Komor gondolat...

Életünk végén, amikor az egykor oly szeretett, és otthonnak érzett világ idegenné válik, amikor mindent magunk mögött hagyunk, egy új világba készülünk, rájövünk, hogy semmi értelme nem volt a küzdelmes munkának, mellyel javainkat gyarapítottuk és fényeztük éltünk.  Mindent elveszítünk, csak a kín marad, melyre ír lesz a halál.  Szeretteink türelmetlenek, várják már az elmúlásunk, hiszen tudják, hogy mindenkinek eljön egyszer a könyörtelen, és fáj nekik nézni a haláltusánk, a nyomorúságunk, mert emlékezteti őket a majdani sorsukra. Nézed őket, a síró arcokat, nem tudod meg soha, hogy a könnyek igazak, vagy csak a helyzet csalta elő őket.  Távolodik az életed, a családod, mindent elhagysz, csak az marad a tied, amit másoknak önzetlenül adtál, és annyi marad emlékül belőled az utódoknak, amennyi nyomot hagytál magad mögött a világban.