KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2017. január 5., csütörtök

Álmok regénye (tizenkettedik rész)



Hétfő délre értünk haza, ráértünk, David csak délután rendelt, én szabadon rendelkeztem az időmmel. Annyi ideje még volt, hogy elfogadja az invitálásomat. Azt akartam, hogy lássa, hol, és hogy élek. A teraszon kávéztunk, azzal a kellemes érzéssel, hogy a hétvégénk igazán jól sikerült. Már a következő hajóutat terveztük. David ezt is meglepetésnek szánta, de megígérte, hogy a hét közepén ideugrik, és megbeszéljük majd a részleteket.

 Egész délután rakodtam, hol a mosógépbe, hol a lakásban, a gondolataim is ide-oda csapongtak. Éreztem, hogy valami új, egészen más kezdődik el az életemben. Az ember társas lény, nem élhet örökké egyedül, még akkor sem, ha számos előnye van. Fiatalon, amikor könnyen ment volna az állandó kapcsolat keresése, más céljaim voltak az életemmel. A szüleim halálát követő depressziós időszak után, ismertem meg a barátnőmet, az ő életfilozófiáját hittem helyesnek, a magam számára is. Az élet rövid, minden percét ki kell használni, fő a függetlenség. Carpe diem…, majd jött az - élj a munkádnak - szlogen. Hittem, hogy ismert író leszek, de az élet, és a megélhetés másfelé terelt, ismert lettem, de igazi író nem, bedaráltak a mindennapi gondok. Negyvenöt éves vagyok, és ha józanul visszatekintek az eddigi életemre, nem látok semmit, amiért érdemes volt élnem. A könyveim, ahogy kijönnek a nyomdából, sokan elolvassák - könnyű szórakozás - gyorsan elfelejtik, többnyire eldobják, vagy a könyvespolc mélyébe rejtik. Hát tananyaggá soha sem válok az iskolákban.

Beleszerettem ebbe az emberbe, a szerelem kezdetén vagyok, innen még visszafordulhatok, még egyszerű lenne, egyikünket sem viselné meg nagyon, mégsem teszem, pedig egy kis hang belül erre biztat. Megmagyarázhatatlan, rossz előérzet lengi be ezt a kapcsolatot, de nem találom, nem látom semerre az okát. Ha a szerelem útján már messze járok, többé nem leszek képes az intő jelek érzékelésére, már nem tudok visszafordulni, de miért is kell ezen gondolkodnom folyton. Hiszen, mi valószínűleg soha nem fogunk összeköltözni, már nem lesznek gyerekeink, mi hétköznap éljük a régi megszokott életünket. Mi leszünk a hétvégi szeretők, akik alig várják a szombatot. Nekem ennyi elég, sőt tökéletes.

Borongós hangulatban ültem a gép elé, gyorsan belenéztem a határidő naplómba, a sok tennivaló, visszahozta a gondolataimat a mindennapokba. Felhívtam az öcsémet és beszámoltam neki a hétvégéről, nem titkolva, hogy szerelmes lettem.

Az orvos amint hazaért, kiült a gyönyörű kis kertjébe, kezében egy hideg üdítővel, és az elmúlt napokon jártak a gondolatai, éppúgy, mint Miriamnak. Boldognak érezte magát, sikerült meghódítania azt a nőt, akire vágyott. Férfiúi hiúság – talán - gondolta. Megnyugtatta a lelkét a tudat, hogy vége a futó kapcsolatoknak, melyeket kizárólag a szex utáni éhség irányított. Fiatal, többnyire üresfejű, egyéjszakás kalandra vágyó lányokat vitt fel a hajójára. Igaz én sem voltam a szellemi színvonalam magaslatán, a legtöbbnek a nevére sem emlékszem már - gondolta.

Grétára gondolt, akit túlságosan is szeretett, de megölte kapcsolatukat az ő birtoklási vágya, Gréta rideg, távolságtartó német természete. A végén már csak egymás mellett éltek, mint az idegenek, és mégis, amikor Gréta elment, úgy érezte összeomlott a világ. Elhatározta ezt a hibát soha többé nem követi el, igaz már vagy huszonöt évvel lett bölcsebb azóta.  Az lenne a legjobb, ha a hétvégeket töltenénk csak együtt Miriammal, hét közben mindenki a munkájának élne, mi csak hétvégi szeretők lennénk – gondolta. Hirtelen az órájára nézett, már a váróban ült a délután első kliense.

Csütörtök délelőtt már nagyon vártam David telefonját, tíz óra után végre hívott, itt áll a kapum előtt. Meglepődtem, csak telefont beszéltünk meg, még szerencse, hogy pont végeztem a futás utáni zuhanyozással.  Üdvözlésképpen úgy csókolt meg, mintha egész héten erre várt volna, nagyon jólesett.

- Mit szólnál Miriam, ha most egy kicsit messzebb hajóznánk, persze nem a Csendes-óceán közepére, csak a part menti Biribie sziget legnagyobb strandjára – Banksia Beach –re.

- Rendben, arra sem voltam még, igaz alig pár szigeten jártam csak az ismerőseimmel. Nem voltak ilyen megszállott hajósok közöttük, mint te.

- Örülök, nem bánjuk meg, még ma bérelek egy kis part menti nyaralót, mindegyiknek van stégje, hajókikötővel. Ha unatkozunk, majd körbehajózzuk a szigetet nappal, estére visszaérünk.

David ottmaradt délig, együtt ebédeltünk, olyan természetesnek tűnt minden, mintha ezer éve ismernénk egymást. Boldog voltam.

Estefelé Lily barátnőm kukkantott be hozzám, hozta a kíváncsiság. Mindent tudni akart az útról, de nem igazán voltam beszédes kedvemben. Lily szerint ez is olyan futó kaland lesz, mint a többi, mint a sajátjai. A férfiak csapodárok, számítóak, nem érdemes egy mellett kikötni. Nem cáfoltam meg, csak hallgattam a szóáradatot, észre sem vette, hogy alig válaszolok a kérdéseire. Késő este ugrott fel hirtelen, hogy neki már mennie kell, reggel nagyon korán kel, elutazik az anyjához Sydney-be, mert megbetegedett.

- Nem komoly, de az ördög nem alszik, jobb, ha ránézek, nem fiatal már. Szórakozz jól a hétvégén, majd találkozunk a jövő héten és jól kidumáljuk magunkat – mondta és közben lenyomta a kilincset.

 Azon kaptam magam, hogy szinte alig ülök a gép előtt, nem megy az írás. Össze kellene szednem magam, ebből a semmittevésből nem élek meg. Korán lefeküdtem, és a pénteki napot az írásnak szenteltem, de nagyon döcögősen ment a munka, folyton elkalandoztak a gondolataim.

Szombaton reggel indultunk ki a Brisbane-n, de most a part mellett északnak vettük az irányt, végighajóztuk a Moreton öblöt. Kicsit tovább tartott az út, mint múltkor, de észre sem vettük, jól eldiskurálgattunk mindenféléről, gyorsan eltelt az idő.

- Eddigi utunkon soha nem esett, a megszokottól jobban nem támadt fel a szél, még borúsra sem fordult sosem az idő. Ez csak mi szerencsénk most, vagy ez a megszokott? – érdeklődtem kíváncsian.

- Ez csak a mi szerencsénk most, sajnos már kerültem viharba, de jelzik, ha nem lehet kihajózni. Persze, ha messzebb megyünk, mint most, figyelni kell az előrejelzést, de még úgyis belefuthatunk egy ítéletidőbe, de mondom, csak egyszer fordult elő. Ezzel a kicsi hajóval jobb a csendesebb vizeken hajózni.

- Most jól megnyugtattál! Majd figyelem az ég alját!

- Hát az már régen rossz, ha te látod meg, valószínű, hogy elkéstünk akkorra, hacsak nincs a közelben a part.

- Miért Ausztráliát választottad új otthonodnak, hogy-hogy nem Európát?

- Ausztrália vonzott, új életet akartam kezdeni, hol kezdjem máshol, mint itt a szerencsés országban. Így nevezik Amerikában is - Lucky Country. Az itt élők mind bevándoroltak, még ma is fogadnak be, de már megválogatják, hogy kiket.

- Fegyenceket biztos nem! A mi őseink angol elítéltek voltak, mégis, az emberek számára igencsak jól élhető országot teremtettünk, sokan vágynak az itteni életre. Jó helyen kötött ki Cook kapitány 1770-ben. Phillip kapitány meg hajószámra hordta ide a fegyenceket Angliából. Ha ma látná, igencsak elámulna, mivé fejlődtek a hajdani fegyenc kolóniák.

- Rövid történelme van Ausztráliának, de a fejlődése emiatt lett rohamos, annak a sokféle nációnak köszönhetően, akik mind hozták magukkal a tudást, szokásaikat és itt kamatoztatták. Mindjárt odaérünk Miriam, innen számítva, úgy tizenöt perc múlva kikötünk.

Az érkezés elkápráztatott, a nyaraló kicsi volt, de tündéri, gyönyörű kerttel a ház körül. Itt sem épültek egymáshoz közel az épületek, levegősen, van tér a nyaralók között, hogy az emberek ne lihegjenek egymás nyakába. Persze azért nem mindenütt van így, később a szigeten jártunkban tapasztaltam meg.

Kényelmesen elhelyezkedtünk, a hajót kiköthettük a stég végében. Most nem kellett pakolászni, csak a személyes dolgainkat vittük be a házba. Az ebédet kihagytuk, egész úton kekszet ettünk és narancsot. Kellemes hűs teraszon kávéztunk és figyeltük a vizet. Estére begyalogoltunk a sziget belsejébe és egy étteremben jól bevacsoráztunk, szerencsére a hosszú úton lejárhattuk a bőséges vacsorát. Hazaérve egy üveg jófajta bor mellett kezdtem el mesélni a következő álmom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvenceim