Az első álom
A távolban
látszó hegyekig fogunk vándorolni, barlangokat keresünk a hideg átvészelésére,
pihenésre, és a farkasok miatt is. Rettenetesen elfáradtunk már, a férfiak
megállnak egy befagyott kis vízfolyásnál és tanakodnak. Mi nők, gyorsan
összegyűjtjük a száraz füvet, vastagabb gallyakat és csiholjuk a tüzet. Mióta
az eszemet tudom, mindig vándoroltunk, a hideg elől a melegebb vidékekre,
barlangokat keresünk, és jobb vadászterületeket. Most a zord hideg elől
menekülünk. Ég a tűz, köré guggolunk, melegszünk. A hatalmas mamutbordákat a fagyos földbe
nyomkodjuk, és leterítjük prémekkel.
Amíg a nap az égen van, szedjük a gallyakat, nagy területet
bebarangolva, mert elég sivár ez a vidék, nem él itt meg más csak néhány fajta
csenevész bokor és fűféle, még nagyobb fácska is csak kevés áll a környéken. A
fagyott hús darabokat a tűz fölé akasztjuk, mindenki türelmetlenül vár, örökké
éhesek vagyunk.
Engem Unának
neveznek a többiek, a három asszonytársam neve: Oda, Hua, és Ira. Csak nekem
van pici gyerekem, egy lányka. A horda nem sokra becsüli, mert csak a
fiúgyermeket tartják értékesnek, hiszen belőle lesz majd a vadász, és ők
képesek megvédeni a közösséget a vadaktól. Néha megszoptatom, csendes gyermek, ritkán
sír. Csoda, hogy életben van, nagy a hideg, és már a születése óta úton vagyunk.
Remélem, hamarosan letelepszünk egy ideig.
A férfiak
mamutcsordát láttak, most izgatottan ülik körbe a tüzet. Előveszik a nagy
mamutfejet és táncolnak a lángok körül. Mi is örülünk, lehet, hogy holnap friss
húst eszünk, azt sütni sem kell. Bebújunk a prémkunyhóinkba és gyorsan
elalszunk. Farkas vonításra ébredünk. A férfiak kiugranak, a dárdáikat maguk
előtt tartják, és a távolt kémlelik. Majd egészen közel a pislákoló tűzhöz
meglátjuk a villogó szemeket. Hatalmas ordításba kezdünk, és felszítjuk a
tüzet. A férfiak izgatottak, remegnek a hidegtől és a vadászösztöntől, egymás
után hajítják el a dárdáikat. Némelyik talál, mert éles vonyítás csattan fel
innen-onnan. Végül a farkasok feladják, és eltakarodnak. Hosszúak az éjszakák,
pislákoló fénnyel jön fel a nap, a gyermeket tiszta prémbe tekerem,
megszoptatom, felpakoljuk a holminkat, és indulunk.
Némán,
elkeseredve botorkálunk már napok óta, éhesek vagyunk, a fagyott földben nem
találunk ehető gyökereket.
Egy délelőtt a férfiak izgatottan mutogatnak a
távolba, egyre hangosabbak. Mamutcsorda
kaparja a fagyott talajt, kitépik a füvet gyökerestől. A mamutvadászat
veszélyes, mindig van sebesült, vagy halott. A férfiak nekilódultak, és szinte
a földig hajolnak, hogy észrevétlenül, de figyelmesen felmérjék az esélyeiket.
Szerencsére találtak a csordától könnyen elterelhető egyedet. Futásnak erednek,
és sikeresen le is választják a kiszemelt állatot. Üldözik, dárdáikkal megsebzik,
hirtelen a mamut megtorpan, és szembefordul az üldözőivel. A nyolc férfi is
egyszerre áll meg, és a dárdáikat maguk elé tartják. Ám a vad, dühösen,
semmitől nem félve nekiront a legközelebb álló embereknek és tapossa őket,
dárdáik a földre hullnak. A megsebzett állat nem törődik az éles fájdalmakkal,
és további két embert a földdel tesz egyenlővé. A két, még életben maradt
vadász eszét vesztve rohan a megvadult mamut elől, de a végzetük utoléri őket,
a vad minden dühét kiadva táncol rajtuk.
Mi asszonyok sikoltozunk, és rémülten
vesszük tudomásul, hogy nincs többé védelmezőnk. Mindössze heten maradtunk, a
négy asszony, a két gyermek, és az öreg gyógyító. Sírva táborozunk le, és sírva végezzük a
munkáinkat is, este idegesen térünk nyugovóra, mert tudjuk, hogy mától meg kell
védeni magunkat a farkasoktól. Az éjszaka békésen telt, csak a tűz életben
tartása miatt kellett kibújni a hevenyészett kunyhóból. Sietve szedjük szét a
kunyhókat és rákötünk mindent egy létraszerű fatákolmányra, ezen húzzuk magunk
után mindenünket. Riadtan tekingetünk szerte szét, nem szólunk, csak megyünk,
mennél hamarabb a hegyek közé kell érni. Itt a síkságon védtelenek, könnyen
észrevehetőek vagyunk.
