KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2017. január 25., szerda

Álmok regénye (tizenötödik rész)



Másnap kora reggel mentem a többiekkel a cukornád ültetvényre dolgozni. Estig hordtam a gyerekekkel együtt a cukornádat, kupacokba, ez volt a mi dolgunk. A lábam csupa seb lett, mindenem fájt a nehéz munkától. Éreztem, hogy én ezt sokáig nem tudom csinálni. Csak a szökésen járt minden gondolatom. Pityeregve nyalogattam az üres fatálamat a kútnak dőlve, mikor megállt előttem Bella, kezében egy pár kopott cipő.

- Ne bőgj na! Hoztam, mert megígértem. Mutasd a lábad! Hú a mindenit, de sebes, de ez majd meggyógyítja, és belenyúlt a köténye zsebébe. A kezembe nyomott egy szelet édes lepényt, amit nagyon szerettem, egy kis csuprot vett elő, és valami ragacsos zsírral bekente a fájós lábamat.

- Obrigada! – mondtam zokogva.

- Na, te tudsz beszélni? Hát miért nem szólaltál meg bent, most nem kellene bőgnöd, így már nagyon nehéz lesz visszakönyörögni a konyhára te lány!

- Én haza akarok menni! Azt sem tudom hol vagyok, és merre van a nagy víz, amin idehoztak.

- Meg ne forduljon a fejedben a szökés, itt megtalálnak, bármerre mész. A szökésért korbács jár, azt te ki sem bírod még. A nagy víz Valongó városánál van, úgy egy nap járásra. Brazíliába vagy, csak mondom, hogy tudd. Megpróbállak visszakönyörögni az asszonyságnál. Holnap is bekenem a lábadat.

Bella még napokig kenegette esténként a lábamat, de nem tudott visszakönyörögni a konyhára, mert az asszonyság elment valahová a lányaival. Minden rabszolga várta a heti pihenőnapot, én is, ekkor mentünk a templomba imádkozni és énekelni, A templom gyönyörű, fentről az angyalok néznek ránk, lent szobrok állnak, virágok, és hatalmas gyertyák díszítik. Az imákat nem tudtam, helyette, azt suttogtam, hogy egyszer elindulok és hazamegyek, ebbe segítsen a fehérek istene. A többiekkel jól megvoltam, már megszokták, hogy nem barátkozom senkivel, és nagyon keveset beszélek, már a munkafelügyelő is kuka Marának nevezett. A holdat figyeltem esténként, és amikor hízni kezdett, keresgéltem, hogy merre vannak a vizes kannák. A kocsiszín mellett tették le mindet esténként, reggel a férfiak megtöltötték, és kihozták az ültetvényre. Izgatottan és boldogan láttam meg egy este, hogy a hold kerek, indulhatok, most látni fogom, hogy merre járok. Megvártam az elcsendesedést, mellettem mindenki mélyen aludt. Kilopóztam, egyenesen a kocsiszínhez mentem, éppen nyúltam a kannáért, amikor a színből hangok szűrődtek ki. Kuncogás, apró sikolyok, mormogás, szerelmesek, ezek engem biztosan nem vettek észre. Sietve, zaj nélkül húztam fel a vizet, és gyorsan öntöttem egy keveset a kannába. Ennyit pont elég lesz cipelni, majd Valongóban megtöltöm. A kutyák a nagy háznál aludtak, én hangtalanul átmásztam a nagykapun és elindultam arra, ahonnan jöttem. Szinte szaladtam a poros kocsiúton. Már pirkadt, lehúzódtam a fák közé, de ott lassan bírtam haladni. Kis fekete kövemet a markomban szorongattam, és hittem, hogy egyszer hazaérek. Már messziről láttam a házakat, a nagy vizet, a hajókat. Megbújtam egy sűrű csalitosban, úgy gondoltam, hogy estig itt maradok, nehogy meglásson valaki. Nagy volt a hőség, bebújtam a bokrok alá és elaludtam. Már nyugaton járt a nap, amikor felébredtem, hangoskodást hallottam, megismertem Morales úr hangját. Minden porcikámban remegni kezdtem, olyan picire gömbölyödtem össze, amennyire csak tudtam. Tanakodtak, mert többen kerestek, majd csend lett, elmentek. Estig reszkettem a bokrok között, amikor feljött a hold, félve kibújtam, és nagy víz partjára mentem, de óvatosan, csónakot kerestem.  Már jó messze jártam, mikor megláttam egyet ringatózni a vízen, futottam, mikor odaértem, csodálkozva láttam, hogy a csónak meg van pakolva, vastag kötéllel kikötve egy karóhoz, de evező az nincs benne. Megpróbáltam kibontani a csomót, de nem ment, amikor valaki hátulról megfogta a vállam.

- Te meg mit csinálsz itt. Lopni akarsz, büdös nigger rabszolga – ordibált egy idősebb tagbaszakadt fehér ember.

Sikoltozni kezdtem, de arcul csapott, ijedtemben abbahagytam. Megfogta a ruhámat és vonszolt be a kikötőbe, egy házhoz érve bekiabált, vénasszony jött ki. Elhadarta neki, hogy valószínűleg szökött rabszolga lehetek, mert el akartam kötni a csónakját. Bezártak egy sötét verembe. Útközben elhagytam a kannámat és a kis fekete szerencse kövemet. Sírtam, mert már tudtam, hogy innen nincs menekvés, Bella is megmondta, megtalálnak. Délelőtt kinyitották a veremajtót. Morales úr állt előttem kötéllel a kezében. A ló után kötött és a forróságban egy napot szaladtam oda vissza, amit soha többé nem akartam már látni. Este kikötöttek egy oszlophoz. Kint állt az összes rabszolga, az asszonyok sírtak, a többiek szomorúan néztek. Morales úr korbácsolt. Az első csattanás borzalmas volt, éreztem, hogy most meghalok a kíntól, olyan volt minden csattanás, mintha az eleven húsomat szaggatnák le.

Egyszer csak megszűnt minden fájdalom, nagy csend lett körülöttem, úgy tűnt mintha fent lebegnék, láttam magamat lent, ahogy lesújt rám némán a korbács. de már nem fájt. Egy ismeretlen világon át repültem hazafelé, haza az én forró hazámba, az én drága anyámhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvenceim