KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2017. október 29., vasárnap

Lenke néni



Különös embereket sodor néha az élet elénk, ilyen fura szerzetnek tűnt számomra az öreg Lenke, mert mindenki Lenkézte, pedig kijárt volna neki a néni is, vén volt a lelkem, akár az országút. Anyósom régről ismerte, de szerinte Lenke soha nem volt fiatal, ő is csak, mint mindenki, csak a vén Lenkét ismerte. Sovány, hajlott alakjával, teljesen ősz, csapzottan repdeső hajával, napszítta ruhájával, és a hajlott orra felett szelíden szemlélődő kék szemével a belvárosi emberek többsége nap, mint nap találkozott az utcán. Télen-nyáron ugyanabban a régimódi, hosszú ujjú, szürke szövetruhában, egy köténnyel az elején járt, talán, télen a nagy hidegben egy mellény is volt rajta. Cipője egy fekete hosszú szárú bőrcipő, hőségben, fagyban ugyanaz. Járása gyors, a lelke szelíd, és jóságos. A földszinten a kapu alatt lakó családnak segített be sok-sok éven át. Régen az asszonynak gyerekeire vigyázott, most bevásárolt neki, naponta begyújtott télen, mind a három szenes kályhájába. A férj halála után felhagytak a zöldség kereskedéssel, egyedül élt, a fiai is felnőttek, de Lenke néni úgy maradt ott, mint egy régi bútor. Ők voltak a családja. A fiúkat felnőttként is gyereknek tartotta, kényeztette és teljesen kiszolgálta őket. Hozzátartozott a mindennapjukhoz.
A ház lakói, akik a társadalom mindenféle rétegét képviselték - mert lakott itt tisztviselő, katonatiszt, kereskedő, postás, egyszerű munkás, és még apáca is - mind úgy érezték, mintha Lenke néni a ház része lenne. Nem volt vallásos, és soha nem beszélt a családjáról - úgy hitte mindenki, hogy nincs is már - de a városban történt eseményekről ő értesült legelébb. Jól értesültségének egyszerű oka volt, bejáratos volt minden boltba, mert naponta begyűjtötte tőlük a papírhulladékot, pontosabban a feleslegessé vált dobozokat, de felszedte az kidobott könyveket is, amiket otthon, esténként olvasgatott.
Merre lakott?  A ház lakói közül nem sokan tudták, csak annyit talán, hogy a belváros öreg házai egyikében, a vén omladozó mozi mögött, valahol. Szűk, keskeny sikátorok földszintes, patkányok lakta kis házainak egyikében volt egy kis szobája, dolgát a sötét udvar végében álló tábori vécék valamelyikében végezte, a legnagyobb hidegben is. Szerette a macskákat, megosztotta velük szerény hajlékát, cserébe azok elpusztították a betolakodókat, egeret, patkányt. Lehet, hogy csak az utóbbit, mert az apósom mondta mindig, ahol patkány van, ott nincs egér.
Egy meleg nyári napon a szokásosnál csapzottabban, sápadtan nyitotta a nagykaput, megkérdeztem tőle - mi történt Lenke néni, csak nem beteg?
- Ne is mond lányom, majdnem elvitt a fosás. Találtam egy jó kis ponyvát, nem tettem le, amíg ki nem olvastam, közben megettem egy kis vödör „fosószílvát”, észre sem vettem, kiürült a vödör, az úgy meghajtott, azt hittem belepusztulok. Jó könyv, majd elhozom neked.
Lenke néni öreg gyomra pedig nagyon szívós volt, nem ártott neki még a romlott étel sem. Ezt onnan tudom, mert az anyósom odaadott neki egy alkalommal két tál megrepedt, romló félbe lévő kocsonyát a macskáinak. Másnap jön, már messziről kiált - hoztam a tálakat! Nagyon finom volt az a kocsonya, nem volt azoknak kutya baja sem.
Örök életűnek hittük, valahogy nem tudtam elképzelni, hogy egy nap ne jöjjön a házba, de bizony az a nap is eljött.  Pár napja nem láttuk, az egész fogadott családja elment megnézni mi történt vele, de az ajtaját zárva találták, a fiúk kénytelen kellett berúgták.  Amint kinyílt az ajtó, vagy öt macska ugrott ki. A macskabűz, az áporodott dohos levegő mellbe csapta őket. Lenke feküdt az ágyában ruhástól, mint aki mélyen alszik, mozdulatlanul, csak a fakó sárga arcbőre árulta el, hogy már régóta kiszállt belőle a lélek. A temetés után a fiúk alapos takarítást rendeztek. Keresték az elrejtett pénzt, mert Lenke, mindig azt mondogatta nekik, hogy ha meghal, rájuk hagyja a megtakarított pénzét, de hiába nézték át a sok száz dobozt, nem találtak semmit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvenceim