- Boldog
karácsony Miriam! Szeretnék beszélni veled, mikor lenne számodra alkalmas?
- Neked is
David! Én most is ráérek, itt ülök kint a teraszon.
- Rendben,
akkor indulok is.
Vajon mit
hoz számunkra ez a beszélgetés, reménykedek, hogy örömmel jön, és nem beteg. Én
sem vagyok tökéletes, szemet hunyok hát a bántó viselkedése felett. Ha a
szakítást akarja személyesen közölni, a betegsége okán, elfogadom, nem sértődöm
meg, hanem tisztelettel tekintek rá a bátor és egyenes kiállásáért. Mi soha nem
leszünk hasonlóak egy régebbi regényem idős házaspárjához, akiket a szüleimről
mintáztam meg, bár ők nem érték meg együtt az idős kort, csak elképzeltem őket ilyennek.
Ez a házaspár betegen is kitartott egymás mellett, lett volna lehetőség a gyógyíthatatlan
beteg feleséget hoszpisz házban elhelyezni, a férje mégsem tudta megtenni.
Ápolta a haláláig, végül ő is vele halt. Mi öregek sem vagyunk, és házasok sem,
nincs mögöttünk egy közösen leélt élet sem, csak néhány boldog óra, és néhány
vidám hétvége együtt. Mit akarok én?
Kocsiajtó
csattanására eszméltem fel, leszaladtam, hogy beengedjem. Ránéztem, de rögtön
láttam rajta, hogy a hangulata igencsak borús. Átadtuk egymásnak az
ajándékainkat, mindketten parfümöt vettünk egymásnak. Egyszerű ajándék, nem
kell gondolkodni, hogy mivel is lepjük meg egymást. Egy pohár könnyű fehér bort
kért, szerencsére találtam a hűtőben. Csak ült a hintaszékben, és nézett maga
elé, éreztem, hogy nem tudja, hol kezdje a mondanivalóját, vagy inkább a
magyarázkodást.
- Bocsáss
meg Miriam, amiért ilyen otromba módon viselkedtem. Láttalak a klinikán,
gondolom sejted miért hazudtam neked. Kiújult a nyirokmirigy rákom. Akkor, a
nyaralóban tudtam meg, hogy másnap be kell mennem egy ismételt vizsgálatra és
megbeszélésre. Nem akartalak a betegségemmel terhelni, és most sem akarlak, de
így korrekt a szakítás, tudnod kell az okot.
- David, én,
szeretlek, még akkor is, ha mi csak hétvégi szeretők vagyunk. Elfogadlak a
betegségeddel együtt, ami, ha jól tudom, manapság a legjobban gyógyítható rák
ráadásul, és fel fogsz gyógyulni belőle. A szüleim halála óta nem tartoztam
soha senkihez igazán, most először érzem, mennyire fáj, hogy elveszthetlek.
Szeretnék segíteni, ketten többre mennénk – dadogtam el szipogva.
David csak
nézett rám azokkal furcsa kék szemeivel, nem akarta hinni, nem erre a reakcióra
számított. Felállt, átkarolt és csak annyit suttogott – köszönöm.
Együtt
töltöttük a hétvégét, csak hétfő reggel ment haza. Boldog voltam. Hittem a
felgyógyulásában, bár, mint visszaeső betegnek, kisebbek lettek az esélyei.
Kellemesen
hűvösre, kicsit esősre is fordult az idő. David kemoterápiás kezelésekre járt.
Hetente találkoztunk, többnyire nála, nem jártunk sehova. Sokat beszélgettünk,
vagy csak csendben olvasgattunk, zenét hallgattunk. Közeledett az Ausztrália
nap, január 26. Nagy ünnepe az ausztráloknak, David is kapott egy kis szünetet
a kezelések között. El is határoztuk, hogy most kihajózunk, reméljük a rossz
idő is elmúlik majd, meglátogatjuk a közkedvelt hatalmas homokszigetet, a
csodálatos Fraser Islandot. Ez lesz az
eddigi legtávolabbi hajóutunk.
Minden
összejött a hét elejére, Chris Peterson kórházba került szívpanaszokkal. Lily
anyukájának végül csak elzáródott az epevezetéke, kénytelen kivetetni az
epekövét, pedig azt hitte, hogy megússza az időnkénti rosszullétekkel,
diétával, és gyógyszerekkel. Mást se csináltam, mint betegeket látogattam.
Chris az az ember, aki két végén égeti az élete gyertyáját, az a típus, aki
azért ás gödröt, hogy betemethesse. Csak nevetett, mikor korholtam ezért,
mondtam neki, hogy munkamániásokkal van tele a temető. Lindán, a feleségén
látszott a félelem, hiszen még ott a két felneveletlen kamasz fiú, a hitelek,
amit a házépítésre vettek fel, arra a házra, ami szerintem, nekik hatalmas, ez
ház tükrözi híven Chris megalomániáját. Remélem, most visszavesz a tempóból.
Nem jövünk egyforma munícióval erre a világra, de amivel jövünk, azt úgy kell
beosztanunk, hogy mennél tovább kitartson az életünk során. A "Peterson féle"
emberek elherdálják az energiájukat.
Már csak egy
hét, és indulunk, most nagyon várom. Daviddel mindent megbeszéltünk, a
szokásosnál is alaposabban készültünk fel az útra. Feltöltöttük a gyógyszeres
dobozt, az ivóvíz készletet megdupláztuk. Több meleg takarót tettünk be, vittük
a kemping felszerelést, bár utólag kiderült feleslegesen, mert a bérelt jeephez
többek között járt az is. A Fraser sziget partján tilos a piknik a dingók miatt,
kikötni ki lehetne, de csak négy kerék meghajtású terepjáróval lehet a szigeten
túrázni, egy komp visz át bennünket Hervey Bay-ből, ott váltunk ki engedélyt is
a belépéshez. A szigeten választhatunk,
hol szállunk meg, mi valószínűleg a kis bungalót választjuk, azt már
eldöntöttük. A hajót majd ott lehorgonyozzuk valamelyik kikötőben. Péntek
reggel korán indultunk, kellemes napos időben, délelőtt már kibírhatatlanná
vált a hőség, a hajón a kellemes tengeri szélben még elviseltük. Az időjárás
előre jelzés azonban nem volt biztató, heves viharokat ígértek, sőt ciklonok kialakulását
is lehetségesnek tartották. Mindenesetre most felettünk ragyogott a nap, és mi
bizakodva, jókedvűen, tele várakozással hagytuk el Brisbane kikötőjét, hogy a
hosszú úton ne unatkozzunk, belekezdtem az utolsó álmom történetébe.
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése