KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2017. február 8., szerda

Álmok regénye (tizenhetedik rész)



- Boldog karácsony Miriam! Szeretnék beszélni veled, mikor lenne számodra alkalmas?
- Neked is David! Én most is ráérek, itt ülök kint a teraszon.
- Rendben, akkor indulok is.
Vajon mit hoz számunkra ez a beszélgetés, reménykedek, hogy örömmel jön, és nem beteg. Én sem vagyok tökéletes, szemet hunyok hát a bántó viselkedése felett. Ha a szakítást akarja személyesen közölni, a betegsége okán, elfogadom, nem sértődöm meg, hanem tisztelettel tekintek rá a bátor és egyenes kiállásáért. Mi soha nem leszünk hasonlóak egy régebbi regényem idős házaspárjához, akiket a szüleimről mintáztam meg, bár ők nem érték meg együtt az idős kort, csak elképzeltem őket ilyennek. Ez a házaspár betegen is kitartott egymás mellett, lett volna lehetőség a gyógyíthatatlan beteg feleséget hoszpisz házban elhelyezni, a férje mégsem tudta megtenni. Ápolta a haláláig, végül ő is vele halt. Mi öregek sem vagyunk, és házasok sem, nincs mögöttünk egy közösen leélt élet sem, csak néhány boldog óra, és néhány vidám hétvége együtt. Mit akarok én?
Kocsiajtó csattanására eszméltem fel, leszaladtam, hogy beengedjem. Ránéztem, de rögtön láttam rajta, hogy a hangulata igencsak borús. Átadtuk egymásnak az ajándékainkat, mindketten parfümöt vettünk egymásnak. Egyszerű ajándék, nem kell gondolkodni, hogy mivel is lepjük meg egymást. Egy pohár könnyű fehér bort kért, szerencsére találtam a hűtőben. Csak ült a hintaszékben, és nézett maga elé, éreztem, hogy nem tudja, hol kezdje a mondanivalóját, vagy inkább a magyarázkodást.
- Bocsáss meg Miriam, amiért ilyen otromba módon viselkedtem. Láttalak a klinikán, gondolom sejted miért hazudtam neked. Kiújult a nyirokmirigy rákom. Akkor, a nyaralóban tudtam meg, hogy másnap be kell mennem egy ismételt vizsgálatra és megbeszélésre. Nem akartalak a betegségemmel terhelni, és most sem akarlak, de így korrekt a szakítás, tudnod kell az okot.
- David, én, szeretlek, még akkor is, ha mi csak hétvégi szeretők vagyunk. Elfogadlak a betegségeddel együtt, ami, ha jól tudom, manapság a legjobban gyógyítható rák ráadásul, és fel fogsz gyógyulni belőle. A szüleim halála óta nem tartoztam soha senkihez igazán, most először érzem, mennyire fáj, hogy elveszthetlek. Szeretnék segíteni, ketten többre mennénk – dadogtam el szipogva.
David csak nézett rám azokkal furcsa kék szemeivel, nem akarta hinni, nem erre a reakcióra számított. Felállt, átkarolt és csak annyit suttogott – köszönöm.
Együtt töltöttük a hétvégét, csak hétfő reggel ment haza. Boldog voltam. Hittem a felgyógyulásában, bár, mint visszaeső betegnek, kisebbek lettek az esélyei.
Kellemesen hűvösre, kicsit esősre is fordult az idő. David kemoterápiás kezelésekre járt. Hetente találkoztunk, többnyire nála, nem jártunk sehova. Sokat beszélgettünk, vagy csak csendben olvasgattunk, zenét hallgattunk. Közeledett az Ausztrália nap, január 26. Nagy ünnepe az ausztráloknak, David is kapott egy kis szünetet a kezelések között. El is határoztuk, hogy most kihajózunk, reméljük a rossz idő is elmúlik majd, meglátogatjuk a közkedvelt hatalmas homokszigetet, a csodálatos Fraser Islandot.  Ez lesz az eddigi legtávolabbi hajóutunk.
Minden összejött a hét elejére, Chris Peterson kórházba került szívpanaszokkal. Lily anyukájának végül csak elzáródott az epevezetéke, kénytelen kivetetni az epekövét, pedig azt hitte, hogy megússza az időnkénti rosszullétekkel, diétával, és gyógyszerekkel. Mást se csináltam, mint betegeket látogattam. Chris az az ember, aki két végén égeti az élete gyertyáját, az a típus, aki azért ás gödröt, hogy betemethesse. Csak nevetett, mikor korholtam ezért, mondtam neki, hogy munkamániásokkal van tele a temető. Lindán, a feleségén látszott a félelem, hiszen még ott a két felneveletlen kamasz fiú, a hitelek, amit a házépítésre vettek fel, arra a házra, ami szerintem, nekik hatalmas, ez ház tükrözi híven Chris megalomániáját. Remélem, most visszavesz a tempóból. Nem jövünk egyforma munícióval erre a világra, de amivel jövünk, azt úgy kell beosztanunk, hogy mennél tovább kitartson az életünk során. A "Peterson féle" emberek elherdálják az energiájukat.
Már csak egy hét, és indulunk, most nagyon várom. Daviddel mindent megbeszéltünk, a szokásosnál is alaposabban készültünk fel az útra. Feltöltöttük a gyógyszeres dobozt, az ivóvíz készletet megdupláztuk. Több meleg takarót tettünk be, vittük a kemping felszerelést, bár utólag kiderült feleslegesen, mert a bérelt jeephez többek között járt az is. A Fraser sziget partján tilos a piknik a dingók miatt, kikötni ki lehetne, de csak négy kerék meghajtású terepjáróval lehet a szigeten túrázni, egy komp visz át bennünket Hervey Bay-ből, ott váltunk ki engedélyt is a belépéshez.  A szigeten választhatunk, hol szállunk meg, mi valószínűleg a kis bungalót választjuk, azt már eldöntöttük. A hajót majd ott lehorgonyozzuk valamelyik kikötőben. Péntek reggel korán indultunk, kellemes napos időben, délelőtt már kibírhatatlanná vált a hőség, a hajón a kellemes tengeri szélben még elviseltük. Az időjárás előre jelzés azonban nem volt biztató, heves viharokat ígértek, sőt ciklonok kialakulását is lehetségesnek tartották. Mindenesetre most felettünk ragyogott a nap, és mi bizakodva, jókedvűen, tele várakozással hagytuk el Brisbane kikötőjét, hogy a hosszú úton ne unatkozzunk, belekezdtem az utolsó álmom történetébe.
folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvenceim