A tavalyi
évben is az idő gyors múlásával kezdtem a mondanivalómat. az idén is azt érzem,
hogy gyorsul számomra, egyre sebesebben halad. Öregszem, én lassulok, ez csalja
meg az időérzékemet. Ismét nyakunkon az év utolsó hónapja, karácsony hava.
Advent, a várakozás ideje, az emberiség többsége remél, szeretetet, békét,
szebb jövőt. A karácsony ünnepe egy röpke pillanat csupán, cseppnyi öröm talán.
Az idő nyila mindig a pusztulás felé mutat, bárhonnan nézzük, akár emberi
léptékben, akár a világmindenségében. Igen, mert mi is az univerzum részei
vagyunk, minden sejtünkben ott vannak a csillagok, üstökösök, planéták
alkotóelemei. Mi vagyunk az anyag legmagasabb rendű szerveződése, akik képesek
vagyunk felfogni a létezésünket, a magunk körüli világot, sőt a
világmindenséget. Képesek vagyunk kutatni a múltunkat, eredetünket, a jövőnket
is sejtjük. Ismerjük az idő hatalmát, mely minden tettünknek értelmet ad.
Tudjuk, hogy egyszer eljön az idő vége, amikor nem várunk többé, az adventben
sem. Az idő eltűnik, nem lesz többé se múlt, se jövő. Mi emberek tisztában vagyunk
ezzel, ezért élünk úgy, mintha sietnénk. Mindent meg szeretnénk élni, habzsolni
az örömöket, felélni a Föld összes ajándékát. Rohamos gyorsasággal szaporodni,
így remélve fajunk további fennmaradását. Ilyennek alkotott bennünket a
teremtő. Felfalunk mindent, hisz a táplálék lánc tetején állunk, majd úgy
járunk, mint a csillagok, melyek a haláluk előtt nagyra nőnek, de amikor
végképp elhasználják az összes energiájukat, önmagukba roskadva, fehér törpékké
lesznek, majd kihűlve semmivé válnak. Az eltűnt idő nyomát már nem hordjuk
többé az emlékezetünkben, a jövő reményei sem élnek már tovább a szívünkben,
nem lesz más csak a hideg, kietlen, néma jelen. A karácsony adta csoda,
szeretet sem rejtőzik többé a lelkünkben.
Általam
festett kép keserű, de ma még boldogan várjunk a csodára, hisz még sok-sok
karácsony estén ott lehet velünk, ha mi is úgy szeretnénk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése