4. fejezet
Hűvösre fordult az idő, a völgyek mélyén néha fagyott
is, a hegyeket olykor fehér lepellel borította be a havazás. A hegyoldalakat, a
völgyeket most smaragdzöldre festette az esősebb idő. Néha napokig tombolt az
ítéletidő, se ember se állat nem dugta ki az orrát a védett barlangból.
Ilyenkor folyt a tanítás, a terefere, sőt játékra is jutott idő. Gaspar angolra
oktatta a fiúkat, már amennyit ő tudott. Esőcsepp mindig velük tanult, ő lett
az élen járó tanuló, Gaspar nem győzte dicsérni.
Dara ismét betegeskedett, estére többször
belázasodott, sokat köhögött, és gyenge volt. Keyvan vette át Dara feladatait,
kímélte, rettegett az elvesztésétől. Itt
nincs mód a gyógyulásra, nincs orvos, nincs semmi, ha valakinek komoly baja
esik, csak a szerencséjében bízhat, és az erős szervezetében.
Esőcsepp sem mozdult az anyja mellől, ha a gyengeség
ledöntötte a lábáról. Leste minden óhaját, ő is rettegett, még élénken élt
emlékezetében Estella halála. Dara az egész telet végig betegeskedte, a jobb
idővel, mintha kedve és az ereje is visszatért volna. Mindenki örült, és
reménykedett, hogy nem esik vissza. A
fiúk Gasparral napokig távol voltak legeltetni, Keyvan maradt a lányokkal, neki
otthon is sok munkája akadt.
Keyvan úgy látta, hogy Dara gyógyulóban van,
visszanyerte életkedvét, bár még gyenge, de az is múlik majd idővel – gondolta
reménykedve. Már ideje lenne lemenni a
völgyek mélyén csordogáló patakokhoz egy kis kincskeresésre. A fiúknak nagy
szükségük lenne rá, az utazáshoz, még az is előfordulhat, hogy aranyat is
talál. Este meg is beszéli Gáspárral, hogy másnap induljanak útnak, talán Dara elbír
a napi munkával, és ott lesz mellette a kislány is. Vacsorára elég lesz majd a
lepény, ma dupla adagot sütöttek, és egy kis sajt, nem kell fáradnia a főzéssel
Gaspar nagyon megörült a kincskeresésnek,
gyerekkorában sokszor ment az apjával a hegyekbe hegyi kristályt keresni, de a
völgyek mélyén rohanó kis patakok hordalékában találtak értékes rubin és zafír
köveket is. Egy alkalommal lemerészkedve egy elhagyott bányába, ott még aranyat
is találtak, igaz nagyon keveset, de ha lett volna bátorságuk, talán többre is
ráleltek volna, de örültek, hogy ép bőrrel kijöttek onnan.
Reggel mindenki ment a maga dolgára, Keyván
megnyugtatta Darát – estére itthon leszünk – mondta.
- Az jó lesz, ki tudja, mit hoz a holnap, lehet, hogy
délután már jártányi erőm sem lesz – felet rá szomorkásan Dara.
Ketten maradtak Cseppel, aki kérdőn állt mellette. –
Ma mit fogunk csinálni? – kérdezte.
Még reggel van, frissnek érzem magamat, menjünk el
tojást keresgélni, neked jó a szemed, messziről meglátod a vadtyúk fészkét. A
tojás erőt ad, pont az kell nekem, a többiek is szeretik nagyon.
- Húú! De jó! Nagyon szeretek tojást keresgélni! –
örvendezett a lányka.
- Lassan megyek, hogy el ne fáradjak, te keresgélsz,
én viszem a kosárkát.
Elsétáltak a barlang mögötti, csenevész bokrokkal
tarkított, hatalmas, sík területre, a kotlók itt a földön rejtik el a
fészkeiket, de ha kikelnek a csibék, erdősebb területre viszik őket, és ha
megtollasodnak, csapatostól éjszakáznak a fákon, ott nem kell félni a
ragadozóktól, pontosabban a vadkutyáktól, mert errefelé a rókán és a sakálon kívül nincs nagyobb ragadozó náluk.
Esőcsepp olyan gyorsan szaladgált, Dara alig tudta követni, többnyire csak a
szemével figyelte, talál e tojást. Amikor a kis kosár megtelt sok kis szeplős
tojással, haza indultak, de még betértek a kertbe egy kis hagymát keresgélni.
Dara szomorúan látta, hogy Keyvan nem ültetett még semmit, sok a dolga,
gondolta. A gazban azért még találtak néhány tavalyi vöröshagymát. már ki is
hajtottak. Dara nagyon megfáradt, ledőlt egy kicsit, majd Cseppel lesétáltak a
barlang mélyére és megforgatták az érlelődő sajtokat. Kettőt fel is hoztak a
vacsorához. Nagy erőfeszítéssel és a kislány segítségével friss lepényt
gyúrtak, Esőcsepp sütötte ki, Dara csak irányította. Mondogatta a gyerek, hogy
maradt lepény, de nem erősködött, boldog volt a felnőttes munkától. Nagyon
büszke volt magára, úgy érezte, már ő is hasznos, nagylány lett. Estére csak a
fiúk jöttek haza az állatokkal, Keyvanéknak híre hamva sem volt.
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése