KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

A kedvenceim között biztosan találsz számodra kedves zenét is.



„Több dolgok vannak földön és égen, Horátio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”

William Shakespeare Hamlet



2012. szeptember 27., csütörtök

Mezítláb a forró homokon


Régi történetek a gyermekkoromból

A nagyszüleim


Nagyapám alacsony fekete bajuszos görbelábú kun ember volt, mi nagyon féltünk tőle, mert kevés szavát ritkán hallottuk. Néhanapján    mosolygott csak, és nagyon sokat dolgozott. Az emlékeimben mindig fehér ingben és kalappal a fején jelenik meg. Kedvenc unokája az öcsém volt, akinek ugyan kicsi korában, mint nekünk, szőkén csillogott a haja a napfényben, de arcvonásai és alkata Nagyapámra, de leginkább Lajos bátyánkra a kovácsra emlékeztettek. A régi időkben a fiú gyerekeket többre becsülték, mint a lányt, de mi ezzel nem foglalkoztunk, hiszen Nagyanyánk minket, lányokat tartott nagy becsben, mert nekünk sok hasznunkat vette és vidámságot hoztunk az életébe. Sokszor gurultunk a homokon a nagy nevetéstől. Nagyanyánk nem édes nagyanya volt, az igazi még a háború idején szülésben meghalt, anyánk éppen betöltötte a tizenhatodik évét.

Nagyapám ott maradt a négy gyerekével, a földekkel és a fölégett tanyával, amit az oroszok égettek föl.  Megnősült újra, az új asszony hozott egy kislányt magával, aki az én fiatalon meghalt nagynénémmel egyidős volt és ők édestestvérként szerették meg egymást. Mi a Mamát édes nagymamaként szerettük, mert úgy bánt velünk, mint az igazi unokáival. A tanyát újjáépítették és jött a másik átok, a tszcs. Én gyerekként jót nem hallottam a szájukból a közösítésről. Elvittek két lovat, egy tehenet, és a földek fele is a tsz-é lett. Ám ők úgy gazdálkodtak tovább a maradék két lóval és Boris tehénnel, mintha nem is lett volna tsz. Legalább is mi gyerekek a közösről csak szóban hallottunk, valójában nem is értettük, hogy mi az. 
Anyánk férjhez ment, mivel errefelé munkalehetőség nem volt, az egész család elköltözött az ország nyugati felébe, a két öcsém már ott született. Amint nagyobbak lettünk, a nyarainkat a tanyán töltöttük el.
Talán a nagyapám ezektől a sorscsapásoktól lett olyan szigorú mosolytalan ember. Nagyanyánk annál többet nevetett viccelődött velünk. A tanyasi napirend az ő számukra mindig ugyanaz volt, mindennek megvolt a napja, a mosásnak, a kenyérsütésnek, a takarításnak, és a pihenésnek is. Kedden mostunk, csütörtök mindig a kenyérsütés napja volt, szombaton takarítottunk és a vasárnap délután a pihenésé volt. A hét többi napján, a földeken dolgoztunk, vagy amit éppen el kellett végezni.
A nap, számukra hajnal 4-kor indult az állatok ellátásával, mire mi hatkor felébredtünk ők már el is fáradtak. A reggelihez mindannyian leültünk és Nagyanyánk forró krumplit hozott vajjal, vagy zsírral, tejet kaptunk és egy szelet kenyeret, de sokszor ettünk szalonnát almával, vagy hagymával, néha sült vagy főtt tojást, elég változatos és kiadós volt. Ekkor mondta meg a Mama mi lesz a napi munkánk, mármint nekem, mert kicsik csak apró feladatokat kaptak. A tehenet Nagyapám már kora reggel kivitte a legelőre és kipányvázta, nekem mindig délbe kellet bevezetni és megitatni, majd újra kikutyagolni a mezőre és arrébb pányvázni. A kicsik a kukoricásba mentek gyöngyös tojást keresni, mert azok félvadakként szanaszét tojtak, és kint csináltak maguknak a homokban fészket. A gyöngyös tojás értékesebb volt , mint a tyúktojás, mert tovább elállt és szebb volt a sárgája, ami a tésztagyúrásnál nagyon fontos.
Tizenegy óráig segítettem a Mamának, ekkor ő bement ebédet főzni, én meg a tehénért indultam ki a rétre. Déli egy órakor volt az ebéd, ami mindig egyszerű étel volt, paprikás krumpli tarhonyával, valamilyen zöldfőzelék, bödönös sült hússal. Ez nem volt más, mint a disznóvágáskor zsírjában lesütött hús, amit zsírosbödönbe tettek és leöntötték a forró zsírral, így tartósították a húst nyárra is. Nem volt mélyhűtő, de még egyszerű hűtő sem, sőt villany is csak a hatvanas évek közepétől volt a tanyán. Ami ezután jött azt mi nem szerettük, mert háromig csendben kellett feküdnünk a hűs szobában, mert ez volt a delelés ideje. Sokszor kiszöktünk az ablakon, de megszidtak érte bennünket.
Volt, hogy a Nagyapánkat kellett a forró homokkal betakarni, mert így gyógyította a reumáját, jó móka volt ez nekünk.
Délutánok többnyire mezei munkával teltek el, kapáltunk, szénát forgattunk, szőlőt kötöztünk és fattyaztunk, gyümölcsöt szedtünk, a kicsik meg játszottak, ha megéheztünk a Mama adott egy nagy karéj zsíros kenyeret, amire fokhagymát aprított, nehogy gilisztásak legyünk, mert nyers fokhagyma gilisztahajtó, mondta ő.
Hamar esteledett, este hétkor már sikáltuk a koszt magunkról a gémeskútnál álló hordóban, és vacsorára kaptunk egy kis tejet, kenyeret és máris sötét is lett, mehettünk aludni. Bennünket nem ringattak, de nem is mesével altattak, mai gyerek ezen a gyerekéleten biztosan elcsodálkozna, ám mi ezt már megszoktuk, mivel mást nem ismertünk. Amint a párnára ért a fejünk, mi rögtön elaludtunk, mert olyan fáradtak voltunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvenceim

Blogarchívum