A nyomorúság rabjai

Nazim ha idegenekkel találkozott, folyton kérdezgette őket, hogy láttak e futkározni két fiúcskát. Kevés fiúcska futkározhatott a városban, alig találkoztak gyerekekkel, mindenkinek feltűnt volna, ha lát kicsi gyereket. Végül egy öregember útba igazította őket. Késő éjszaka találtak rá a két kis csavargóra, egy szépséges mecset romjai között. A gyerekek megszeppenve, egymást átölelve ültek egy sarokba, könnyeiken át csak bámultak, nem mertek megszólalni sem apjuk könnyeit látva. Nazim hazáig dorgálta őket, és elmagyarázta, miért nem mehetnek csak úgy el, itt ebben a veszélyes romos városban. Leila sikoltozott örömében, amikor meglátta őket jönni.

Másnap felleltározták a készleteiket, és amit kevésnek találtak abból vásároltak a kis árudában. Rasidék drágakővel fizettek, Nazim szerint becsapták őket, de egyikük sem volt tisztába a köveik értékével. Vettek vizet, olíva olajat, lisztet, rizst, teát, sót, babot, nekik ezek az élelmiszerek az életet jelentették, nem bánták a drágaköveket, majd elhagyták a várost. Amint kiértek, csak néhány óra kellett, máris rátaláltak egy kútra, melyből bőséges tiszta vizet mertek. A kút mögött gyümölcsfák kínálták terméseiket, nagy csodálkozásukra. Eddig még termő fával alig találkoztak. Most sem ehettek sok mindent, csak egy barackfát rohantak meg mindannyian, aprócska termése nagy ajándéka volt a teremtőnek. Találtak fügefát, de még nagyon kevés érett füge kínálta magát.

Mindannyian nagy kedvel és erővel indultak újra el.

Már hetek óta rúgták a port, mikor végre elértek Szulejmanijja városához, kurd nép lakta valamikor, de ma sem volt lakatlan. Lankás, csupasz hegyek övezték északon, lenn elterülő hatalmas síkságon feküdt előttük a város. Poros utak, poros utcák, por mindenütt. Forróság szinte kibírhatatlan, alig várták, hogy egy árnyékos helyen megpihenjenek. Egy gyönyörű mecsetbe húzták meg magukat, amit inkább romnak lehetett volna nevezni, nem épületnek, de találtak árnyékos, széltől védett oldalt benne, itt végre nem lett tele a szemük, szájuk homokkal. Már nem voltak olyan magasan, csak lefelé haladtak, itt hagyták el Zagros hegyeit, és az iráni fennsíkot. Nem örültek, tudták, ez után egyhangú sivatagi táj következik, vizet is nehezebben találnak majd. Szulejmanijját átszelő folyó, szinte csak patakként csordogált, de arra jó volt, hogy egy kicsit lehűljenek, és lemossák az út porát. Az állatok teleitták magukat. Egynapos pihenő után elhagyták a várost, szomorúan vették tudomásul, az előttük álló forró sivatagot. Minden szempontból veszélyes szakaszhoz értek. A gyerekek szenvedtek a hőségtől, nyűgösekké váltak. Rettegtek, hogy nem találnak kutat, és hullani kezdenek a jószágok is. Nazimék féltek ettől, minden vagyonuk az állataik voltak, ha a kikötőt végre elérik, megszabadulnak tőlük, a kapott pénzből kifizethetik a hajóutat Európáig.

folyt. köv.