Azoknak az édesanyáknak, akiket a gyermekei hiába várnak már haza.
Bán András : Ne félj Én itt
vagyok
(Halott anya levele lányához)
Itt
maradhatsz velem
Én itt vagyok
Ha szemembe nézel
Látod, Tűz ragyog
Bármikor, ha jössz
Engem itt találsz
Nem számít a zaj a csönd
Gyere! Csak, ne várjak soká
Ölembe bújhatsz, bármikor
Hogyha szükséged van Rám
Elmondhatod, ha űz a gond
Én itt vagyok, és várok Rád
Ne sírj, nem mentem el
Ha kell örökké Veled, maradok
A kezeddel nem érhetsz el
Én végig a szívedben lakom
Én itt vagyok
Ha szemembe nézel
Látod, Tűz ragyog
Bármikor, ha jössz
Engem itt találsz
Nem számít a zaj a csönd
Gyere! Csak, ne várjak soká
Ölembe bújhatsz, bármikor
Hogyha szükséged van Rám
Elmondhatod, ha űz a gond
Én itt vagyok, és várok Rád
Ne sírj, nem mentem el
Ha kell örökké Veled, maradok
A kezeddel nem érhetsz el
Én végig a szívedben lakom
Balu nagy
örömmel ugrott fel az asztal mellől, amikor Zsuzsi nővére bedugta a fejét a
Napsugár csoport ajtaján.
- Ma is Mamához
megyünk? –kérdezte kíváncsian.
- Nem, ma
hazamegyünk, mert mindjárt itt lesz apa a busszal.
- De kár!
- Miért kár?
Otthon is játszhatsz.
- Nem
szeretek otthon játszani. Majd akkor szeretek, ha hazajön anya.
- Anya nem
jön most haza, beteg.
Dodó a ház
őrzője vidám vakkantásokkal táncolta körbe a hazaérkezőket, alig tudtak lépni
tőle. Apa az ajtóban várta őket, lehorgasztott fejjel állt. Zsuzsi tudta, hogy
ez az ábrázat semmi jót nem jelent. Apa átölelte és a kezébe nyomott egy
levelet, melyen csak ennyi állt: Lányomnak.
- Majd a
temetés után kibontjuk kislányom, addig tedd el.
Zsuzsi
ijedten nézett apjára, berohant a szobájába és zokogva roskadt le. Apja óvón
átölelte, együtt zokogtak.
- Neki is
jobb így, már nem szenved többet – mondta elhaló hangon az apja.
Balu ebből a
szomorú jelenetből semmit nem látott, mert nagy viháncolással kergették a
labdát a kutyával.
- Gyere már
be kisfiam, adj egy puszit apádnak.
- Anya mikor
jön haza?
- Anya már
nem tud hazajönni, anya a mennybe költözött, de fentről mindent lát. Figyel
téged mindig, ezentúl onnan vigyáz rád.
- Miért nem ide
jött, én nem látom így sose.
- Azért,
mert anya meghalt, és a holtakkal lakik fenn a mennybe. Ha meghalunk,
mindannyian oda megyünk. Ez a szabály.
- Ez nem jó
szabály, mert én itt vagyok – kiáltotta sírva a gyerek, és odabújt az apjához.
- Nem bizony
kisfiam, ez nem jó szabály, de nem ám!
Nyirkos őszi
hideg a csontjaikba hatolt, az emberek összehúzták magukon a kabátjukat, és a
temetés végét várták. A temetést senki sem szereti, a fiatal temetése pedig
borzasztó. Lehorgasztott fejjel állt mindenki, nem mertek a gyerekekre nézni,
ahogy ijedten állnak az apjuk kezét szorítva.
A temetés
nehéz teher volt mindannyiuknak, még a kicsi Balunak is, aki koránál fogva
képtelen volt felfogni a halált, csak annyit értett meg belőle, hogy hiába
várja már haza az anyát. Sűrűn tekingetett az égre, és sokszor elpityeredett,
esténként sírdogált is elalvás előtt, pedig a nővére két mesét is olvasott
neki, csak hagyja abba.
A temetés
estéjén, mikor már minden elcsendesedett, a kicsi Balu is elaludt, apa átölelte
Zsuzsi vállát, és leültek a konyhaasztalhoz. Zsuzsi sírva kibontotta a levelét,
de nem tudott olvasni a könnyeitől, csak tartotta maga előtt a levelet.
Drága Kislányom!
Nem
búcsúzom, mert az anyák soha nem mennek el, ott maradnak a gyermekeik szívében,
amíg csak élnek.
A tennivalók
sora vár rád ezen túl, bár még csak tíz éves vagy, szeresd és óvd az öcsédet jó
testvérként. Fogadd meg apád minden tanácsát, mert ő helyettem is szeret és
vigyáz benneteket.
Ha bármiben
a tanácsomat várod, csak gondolj rám, és megadom a helyes választ, nem szóval,
hanem gondolattal.
A temetőben
csak a sírom van, én ott vagyok veletek a házban, a mosott ruhában, este az
ágyban, igaz láthatatlan, ha látni akarsz, csak csukd le szemed és én rendre ott
termek.
Most is
fogom a kezed, ugye érzed. Szerető édesanyád.
Zsuzsi a levelet minden este elolvasta, és becsukta a szemét, hogy láthassa anyát, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretett.
Hamar eljött
az első anyátlan karácsony, mindenki készülődött az ünnepre. Beborult az ég,
nagy sötét hófelhőket hozott a szél. Balu az ablak előtt állt a kisszéken és
sírt.
- Miért
sírsz kisfiam. Mindjárt jön a Jézuska. Ne sírj, sok ajándékot hoz.
- Nézd apa,
hogy milyen felhős az ég. Anya nem fog a sok felhőtől látni! Nem látja meg az
ajándékát, és a mi karácsonyfánkat sem.
Ó, ez gyönyörű! Egyszerűen csodaszép!
VálaszTörlésKöszönöm Judit. Nagyon anyáknapja hangulatom volt az írásakor.
VálaszTörlés