KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2015. június 25., csütörtök

Háború idején




Végre vége a rezidens időnek is, gondolta Norman, és kitörő örömmel, kettesével szedte az Alder Hey kórház kopott lépcsőit felfelé. Végre ezt is elértem, kineveztek a fertőző betegségek osztályára infektológusnak – nyugtázta magában.  Kis félelemmel a kezdés miatt, de boldogan indult neki a napnak. Ám a beilleszkedésre, a kollégái megismerésre nem sok ideje jutott, a munka itt temérdek volt. minden automatikusan, szinte észrevétlenül történt. Rengeteget túlórázott, mert ez idő tájt folytonosan újabb és újabb vírusfertőzések ütötték fel a fejüket az országban. Azért annyi ideje akadt, hogy észrevegye a csinos Kathrine-t, akin minden férfikollégája szívesen legeltette a szemét. Nem telt el sok idő és a kevéske szabad idejüket már együtt töltötték.  Fél év múlva  ki is tűzték az esküvőjük idejét. Brian, Norman apja boldog volt, mert reménykedett egy ifjú örökösben, egy Rhode unokában. Az esküvő 2331 forró nyarán - a rossz körülmények miatt - szűk családi körben, és gyorsan lezajlott.

Norman és ifjú felesége beköltözött Dag nagypapa üresen álló házába, közel, Liverpool hatalmas kikötőjéhez.  A következő évben súlyos influenzajárvány tör ki egész Európában, egy új influenzavírus mutáns fertőz, az emberek nem védettek ellene, és sokuknál lép fel szövődmény, súlyos agyvelőgyulladás. Szinte csak aludni jártak haza, mindketten fáradtak voltak, de annyi volt a beteg, hogy még gondolni sem mertek szabadságra. Egy este Kathrine a vacsoránál, feltett egy, ifjú házasoknál igencsak furcsának tűnő kérdést.

— Mi gondolsz az örökbefogadásról Norman?

— Azt, hogy jó dolog, bár nagyon ritka az örökbe adható gyerek manapság. Hiszen alig születnek gyerekek. Remélem nekünk lesz saját gyerekünk.

— Biztosan nem tudhatjuk, igaz orvosnál sem voltunk, de eddig nem estem teherbe még. Van az osztályomon egy fiatalasszony, influenzás, de sajnos már szövődményes, a férje a múlt héten hunyt el agyhártyagyulladásban. Nincsenek rokonaik, de van egy négy hónapos kisfia, és arra kért keressek számára megfelelő örökbefogadó házaspárt, ha netán vele is végezne a járvány. Én arra gondoltam, hogy magunkhoz vehetnénk.

— Meggondolandó! Bár ettől még lehet sajátunk is. Merre van a gyerek?

— Itt a kórház csecsemő osztályán. Én már láttam, videót készítettem róla és átküldtem az anyjának. Ha jobban van, csak azt nézi.

— Reménykedjünk, hogy rendbe jön az anyja, de én nem vagyok ellene az örökbefogadásnak.

2333 nyarán Norman bejelentette a szüleinek, hogy adoptálják egy fiatal házaspár öt hónapos kisfiát, mert mindkettőjüket elvitte a járvány. Brian nem örült, de elfogadta a fiuk döntését, Kathrine szüleinek már volt két unokája, mégis nagyon csodálkoztak, hiszen lehet még sajátotok is, vagy mégsem, kérdezték félve. Erre a lány csak annyit mondott – nem baj, ha sajátunk is születik. A kisfiúnak Dag nevet adták, Norman nagyapja után.

2350-s években újra visszaváltozott az időjárás, és ismét csak két évszak lett, egy forró, száraz nyár, és egy enyhe kissé csapadékosabb tél. Európa déli része ismét sivatagosodott, a növények, az erdők pusztultak. Szinte megszűnt a mezőgazdasági termelés. Az élelmiszert ismét csak kártyára adták.

A világ többi részén a vízhiány miatt háborúk törtek ki, éhínség tizedelte a lakosságot, megindult a népvándorlás az élhető területek felé. Európát körülvevő tengereken ismét megjelentek a kalózhajók, amelyek a kisebb hajókat elrabolták, és az utasaikat a vízbe dobták, jó esetben. Vakmerően támadtak, az éhség és a kapzsiság felbátorította őket.

Európa határait szigorúan őrzik, néhol magas kerítésekkel, van ahol a felső részére áramot is vezetnek, de legtöbb helyen olyan érzékelő rendszer van, ha valaki a tetejére mászik, jelez, és már le is tartóztatják, majd könyörtelenül kitoloncolják. A tengerpartok is szigorúan őrzöttek. Az európaiak chipet hordanak, azzal azonosítják mindenhol, ha valakinek ilyen nincs beépítve a karjába, kitoloncolják.

— Hova fog ez vezetni? – kérdezte a feleségét Brian.

— Fogalmam sincs, de sok jóra nem számíthatunk.

Minden este a dolgok jobbra fordulásáért imádkoztak, az ő fiatal életükben béke volt és jólét, és nem utolsósorban kellemes időjárás, de öregkorukra minden elromlott. Féltették a fiuk és a családja jövőjét.

Sikerült Európát hermetikusan lezárni, de az éhezők és szomjazók tömege ott állt a kerítések mögött. Táborokat létesítettek, vizet és élelmet juttattak ki, de a helyzet egyre tarthatatlanabbá vált.

Norman és Kathrine szinte egész nap, reggeltől estig dolgoztak, Dag, a fiuk nappal egyedül volt, bár hol a nagyapja, hol a nagyanyja jött érte, és átvitték magukhoz, ott ebédelt, és Brian nagypapa meséit hallgathatta, a családjuk életéről, a Bajkál tóról. Már úgy mesélte, mintha vele történtek volna meg, annyit hallotta gyerekkorában az apjától, hogy a magáénak érezte őket. Felügyelte Dag tanulását, ami már nem járt együtt az iskolába járással, mert az iskolák megszűntek. A gyerekek oktatása számítógépen keresztül folyt, de a szülőnek ezt naponta ellenőrizni kellett. A szülőknek ez nem volt nehéz feladat, ha volt idejük, mert a családokban legfeljebb egy gyerek született, de a többségük gyermektelen volt. Normannak és Kathrine.nak sem született meg a saját gyermekük, de idejük sem volt orvosi kivizsgálásra. Örültek, ha a szabadidejükben Daggal lehettek, és elvihették az állatkertbe, vagy kirándulni. A gyerekek egyedül nem járkálhattak az utcán, csak kísérettel. A lakások minden kényelmet biztosítottak a számukra, minden házban volt konditerem, de gyerektársaik csak virtuálisan lehettek, de az is ellenőrzött volt. Már az öreg Brian sem emlékezett szabad gyermekkorra, arról csak Dag nagypapa tudott nekik mesélni.

Mindennapi szórakozásuk közé tartozott, a régi természetfilmek bámulása, Brian nagypapa éppúgy szerette, mint az unokája. Amit az ifjú Dag nem tudott, azt a papa nagy lelkesedéssel elmagyarázta.

Dag Fájó szívvel nézte a régi zöldellő világot, amelyben hömpölygő vad folyók kanyarogtak, a hatalmas tavakat, melyekben hemzsegtek a halak. Nem értette, miért engedték őket lehalászni, a vadászatot még szörnyűbb tettnek érezte. Ezeket a csodálatos természetfilmeket látva, arra gondolt, hogy az ősei mindent tönkre tettek, és a mai ember számára már nem maradt semmi, csak a kerítések, az éhezők nyomorult tömege, sivatag, és sivatag amerre a szem ellát. Bár Brian nagypapa elmagyarázta, hogy nem csak az ember a ludas ebben, bár sok hibát követett el az bizonyos, de a Föld éghajlata nem állandó, periódikusan változik, Mindig voltak hidegebb, sőt jeges, és melegebb időszakok, most melegszünk, már vagy háromszáz éve. Kivétel az-az ötven év, amikor a pusztító amerikai vulkánkitörés után visszatért a hideg, majd a régi kellemes időjárás, de annak már vége. Biztosan változni fog hűvösebbre is, de nem a mi időnkben. A mi időnk bizony a pusztulás, a háborúk ideje, mert nagyon sokan halnak éhen és szomjan. Már nincsenek madarak, és egyre kevesebb a víz, és az élelem. Félő, hogy nálunk is  kitör a háború.

Dag szülei minden este hevesen vitatkoznak, Norman szeretne elköltözni északra, mert szerinte a háború kitöréséig már csak hetek vannak, és akkor eluralkodik a káosz, megnehezül a menekülés is. Kathrine még reménykedik.

Egy este a vacsoránál a szülők bejelentik Dagnak, hogy a hétvégén elindulnak Skandináviába, pontosabban Oslo mellé, és velük jönnek Brian nagypapáék is. Dag boldog, mert végre olyan helyen élhetnek, ahol még vannak vadon élő állatok, zöldellő erdők, és bővizű folyók. Mindezt az orvoshiánynak köszönhetik, mert ez segítette ahhoz őket, hogy megkapják a letelepedési engedélyt. Norman és apja is boldog, mert Dag nagypapa hazájában élhetnek, szomorú az, hogy a háború ide is elérhet, de reménykednek a jó sorsukban.  Egyedül Kathrine szomorú, mert a szülei és testvérei nem tudnak elmenekülni a közelgő vész elől.

Egy hónappal letelepedésük után az éhezők több helyen, szervezetten, áttörik a kerítéseket, beözönlik a nyomorultak tömege, velük a felfegyverzett menekültek serege is. Európa középső és déli részén eluralkodik a káosz és a rettegés. Az emberek bezárkóznak, de így is mindennaposakká válnak a gyilkosságok, rablások.  Hatalmas menekült áramlat indul meg északnak, és London utcáit is ellepik a hontalanok.  A félelem ideje jött el, és nem tudni, hogy ez meddig uralja a jólét földjét.

2 megjegyzés:

  1. Szomorú ez a jövőkép , sajnos , úgy érzem , lassan már itt tartunk.Ezt jósolták már ezelőtt tíz éve is , de azért szép csendesen növelik birtokaikat Afrikában bizonyos emberek , a felesleges ' emberek menjenek Isten hírével ,nos ide vezethet. Igen.Szép , szomorú írás ez , köszönet a lehetőségért hogy olvashattam.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm kedves névtelen a megtisztelő figyelmedet. A népvándorlás, a nyomorultak vágya a jobb élet után háromszáz év múlva is probléma lesz.
    Ennek a történetnek több része van, megtalálod itt a blogba: Hőség idején, Pusztulás idején, Remény idején..

    VálaszTörlés

Kedvenceim