Ekkor látjuk
meg a megsebzett mamutot, egy kis szigeten, már rogyadozik, vergődik, a sebei
halálosak. Ujjongunk, mert nem halunk már éhen. Letáborozunk, és kivárjuk az
állat kiszenvedését. A fagyott tavon könnyen bejutunk hozzá. Éles köveinkkel
sietve nyúzzuk le az irháját, kivágjuk a belsőséget, és mohon isszuk a friss
vért, és a meleg májat harapjuk. A friss
húst nagy darabokra vágjuk, majd keserves munkával gödröket kaparunk a földbe.
A tetejére, nagy köveket hordunk, bár a farkasok ellen ez vajmi kevés védelem,
ha kiszagolják a húst, ki is kaparják. Ínség idején visszajárunk ide, ha a
szerencse mellénk áll, marad valami a húsból. A munka sokáig tart, majdnem három nap. Nagy
szerencsénkre, farkasok nem jártak a közelben, mert rögtön megérezték volna
friss vér szagát.
Már hétszer
vertünk sátrat, már hétszer ment le a nap, mire egy emelkedőhöz érkeztünk. Két éjszaka nem aludtunk a farkasok miatt, de
sikerült a nagy tűzzel és az ordítozással elűzni őket. Mérhetetlen fáradtság
lett úrrá rajtunk. Minden teher a vállunkon volt. Csatlakoznánk más hordához, de még a
nyomaikat sem láttuk az utunk során, hiába figyeltünk meg minden kis jelet.
Boldogan néztünk fel a nagy hegyekre, bár tudtuk, hogy a vándorlás még
nehezebbé válik. Itt már a hatalmas barlangi medve támadástól is kellett
félnünk. Hatalmas fenyők magasodtak, kellemes illatot árasztottak. A szél sem
süvített állandóan, mint kint a síkságon. Keservesen kapaszkodtunk fel a
hegyoldalakra, de ha átjutottunk egy bércen, a lefelé vezető út a völgybe már
könnyebb volt. Hua és Ira, kutatón figyelték a hegyoldalakat, barlangot kerestünk.
Nekik már volt gyakorlatuk, az előző télen találtak egy jó barlangot, most azt
akartuk ismét meglelni, de hiába lestük árgus szemekkel a tájat, nem volt
ismerős.
Már teljesen
kimerülve álltunk meg egy kellemes kis völgyben, amikor Hua felkiáltott.
- Barlang!
Mindannyian
a szemben álló magaslat felé néztünk, de nem láttunk semmit. Ira és Hua
elindultak a barlang irányába, mi izgatottan vártunk. Felállítottuk a
prémsátrainkat, tüzet csiholtunk. A
hasunkat is teletömtük, amikor lélekszakadva rohantak a hevenyészetten
összerakott tábor felé, és sikoltoztak. Tudtuk, hogy a hatalmas barlangi medve
elől futnak, akinek megzavarták az álmát. Szerencsére nem követte őket. A
barlang lakott volt, és mi mehettünk tovább, egyre messzebb kerültünk az
elásott, tartalék hústól. Már biztos voltam abban, hogy vadásznunk kell, mintha
férfiak lennénk, ha nem akarunk éhen pusztulni.
Reményt
vesztve mentünk tovább, átjutottunk szerencsésen az előttünk magasodó bércen, és
szomorúan mondogattuk egymásnak, hogy errefelé kevés állat él. Néhány vadkecskét láttunk, de annál több fajta
madarat. Szívesen kiraboltuk volna a madárfészkeket, jól jött volna a sok tojás,
de ez idő tájt nem tojnak még a madarak, ahhoz várni kell a jobb időre. Néhol
felismertük az ehető gyökerek levélzetét, és kiástuk őket. A mandulafák alja
terítve volt a nyáron lehullott kedvenc magjainkkal. A föld errefelé nem volt
fagyott, sok bogár futkározott, nem éheztünk.
Barlangot
nem találtunk, és így csak vándoroltunk egyre messzebb, hegyre fel, völgybe le.
Abban reménykedtünk, hogy találkozunk egy másik hordával és csatlakozhatunk
hozzájuk. Örültek volna négy idegen
asszonynak, de híre hamva sem volt erre embernek, szerencsére farkasnak sem, de
voltak medvenyomok, a fák törzsén, és sok ürüléket is találtunk, de őt magát
nem láttuk.
Megpihentünk
egy védettnek érzett szikla kiszögelésen, mögöttünk a meredek hegyoldal volt,
körben szakadék, csak egyetlen keskeny úton lehetett feljutni ide. Széles volt
és kényelmes, elfértek a prémkunyhóink is. Száraz ágak itt is akadtak,
mögöttünk lévő lankás hegyoldalon volt elég. Ahogy így kutakodunk Una felordított.
- Barlang!
folytatás következik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése