KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2013. április 20., szombat

Félelmek



„A félelmektől való megszabadulás legegyszerűbb és legbátrabb módja, ha közel megyünk hozzájuk és átéljük őket.” Popper Péter

Nincs ember, aki élete során soha nem félt volna  a saját képzelete szülte szörnyektől, látomásoktól.  Bizony mindannyian ismerjük azt a jóleső megnyugvást, amikor az ijesztő sötétségből beugrunk az ajtón a biztonságot adó fénybe. Gyerekként ezt bizony sokszor megéltem, amikor este kényszerültünk kimenni az udvar végében lévő árnyékszékre. A mi időnkben még nem volt minden házban meleg  és villanyfényes angol vécé.  Kadét kutyánk, akinek a kinézete azt sugallta, hogy valamelyik őse róka lehetett, éberen őrködött és halk morgással jelezte, ha valaki, vagy valami mozgott a kertben, vagy az úton. A kutyával mögöttem fenemód felbátorodtam, mert őkelme jó házőrző volt, mindent megtámadott gondolkodás nélkül, lehetett az bármi és bárki, nesztelen lopakodva vadászó macska, de akár a közelben ólálkodó és rosszban sántikáló ember is, de néha elkóborolt a háztól. A szükség nagyúr, ha menni kell, hát menni kell, de a dolgom végeztével, eszeveszetten rohantam át az udvaron, ha ugatott a kutya, ha nem, és az ajtót feltépve, majd a sarkamra rántva azt, robbantam be a villanyfényes folyosóra.
Kisgyerekként, ha a hideg őszi éjszakákon  felébredtem, az ablak előtt táncoló fákat addig néztem, amíg át nem változtak fekete hajlongó boszorkányokká , olykor szörnyekké, akik folyton be-be nézegetnek  a házba. Ilyenkor  lélegzetemet is visszafojtva bebújtam a paplan alá, eszem ágában sem volt megbizonyosodni a látottakról.
Már serdülő lányka voltam, amikor megesett egy nagyon furcsa eset, ami a mai napig talány maradt az egész család számára, a titokra soha nem derült fény. 
A húgommal  együtt  aludtunk a hátsó szobában egy hatalmas rekamién. Az öreg száz éves házunk elejét hajdan egy hosszú gang védte a széltől és a naptól, de modernizálták, hatalmas ablakokkal zárttá tették, innen nyílt a konyha, és a szobák bejárata, a padlásfeljáró ajtaja, és két szoba ablaka is ide nézett. Egy éjszaka arra ébredtem, hogy valaki jár a padláson, fel és alá. Csendben figyeltem, de léptek nem szűntek. A húgom az igazak mély álmát aludta mellettem. Hallottam, ahogy a padláslépcsőn megy lefelé az a valaki. Kattanva nyílt az ajtó. A kutyánk ugatását vártam, de semmi hang. Sajnos azon éjszakán meglépett és valamerre udvaroltatott magának, de ezt akkor még nem tudtam. A páni félelemtől már levegőt sem mertem venni, megdermedtem. Óvatosan böködni kezdtem a húgomat. Nagy nehezen ébredt fel, és végre elsuttoghattam neki, hogy járt valaki a padláson. Kinevetett, biztosan képzelődök, mondta, inkább aludjak, mert korán kelünk, és meg ne próbáljam felébreszteni apánkat, mert ő meg hajnalban kel. A Kadét különben is felverné a házat, ha idegen járna itt, mondta, és ebbe én is igazat adtam neki. Nagyon keservesen jött álom a szememre, és amint meghallottam apánk megszokott  csoszogását, rögvest talpra ugrottam, és kirohantam, hogy elmondjam neki az éjszaka történteket. A kivilágított folyosóra  már én is bátran kimentem, persze az apám mögé bújva, és bizony megrökönyödve láttuk, hogy az örökké zárt padlásajtó tárva nyitva. A folyosó mindkét bejárata zárva. Apám és anyám lámpával körülnéztek a padláson is. Nem volt híja a kolbásznak, ott lógtak a sonkák is, azon kívül csak csöves kukorica volt fent és lim-lom. Üres volt a padlás, egy árva lelket nem találtak. Kadét kutyának híre hamva sem volt, valamikor délelőtt ért csak haza a csavargásból.

1 megjegyzés:

Kedvenceim