KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2017. február 1., szerda

Álmok regénye (tizenhatodik rész)



Ültem az esti félhomályban, ma alig dolgoztam, David körül jártak a gondolataim, nem értettem a hangulatváltozását.  Valaki telefonált neki, még a nyaralóban, diszkréten kiment, hogy ne halljam a beszélgetést. Gondoltam, talán egy betege - nem tartozik rám.  Amikor bejött, csendesen leült, és csak nézett maga elé. Tudtam, hogy valami rossz hírt kapott, gondoltam megosztja velem, de nem így történt. Ezek szerint még nem tartozunk egészen össze, csak hétvégi szeretők vagyunk csupán. Hazafelé úton nagyokat hallgattunk. Amikor végre kapuhoz értünk, már lement a nap, csak annyit mondott – majd hívlak.

Nem hívott, ma már csütörtök van és az óta semmi telefon. Hát ennyi volt! Kár, mert a kezdeti ellenszenvem ellenére, már igencsak megkedveltem, sőt, talán szerelmes is lettem. Vele képzeltem el az életem hátralévő részét. Igazat beszélt Lily, a férfiakban nem lehet megbízni. Belemerültem az önsajnálatba, végigszaladtam gondolatban az én eddigi, egyszerű életemen, és nem találtam benne semmit, ami értelmet adott volna neki. Az emberek többsége beleszületik ebbe a világba, éli a mindennapjait, fogalma sincs önmagáról, sem a körülötte lévő világról, mégis jól érzi magát, sőt jól boldogul, hát ilyen vagyok én is. Persze az ausztráliai emberek életvitele könnyed, mi a szerencsés kontinensre születtünk, béke van és napsütés. Ha legalább gyerekeket neveltem volna, akkor talán az több önbecsülést adott volna. Már lekéstem róla, legfeljebb örökbe fogadhatnék, de gyáva vagyok én a változtatásokhoz, képtelen vagyok kifordítani az eddig megszokott életemet a sarkaiból, nem is értek a gyerekek nyelvén. Most is csak önmagamat sajnálom, mert ezt a kapcsolatot tartottam az utolsó lehetőségnek. most belebújok a félelem és a keserűség csigaházába. Bennem van a hiba biztosan, a lezser, laza életvitel álarca mögé bújok puszta önvédelemből, mások felé ezt mutatva.  Mára már magam is igaznak hiszem az álarcaimat. Éjfélig üldögéltem a teraszon, majdnem megittam egy egész üveg vörösbort, bánatűzőnek. A rossz érzésem nem múlt, de legalább elálmosodtam.

Másnap Krisz Petersonnál csörrent meg a telefonom, láttam, hogy David az, gyorsan kimentem. Krisznek még nem meséltem Davidról, szerencsére.

- Bocsáss meg Miriam, hogy nem hívtalak, rengeteg dolgom volt – kezdte. A hétvégén nem mehetünk sehova, mert el kell utaznom az államokba, az ottani házunkat eladtam, közös volt Gerdával. Majd ha visszaértem hívlak. Minden jót!

- Jó utat! Helló! – és idegesen kinyomtam.

Leráztam Kriszt, hazarohantam, és jól kibőgtem magamat. Ennyi volt, még csak meg sem indokolta igazán. A házeladásért manapság már nem kellene elutaznia ilyen messzire, ez csak puszta kifogás.

                                       -------------------------------------

David ideges lett a telefonhívásra, látta, hogy az orvos barátja hívja. Gyorsan kiment, nem akart magyarázkodni Miriamnak, nem szólt a betegségéről. Már csak egy év hiányzott ahhoz, hogy gyógyultnak tekintse magát.

- Nagyon sajnálom, de rossz hírt kell mondanom, a vizsgálati eredményed nem lett jó, kiújult limfómád. Hétfőn gyere be a klinikára, több vizsgálatot is el kellene végezni. A továbbiakat majd megbeszéljük – mondta az orvos.

Csak zavartan dadogott valamit a telefonba, a gyomrában erős nyomást érzett. Miriamnak nem mondott semmit, minek, ha beteg, nincs értelme folytatásnak. Ez a kapcsolat az örömre épült, nem teszem tönkre az agonizálásommal. Megvárom a következő eredmény, és ha az is pozitív, véget kell vetnem ennek a majdnem szerelemnek - gondolta keserűen. Mikor megkapta újra ugyanazt a rossz eredményt, elhatározta, hogy csak annyit mond Miriamnak, hogy el kell utaznia, és soha többé nem hívja.

                                  -------------------------

Teljes gőzzel belevetettem magamat a munkába, behoztam a lemaradást. Krisz Peterson boldogan nyugtázta, - visszatért a régi írónő - vége a hullámvölgynek. Lily önelégülten ismételgette – na, ugye, hogy nekem lett igazam, ismerem én a férfiakat!

Körülbelül egy hét múlva Lily anyukája rosszabbul lett, emiatt elhoztuk Sydney-ből.  Bevittük kivizsgálásra, az itteni klinikára. Ha Lily nem tudott bemenni hozzá, én látogattam.  Haza is én hoztam, míg vártunk a papírokra, a hallban üldögéltünk, amikor megláttam Davidot a liftből kifordulni, sietős léptekkel ment a folyosón végéig. Nafene! David elvileg most Amerikában van, vagy mégsem? A kíváncsiság nem hagyott nyugodni, felugrottam és utána mentem, éppen jókor, mert akkor csukta be maga mögött egy rendelő ajtaját. Megálltam az ajtó előtt és ezt olvastam: Dr Adam Clark onkológus. Megdöbbentem, hát ezért, David beteg. Próbáltam visszaemlékezni a jelekre, de én nem láttam soha nyomát sem betegségnek. Talán csak önmaga vett észre valamit, hisz ez a hivatása. Lehet, hogy csak a betegség gyanúja merült fel benne, kivizsgáltatja, és kész. Ha minden rendben, akkor nem titkolózik, ha nem, akkor lehet, hogy ugyanígy tettem volna én is. Ha nekem lenne rákom, én is szakítottam volna, hisz a mi kapcsolatunk igen fiatalka még ehhez a teherhez. Napokon át gondolkodtam ezen, és arra jutottam, hogy felhívom. Bevallom neki, hogy van tudomásom a betegségéről, legalábbis sejtésem.

Hezitáltam még, vártam, talán mégis hív, lehet, hogy meglátta, ahogy a klinikán utána megyek, és emiatt fog telefonálni. Elfoglaltam magamat, megállás nélkül írtam, behoztam a tetemes lemaradásomat. Elmaradt restanciáimat is letudtam. Közeledett a karácsony, kicsit vásárolgattam, bár mi ausztrálok nem vagyunk olyan lelkes keresztények, meg errefelé a hangulat sem lesz olyan soha, mint Európában, ahol ilyentájt hideg van, havazik, és fenyőillat keveredik a fahéj illatával. A cégek Christmas Break Party-kat rendeznek, én is hivatalos voltam kettőre. Lilyvel mentünk az egyikre, nagyon finom ebédet szolgáltak fel, a másikat Chris Peterson rendezte mindazoknak, akikkel közvetlen kapcsolatban áll a kiadói munkája során.

Vártam az öcséméket, hátha mégis itt karácsonyoznak, de lemondták, majd jövő nyáron jönnek Anna nénénkkel együtt, hosszabb időre. Lilyvel és az édesanyjával karácsonyoztunk náluk. Este hazagyalogoltam, kellemesen elfáradtam a nyolc kilométeres sétától. Kiültem a teraszra egy könyvel a kezemben, a karácsonyi kánikulában hideg sörrel hűtöttem le magamat.  Megcsörrent a telefonom, David hívott.
Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvenceim