Álmok regénye ( ötödik rész)

– Mindig tudtam Doktor úr, hogy az előző életeimnek a végét, az erőszakos halálaimat látom. Az autóbaleset majdnem így vetett véget a mostani földi utamnak is, de valami szerencse folytán életben maradtam, amiért nagyon hálás is vagyok a sorsnak. Megpróbálok változtatni az írási szokásaimon, nehéz lesz – felelte elgondolkodva Miriam.

Az orvos szórakozottan nézett a kisiető Miriam után, nagyon érdekes kliens, és nagyon szimpatikus, szinte várom a következő heti kezelést. Vagy inkább, a következő történetet? - morfondírozott magában. A gyomrában éles szúrást érzett. Idegesen harapdálta a száját, tudatában volt, hogy ez a nő már nem közömbös a számára.

Miriam sietett haza, nem érzett semmiféle megkönnyebbülést a terápia után, de rosszabb érzés sem kerítette a hatalmába. Zavarta az orvos kutató tekintete, de arra gondolt, hogy egy lélekgyógyásznak kötelessége alaposan megismerni a paciensét. A nap további része zsúfolt volt, utolérte a könyvkiadó, Chris Peterson, nem volt érdek nélküli a hívása, majd az öccsével beszélgetett egy kicsit telefonon. Végül a barátnője hívta, hogy a kapu előtt áll.

– Nagyon örülök neked Lily! – fogadta őszinte örömmel.

– Na, mesélj! Milyen a doki, fiatalos?

– Jóképű.

– Van felesége?

– Fogalmam sincs. Ilyen magánéleti dolgokról nem beszéltünk. Legalábbis az ő magánéleti dolgairól nem.

– Na és, hogy zajlik a terápia.

– Hát úgy, hogy elmesélem az álmaim, egyelőre ennyi.

– Hát az nem sok. Nagyon szűkszavú vagy.

– Tetszik az orvos, mit tagadjam, de valahogy úgy érzem, hogy nem szabad mutatnom neki. Tudom, hogy én is szimpatikus vagyok a számára, de nem akarok közelebbi kapcsolatot. Rossz az előérzetem.

– Te minden férfi közeledésénél valami hátsó szándékot sejtettél eddig is. Tudom én mi a te bajod a férfiakkal, félted a függetlenséged. Igaz!

– Hát ezt jól sejted. Tényleg nem szívesen adom fel a szabadságom.

Miriam ügyesen elterelte Dr. Lewinről a szót, nem akart többet beszélni az orvosáról. Mindennapi problémákról, egymás gondjairól, ruhákról, a legújabb regényéről beszélgettek csak. Alaposan elsörözgették, beszélgették az időt, jól be is vacsoráztak, késő este lett mire Lily mögött becsukta az ajtót. Az íráshoz nem volt kedve, korán bújt ágyba, legalább ma betartom az orvosi utasítást – gondolta.

A következő hét terápiás szerdája hamar eljött. Egész héten az utazásomat szerveztem. Amerikába szeretetem volna repülni az öcsémhez, a nagynénink hatvanadik születésnapjára. Chris Peterson, a kiadóm, morgolódott az utazás miatt, most jött ki a nyomdából a tavalyi év végén befejezett regényem, és az ilyenkor szokásos könyvbemutatók is most kerültek volna megrendezésre. Szerintem elhalaszthatók, egy hónap csúszás megengedhető, majd később dedikálok, az öcsémék most vannak szabadságon, és várnak.

A reggeli futást követően bementem Mr. Petersonhoz, és nagy küzdelmek árán, abban egyeztünk meg, hogy elutazhatok két hétre.

A délután beugrottam Dr lewinhez, neki is bejelentettem, hogy a következő két hétben szüneteltetnünk kell a terápiát az utazás miatt. Dr. Lewin arca idegesen megrándult a hír hallatán, miután a tudtomra adta a nemtetszését.

– Egy terápiát nem lehet csak így megszakítani, de ez az ön döntése – mondta idegesen.

– Elnézést, erre én nem gondoltam. Sajnos már nem tudok ezen változtatni. Ha visszajövök, folytathatjuk a terápiát, ha ön is így gondolja.

– Természetesen folytatjuk. Várom két hét múlva a rendelőben. Jó utazást Miriam, és érezze jól magát a családjával.

– Köszönöm doktor úr, akkor két hét múlva itt! Viszlát!

Lewin dühöt érzett, és csalódást, mert nem számított erre a szünetre. Gondolatban, már eltervezte Miriam meghódítását, egy vacsorára szerette volna meghívni. Egyre többször gondolt erre a nőre. Mióta itt él, csak alkalmi kapcsolatai voltak. Nem akart mást, félt önmagától, félt a problémáktól, melyek könnyen fényt deríthetnek a betegesen önmarcangoló, birtokló természetére, mely már sokszor sodorta bajba. Ha nincs szerelem, ha nincs nő, akkor nincs baj sem, de most úgy érezte, hogy ez a nő kell neki. Két hét nem nagy idő, gyorsan elszáll, addig alaposan megrágom ezeket a terveimet - gondolta.

Miriam lázasan készülődött az utazáshoz. Másnap a belváros ékszerüzleteit járta. Anne nénjének szeretett volna egy szép karkötőt venni a születésnapjára. Sokat válogatott, nem akart a maga ízlése szerint vásárolni, mégiscsak egy hatvan éves hölgy fogja hordani. A harmadik üzletben végre a pénztárig jutott, örömmel tett a táskájába egy szolid, de annál elegánsabb karkötőt. – Na, ennek biztosan fog örülni.

A következő nap is ajándékvásárlással telt el, a gondot a kamaszodó unokaöcsém okozta, mert fogalmam sem volt, mit vegyek a gyereknek, végül egy értékes térképet választottam, mert az apjától már többször hallottam, hogy gyűjti őket.

Utazás előtti napot pihenéssel, alvással töltöttem, fel kellett készülnöm, a több mint tizenhárom órás repülő útra, mind fizikailag, mind lelkileg. Irtózok ezektől a hosszú repülő utaktól, de bele kellett törődnöm, hogy nincs más alternatíva. A kézitáskámba begyömöszöltem Kathrin Stockett könnyed, nagyon izgalmas regényét, A segítség-t, amit már egy hónapja szerettem volna befejezni, most lesz rá időm az úton, ha el nem alszom. Volt már erre is precedens, egyszer, néhány éve karácsonykor, már az indulás után elaludtam, és vagy négyszer ébresztett fel a stewardess, érdeklődve a hogylétem felől. A házat Lilyre bíztam, és ő is vitt ki a reptérre délután, mint mindig, ha utaztam. Búcsúzáskor most is az a rossz érzés kerített hatalmába, hogy ide soha többé nem jövök vissza, Lily csak legyintett.

–  Minden utazáskor ezt érzed – mondta nevetve.

folytatás következik