egy Jordán utat. Már az érkezés is mellbevágott, főleg az éjszakai forróság a kihalt repülőtéren, a távolban egy ütött kopott busz várt ránk.  Másnap a bazár előhozta az Ezeregyéjszaka meséinek emlékét, a forró, cukortól sűrű menta tea, a beduin nők fehér kendője, amit az arab bazáros boszorkányos gyorsasággal a fejemre tekert.
Ám a csoda csak az után jött, amikor a Nebo hegyre felértem, előttem egy kétezer éves keresztény templom magasodott, s letekintve, alant a holt-tenger, és az ígéret földje. Ugyanazt látom, mint hajdan Mózes, a felismeréstől megremegett a gyomrom. Ismeretlen, megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Megindító volt érezni, hogy Arábiai Lawrence is ezt a varázslatos, sivatagi naplementét látta hajdan, amit ma itt én.
Ma, öregen, még mindig az ablak előtt állok, nézem a hullámzó tavacskát, figyelem a madarak tavaszi táncát, az ablak sarkában lakó pókot, de sokszor azt látom, amit látni akarok, hullámzó tengert, égbe magasodó hegyeket, hallom a vonat zakatolását. Kezem a hideg üveget tapintja, egy ráncos arc visszanéz rám, és én visszazuhanok a valóságba.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép.Sajnos elrohant az idő mellettünk és elvitte az álmokat is.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Jega!

    Blogod így kezdődik:"hogy erre jász, az nem véletlen."
    Én is azt gondolom, hogy a történéseik nem véletlenek, mindig valamiért vannak.
    Ezt a bejegyzésedet pont akkor olvastam, amikor döntés előtt álltam, - megnyílt előttem egy messzeségbe vivő ajtó, és nem tudtam dönteni: belépjek-e, vagy zárjam vissza az ajtót.-

    Azt hiszem mindannyiunk lelkében él az elvágyódás, az álmodozás, néha egy lakatlan sziget után, ahol mindig süt a Nap, néha valaki, valami után. És ez jó, mert a szürke, néha nehéz napokon ezek azok a színes kavicsok, amik fényt, melegséget adnak.

    " Az álmok síkos gyöngyeit
    szorítsd, ki únod a valót:
    hímezz belőlük
    fájó lelkedre gyöngyös takarót. "

    (Babits Mihály:Húnyt szemmel..

    Szeretettel Hedi
    / Szép írásodat engedélyed nélkül,nem akartam a blogomba átmásolni, örömmel hivatkoznék rá/


    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Hédi a meleg szavakat. Átmásolhatod az írásomat, ha hivatkozol rám, ez így fer dolog. Az írásaimat talán azért érzik sokan a magukénak, mert nem írok különleges érzelmekről, csak olyanokról, amelyeket mindannyian ismerünk. Szeretettel Ibolya

    VálaszTörlés

Kedvenceim