Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma

“Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas, úgy tesz, mintha nem törődne a világgal, pedig valójában retteg, hogy egész életében egyedül marad. Az a fiú ott, teniszütővel a kezében, állandó félelemben él, mert meg kell felelnie a szülei elvárásainak. A pincér, aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag vendégeknek, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. Ott az a lány táncosnő szeretett volna lenni, végül mégis inkább ügyvédnek tanult, mert félt, hogy megszólják a szomszédok. Az az öregember azt hangoztatja, hogy azért nem iszik és nem dohányzik, mert így sokkal jobban érzi magát, de a valóságban nagyon fél a haláltól, ami évek óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. Vagy ott fut egy pár a hullámok között, fröccsen a víz a talpuk alatt, mosolyognak ugyan, de a lelkük mélyén ők is félnek, hogy megöregszenek, unalmasak és fölöslegesek lesznek. Vagy az a férfi, aki most megállt a hajójával az emberek előtt és mosolyogva, napbarnítottan integet, borzasztóan fél, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a pénzét. És a szálloda tulajdonosa is, aki ezt a paradicsomi idillt a szobája ablakából nézi, és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni, rengeteget követel a könyvelőjétől, mert fél, hiszen tudja, hogy bármilyen becsületes, az adóellenőrök mindig találnak könyvelési hibákat, ha akarnak.
Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél.

Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyátalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt.
Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.”

(Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)

A félelemnek ezer arca van, és minden emberi kornak megvan a maga egyedi félelem portfoliója. Kisgyermekként egyszerűnek tűnő félelmeink vannak, mégis ezekre nagyon jól emlékszünk idősebb korunkban. Mindenkinek a maga félelme a legfélelmetesebb. A mai élet félelmeit meghatározza hely is. Nálunk a legtöbb embert a megélhetés, az ellehetetlenülés, az otthon, a munkahely elvesztése, az anyagi csőd fenyegetése tart rettegésben. Egyes országokban a terror tartja félelemben az embereket. 
A félelmek ott vannak bennünk, de megtanultunk velük együtt élni, és azt gondoljuk, ha bátran szembenézünk velük, eltakarodnak, de ez tévedés, mert ha mögénk nézünk, ott osonnak megbújva, és az alkalmas pillanatot várva újra a hatalmukba kerítenek.