KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2019. március 9., szombat

A nyomorúság rabjai


- Csak addig a szikláig bírom már, ott letáborozunk.
A hatalmas sziklatömb széltől védett oldalán letáboroztak. Rasid végre megszabadult a bakancsaitól, vérző sarkát törölgette, majd belekortyolt a kút vizébe.
- Iható! – kiáltott oda lánynak.  
Esőcsepp lepakolt, megitatta a tevéket, és nekilátott a kenyérgyúrásnak. Kigombócozta, kövekből kis tűzhelyet rögtönzött, előkereste a vaslapot, rátette a kis kályha tetejére, és az úton szedett kis gallyakkal alágyújtott. Beolajozta a kezét és ügyes mozdulatokkal nagy kerek lepényt nyújtott, egyenként rádobta őket a vaslapra, pár óra alatt három napra valót sütött meg. Rasidnak minden fájdalma megszűnt a lepények láttán, hús helyett beérte egy kis olívaolajjal is, bekente vele a forró sós lepényeket és teletömte a hasát. Mindketten elaludtak, késő éjjel ébredtek meg, de a tevéket nem hallották szuszogni, este Esőcsepp lemálházta és újra megitatta őket, mindkettő lefeküdt, a lány nem kötötte ki egyiket sem, elfelejtette. Az éjszakai sötétségben hiába is keresték volna, meg kellett várni a hajnali derengést. Felmentek a legmagasabb domboldalra, de nem látták őket, kénytelenek voltak felgyalogolni a dombtetőre, ott rögtön meglátták a legelésző tevéket a keleti oldalon lévő domb aljában. Amint leértek, egy kis vízfolyásba léptek vékonyka kis ér csordogált, a tevék a két oldalán zöldellő füvet harapdálták békésen. Rasidék addig mentek az ér mentén, míg rá nem leltek a forrásra, melyből nem folyamatosan, de időnként felbugyogott a víz, vastag sugárban. Boldogok voltak, Esőcsepp körbetáncolta örömében a tevéket. Pihentek még egy napot, a lány sütött még lepényt, Rasid sebgyógyító füvet kötött a sarkára, amit a kis vízfolyás partján talált, a sziklák miatt ismét ő ült a tevén, mert mezítláb nem mehetett ilyen lábbal tovább. Bár Esőcsepp indulás előtt gondosan bekötötte a sebet, és pihenten, jóllakva, vidáman indultak el. Magasan jártak, az állandó szél cserepesre fújta a szájukat, az arcukat kénytelenek voltak eltakarni. A homok mindenhova berakódott, a bakancsokat sűrűn kellet kirázni.
Esőcsepp, tőle idegen szótlansággal, mogorván baktatott a tevéje mellett. Folyton az irdatlan távolság járt a fejében, nem tudott szabadulni egy negatív álomképtől, melyben éhen, vagy szomjan pusztulnak ezen a kietlen és kihalt fennsíkon. A félelem elhatalmasodott benne, úgy érezte, hogy. gyalog ezt képtelenek lesznek megtenni. Próbálta elhessegetni a gondolatot, az apja intelme jutott az eszébe, amikor Rasid ordítása hasított bele a csendbe.
- Kutyák! Sokan vannak!
Esőcsepp a teve mögé állt, Rasid megcélozta az elől rohanó vadkutyát, jó szemének köszönhetően fejbe találta, amint az elterült a többi kutya megtorpant.
Esőcsepp kis szikladarabokat kapott fel és célzott. Rasid újra lőtt, sikerült még egyet eltalálnia, és ekkor az állatok megfordultak és fejvesztve menekültek.
- Remélem innen már békésebb utunk lesz Rasid – mondta megkönnyebbülve a lány.
- Nem biztos, jó orruk van, érzik a friss lepény szagát.
- Honnan ismernék ezek a friss lepény illatát?
- Hidd el nekem, megismerik az ételszagot.
folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvenceim