Az átok

Anna kifulladva ért fel az emeletre, a terem ajtaja tárva, kisfia egyedül ült a kicsi asztalnál, az óvónéni magyarázott neki elmerülten. Észre sem vették az ajtóban tébláboló Annát, pedig igencsak későre járt az idő, csendes volt az óvoda, a többi gyereket már régen hazavitték.

– Elnézést a késésért, de egy válogatós vevő miatt nem tudtam időben zárni a boltot.

– Nincs semmi baj anyuka. Úgyis szerettem volna nyugodt körülmények között beszélni önnel.

– Valami gond van Donival?

 – Igen. Nem tudom mi az oka a dühkitöréseinek. időnként minden ok nélkül nekitámad valamelyik társának, és megveri. A mai eset már a sokadik. Hiába faggatom, nem mondja meg az okát, csak lehajtja a fejét, és fogadkozik, hogy többet nem verekedik. Szeretném, ha pszichológushoz vinné Donit.

– Rendben - felelte remegő hangon Anna.

Némán öltöztek. Anna azon gondolkodott, hogy melyik óvodába vigye át, nem akarta orvoshoz vinni. Kicsi még ehhez a tortúrához, úgysem tud segíteni a bajunkon. Igaz az sem segít, ha átviszi egy másik oviba.

– Vigyél át a Zöld útiba, az közel van a bolthoz anyuci.

 – Ajaj! Nem lehet titkom előtted, kilesed a gondolataimat kisfiam.

– Nem akarom, csak úgy kigondolom én is, ahogy te.

Hát ez a baj! Ezen, semmilyen lélekkurkász nem segíthet, ez van és kész. A gyerek kiolvassa a gondolatát mindenkinek, ha rá figyel. Ha valamelyik társával konfliktusa van, figyeli, és ha annak rossz gondolata van vele kapcsolatban, nekimegy. Ha átviszem egy másik oviba, csak idő kérdése mikor szól az új óvónénije ismét.

Istenem ez a sok ha, mit tegyek? Gyerekpszichológus meg ki tudja, mit hoz ki a vizsgálatból, az is lehet, hogy csodabogarat csinál belőle és megtudja a világ, hogy milyen képessége van Doninak, és akkor elveszett szegény, nem hagyják békén, mutogatják. Ebből nem kérünk, mert tönkreteszik már gyerekként. Elhatározta, hogy megtanítja élni ezzel a képességgel, hogy ne kerüljön bajba. Doni apján kívül senkinek sem mondta el ezt, az nem igazán hitte, kiröhögte, és képzelgőnek nevezte. Többé senkinek sem említi, mert érezte, hogy ez a képesség átok, csak bajt, kirekesztést hozhat a fiára.

Este gyorsan ágyba penderítette Donit, és az ágy szélére ült.

 – Figyelj rám kisfiam, anya elmondja, hogyan kerüld el a verekedést.

- Tudom anya! Ha vitatkozunk, vagy összeveszünk, forduljak el, menjek is el az ablakhoz, és nézegessek ki, akkor nem tudom leolvasni a gonosz gondolatát és nem leszek mérges.

– Jaj! Kisfiam, már megint megelőztél.

- Ne haragudj anyuci, de annyira figyeltem rád.

- Próbáld ezt megtenni, és akkor maradhatsz ebben az óvodában. Ja és nem viszlek semmilyen orvoshoz.

– Tudom. Na, mesélj már!

Az év gyorsan eltelt, és Doni nem keveredett megmagyarázhatatlan verekedésbe egyetlen társával sem, de az óvónéni mégsem volt teljesen elégedett.

- Nagyon visszahúzódó szótlan gyerek lett Doni, a társaival keveset játszik, sokszor áll csak az ablak előtt és kifelé bámul. Nincs valami családi gond otthon, ami nyomaszthatja, kérdezte aggódón.

– Nem hiszem, nincs otthon semmi változás, lehet, hogy fél az iskolától – felelte gyorsan Anna.

Az iskolakezdés felvillanyozta Donit, nagyon örült, hogy végre kiszabadult az oviból, és már ő is iskolás nagyfiú. Itt csak a szünetekben volt idő figyelni egymásra, de az rövid volt. Konfliktusok nem voltak alsóban. A tanítónéni észrevette, hogy milyen ügyes, még az is előfordult, hogy kitalálta a gondolatát. A felső tagozatban, már nem ment minden olyan simán, mint régen, sokszor került konfliktusba a társaival, akiknek többsége különcnek tartotta, és kirekesztették maguk közül. Doni nem járt le játszani a társaival, sokat olvasott, és az ideje nagy részét a számítógép előtt töltötte.

Annának ez nem tetszett, a tizennegyedik szülinapjára egy kiskutyát hozott a lakásba. Nagy volt az öröm, de ezen túl naponta többször kellett sétáltatni, és este lefekvés előtt egy hosszabb sétát is tenni a parkba. Sokat ugyan nem változott Doni a kutya jöttétől, de legalább kimozdult a házból, és többet mosolygott. Nagyon szerette a kutyáját. Anna úgy érezte, hogy talán most rendbe jött a fia, és olyan lesz, mint a többi gyerek. A gondolatolvasásról nem beszéltek, abban reménykedett, hogy az elmúló gyerekkorral ez a képessége is eltűnik. Mindkettőjük tudatában úgy élt ez a különleges képesség, mint egy szörnyű átok, melytől valahogy szabadulni kellene.

Egy szép augusztusi este kivitte a kutyát sétálni a parkba, már a bejáratnál látta, hogy három fiú osztálytársa rúgja az út vágott kavicsát előtte. Lelassított, a kutya húzta, látta, hogy azok is észrevették. Közöttük volt az a fiú, aki az osztály hangadója volt, és a gyengébbeket, köztük Donit is mindig lefikázta. A fiúk egyre lassabban mentek, Doni hamar mögéjük ért. Ekkor hallotta meg az erős fiú gondolatát, fellógatjuk egy kicsit azt a korcsot, mindjárt oda súgom a többieknek, hogy ez a kis nyamvadék ne hallja.

Doni páni félelmében, hogy a kutyáját felakaszthatják felkapott egy nagyobb követ és hátba dobta, majd a kutyáját felkapva megfordult és futásnak eredt.

 Talán ha tíz métert szaladt, amikor azt hallotta, - Most megdöglik a kutyád, te kis köcsög! - Hátulról egy ütést érzett. Előrebukott, rá a kiskutyára, rángott néhányat és nem mozdult többé. Mellette egy véres betondarab, a bal füléből csorogni kezdett a vér. A fiúk dermedten nézték, majd kikerülve Donit eszeveszett futásba kezdtek.