Régi történet

"Multi famam, conscientiam pauci verentur"
"Sokan félnek a megszólástól, kevesen a lelkiismerettől."
Plinius

A régi történet egyidős a fiammal, majdnem harminckét éves, mégis sokszor jut az eszembe, mert olyan szívbe markolóan szomorú. A fiam nagyon igyekezett erre a világra, kicsit korán érkezett, és mindketten felejthetetlen két hetet töltöttünk el a koraszülött osztályon. Én az anyaszálláson, a fiam az osztályon várta a szoptatási időt. Az ágy szomszédom egy gömbölyű orosz fiatalasszony volt, akinek a férje nálunk töltötte a katonaidejét. Hiába volt  a nyolcévnyi orosz tanulás, nagyon nehézkesen kommunikáltunk. Nem szeretett fürödni, szerettem volna rábeszélni a zuhanyozásra, de csak ennyit tudtam neki mondani, amikor bejöttem a szobába fürdés után: - Liliana! Harasó vada. Ő csak nézett rám az agyon festett őzike szemeivel, és mosdatlanul bedőlt az ágyba és nyomban elaludt. Reggel ráfestett az előző napi sminkre, elővette a hatalmas üveg orosz kölnijét, ami egy kicsit elviselhetőbb volt, mint az izzadság szaga.
Minden harmadik órában mentünk fel a kicsikhez szoptatni, és kifejni a felesleges anyatejet, amit steril üvegekben tároltak, és azokat a babákkal itatták meg, akiknek nem volt ott az édesanyjuk. A nővérek rendszeresen behoztak egy tündéri kéthónapos kisfiút, aki egy műtétre várt, amellyel megszabadítják a nyakán nőtt hatalmas kinövéstől. A nővérek babusgatták, játszottak vele, megpróbálták pótolni az anyját, aki nem vitte haza a műtétig, mert félt, hogy megszólják a faluban, a torz gyerek miatt.  Nem akartam elhinni, hogy egy anya képes ilyet megtenni, de be kellett látnom, hogy nem mindenkiben erős az anyai érzés. Attól kezdve, minden felesleges tejem neki fejtem., és ha behozta hozzánk a nővér, gügyögtünk neki, simogattuk, az anyját akartuk pótolni. Nem tudom, mi lett a csöppséggel, csak reméltem, hogy hazavitte az anyja. 
A másik történet ellentéte az előzőnek. A fiatalasszony és a jól fejlett kislánya azért kerültek a koraszülött osztályra, hogy  az anyuka megtanulja etetni és gondozni a nyitott száj paddal született babáját. A keservesen lefejt anyatejet óvatosan kanalanként adogatta a türelmetlen éhes babának. Nézni is szívbe markoló volt az igyekezet. Mikor végzett az etetéssel és a baba elaludt, ringatta, és ezt mondogatta, ugye milyen édes. El kellett fordulnom, hogy elrejtsem a könnyeim.