KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2013. január 5., szombat

A kígyó éve




Már eltelt néhány nap 2013-ból, de csak most ültem ide a klaviatúra elé, hogy megfogalmazzam a várakozásaimat ez évtől, bár most sincs sokkal több mondanivalóm, mint az év első napján.  Mit is várhatnék, vagy inkább remélhetnék…  A józan ész az íratja le velem, hogy ne legyen rosszabb, mint az előző, már ami az életszínvonalat illeti. Ne gondolja senki, hogy olyan magasan volt az, hogy azért akarom őrizgetni, nem, csak azt a béka segge felettit szeretném megtartani.
A kínai horoszkóp szerint ez az év azoknak kedvez elsősorban, akik ebben a jegyben születtek anno. Hát én a disznó évében születtem, átkozottul régen, tehát ez az év nem az enyém, bár szerintem, ha a kígyóéba születtem volna, az sem lenne már nekem nyerő. A kígyókat nem is ismerem, csak a tévében és képeken láttam kígyót, és ugyanúgy viszonyulok hozzájuk, mint a pókokhoz, szóval, ki nem állhatom őket.  A pókkal az bajom, hogy nyolc lába van, a kígyóval meg az, hogy egy se, a 13-s számmal meg soha nem voltam kibékülve. A disznó sem egy gusztusos állat, de legalább röfög, és négy lába van, a malacok meg kifejezetten aranyosak.
A kínai horoszkóp szerint ez az év alkalmas arra , hogy megvalósítsuk az álmainkat, de óvakodnunk kell csalárdságtól. Nekem már olyan csepp kis álmaim vannak, hogy ezeket már senki sem akarja meghiúsítani. Írja még, hogy nagy változások lesznek a politikában, hát ezt kötve hiszem, mert a választások ideje jövőre jön el nálunk. Most úgyis boldogok vagyunk, mert apasztani akarják a rezsi költségeinket, majd meglátjuk, nyugtával fogom dicsérni a napot.
Az viszont reménykeltő, hogy az idén általános gazdagodásra számíthatunk, persze, ha nem áll más az egyéni horoszkópunkban,  meg kell néznem az egyénit, de azért nem felejtek el lottózni, bár már most biztos vagyok, hogy ez az év nem az enyém, csak gyorsan és észrevétlen teljen el. Rosszak az előérzeteim a 2013-s évvel, nem csak saját magammal kapcsolatban, hanem úgy általában. Szeretném, ha kellemes csalódásomról írhatnék a 2013-ról, a 2014-s évben.

1 megjegyzés:

Kedvenceim