Ültem az
esti félhomályban, ma alig dolgoztam, David körül jártak a gondolataim, nem
értettem a hangulatváltozását. Valaki
telefonált neki, még a nyaralóban, diszkréten kiment, hogy ne halljam a
beszélgetést. Gondoltam, talán egy betege - nem tartozik rám. Amikor bejött, csendesen leült, és csak
nézett maga elé. Tudtam, hogy valami rossz hírt kapott, gondoltam megosztja
velem, de nem így történt. Ezek szerint még nem tartozunk egészen össze, csak hétvégi
szeretők vagyunk csupán. Hazafelé úton nagyokat hallgattunk. Amikor végre kapuhoz
értünk, már lement a nap, csak annyit mondott – majd hívlak.
Nem hívott,
ma már csütörtök van és az óta semmi telefon. Hát ennyi volt! Kár, mert a kezdeti
ellenszenvem ellenére, már igencsak megkedveltem, sőt, talán szerelmes is
lettem. Vele képzeltem el az életem hátralévő részét. Igazat beszélt Lily, a
férfiakban nem lehet megbízni. Belemerültem az önsajnálatba, végigszaladtam
gondolatban az én eddigi, egyszerű életemen, és nem találtam benne semmit, ami
értelmet adott volna neki. Az emberek többsége beleszületik ebbe a világba, éli
a mindennapjait, fogalma sincs önmagáról, sem a körülötte lévő világról, mégis
jól érzi magát, sőt jól boldogul, hát ilyen vagyok én is. Persze az ausztráliai
emberek életvitele könnyed, mi a szerencsés kontinensre születtünk, béke van és
napsütés. Ha legalább gyerekeket neveltem volna, akkor talán az több
önbecsülést adott volna. Már lekéstem róla, legfeljebb örökbe fogadhatnék, de
gyáva vagyok én a változtatásokhoz, képtelen vagyok kifordítani az eddig
megszokott életemet a sarkaiból, nem is értek a gyerekek nyelvén. Most is csak
önmagamat sajnálom, mert ezt a kapcsolatot tartottam az utolsó lehetőségnek.
most belebújok a félelem és a keserűség csigaházába. Bennem van a hiba
biztosan, a lezser, laza életvitel álarca mögé bújok puszta önvédelemből, mások
felé ezt mutatva. Mára már magam is
igaznak hiszem az álarcaimat. Éjfélig üldögéltem a teraszon, majdnem megittam
egy egész üveg vörösbort, bánatűzőnek. A rossz érzésem nem múlt, de legalább elálmosodtam.
Másnap Krisz
Petersonnál csörrent meg a telefonom, láttam, hogy David az, gyorsan kimentem.
Krisznek még nem meséltem Davidról, szerencsére.
- Bocsáss
meg Miriam, hogy nem hívtalak, rengeteg dolgom volt – kezdte. A hétvégén nem
mehetünk sehova, mert el kell utaznom az államokba, az ottani házunkat eladtam,
közös volt Gerdával. Majd ha visszaértem hívlak. Minden jót!
- Jó utat!
Helló! – és idegesen kinyomtam.
Leráztam Kriszt,
hazarohantam, és jól kibőgtem magamat. Ennyi volt, még csak meg sem indokolta
igazán. A házeladásért manapság már nem kellene elutaznia ilyen messzire, ez
csak puszta kifogás.
-------------------------------------
David ideges
lett a telefonhívásra, látta, hogy az orvos barátja hívja. Gyorsan kiment, nem
akart magyarázkodni Miriamnak, nem szólt a betegségéről. Már csak egy év
hiányzott ahhoz, hogy gyógyultnak tekintse magát.
- Nagyon
sajnálom, de rossz hírt kell mondanom, a vizsgálati eredményed nem lett jó,
kiújult limfómád. Hétfőn gyere be a klinikára, több vizsgálatot is el kellene
végezni. A továbbiakat majd megbeszéljük – mondta az orvos.
Csak zavartan
dadogott valamit a telefonba, a gyomrában erős nyomást érzett. Miriamnak nem
mondott semmit, minek, ha beteg, nincs értelme folytatásnak. Ez a kapcsolat az
örömre épült, nem teszem tönkre az agonizálásommal. Megvárom a következő
eredmény, és ha az is pozitív, véget kell vetnem ennek a majdnem szerelemnek -
gondolta keserűen. Mikor megkapta újra ugyanazt a rossz eredményt, elhatározta,
hogy csak annyit mond Miriamnak, hogy el kell utaznia, és soha többé nem hívja.
-------------------------
Teljes
gőzzel belevetettem magamat a munkába, behoztam a lemaradást. Krisz Peterson
boldogan nyugtázta, - visszatért a régi írónő - vége a hullámvölgynek. Lily
önelégülten ismételgette – na, ugye, hogy nekem lett igazam, ismerem én a
férfiakat!
Körülbelül
egy hét múlva Lily anyukája rosszabbul lett, emiatt elhoztuk Sydney-ből. Bevittük kivizsgálásra, az itteni klinikára.
Ha Lily nem tudott bemenni hozzá, én látogattam. Haza is én hoztam, míg vártunk a papírokra, a
hallban üldögéltünk, amikor megláttam Davidot a liftből kifordulni, sietős
léptekkel ment a folyosón végéig. Nafene! David elvileg most Amerikában van,
vagy mégsem? A kíváncsiság nem hagyott nyugodni, felugrottam és utána mentem,
éppen jókor, mert akkor csukta be maga mögött egy rendelő ajtaját. Megálltam az
ajtó előtt és ezt olvastam: Dr Adam Clark onkológus. Megdöbbentem, hát ezért,
David beteg. Próbáltam visszaemlékezni a jelekre, de én nem láttam soha nyomát
sem betegségnek. Talán csak önmaga vett észre valamit, hisz ez a hivatása. Lehet,
hogy csak a betegség gyanúja merült fel benne, kivizsgáltatja, és kész. Ha
minden rendben, akkor nem titkolózik, ha nem, akkor lehet, hogy ugyanígy tettem
volna én is. Ha nekem lenne rákom, én is szakítottam volna, hisz a mi kapcsolatunk
igen fiatalka még ehhez a teherhez. Napokon át gondolkodtam ezen, és arra jutottam,
hogy felhívom. Bevallom neki, hogy van tudomásom a betegségéről, legalábbis
sejtésem.
Hezitáltam
még, vártam, talán mégis hív, lehet, hogy meglátta, ahogy a klinikán utána
megyek, és emiatt fog telefonálni. Elfoglaltam magamat, megállás nélkül írtam,
behoztam a tetemes lemaradásomat. Elmaradt restanciáimat is letudtam.
Közeledett a karácsony, kicsit vásárolgattam, bár mi ausztrálok nem vagyunk
olyan lelkes keresztények, meg errefelé a hangulat sem lesz olyan soha, mint
Európában, ahol ilyentájt hideg van, havazik, és fenyőillat keveredik a fahéj
illatával. A cégek Christmas Break Party-kat rendeznek, én is hivatalos voltam
kettőre. Lilyvel mentünk az egyikre, nagyon finom ebédet szolgáltak fel, a
másikat Chris Peterson rendezte mindazoknak, akikkel közvetlen kapcsolatban áll
a kiadói munkája során.
Vártam az
öcséméket, hátha mégis itt karácsonyoznak, de lemondták, majd jövő nyáron
jönnek Anna nénénkkel együtt, hosszabb időre. Lilyvel és az édesanyjával
karácsonyoztunk náluk. Este hazagyalogoltam, kellemesen elfáradtam a nyolc
kilométeres sétától. Kiültem a teraszra egy könyvel a kezemben, a karácsonyi
kánikulában hideg sörrel hűtöttem le magamat.
Megcsörrent a telefonom, David hívott.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése