Képzelőerő híján, az emberből sok minden lehet, de
alkotó művész, vagy netán író, semmiképpen sem. Ez alap követelmény,
természetesen még sok minden más is szükségeltetik az írás művészetéhez,
például az élettapasztalat is, de olvastam már fiatal írók kitűnő műveit, akiknél
a korukból adódóan, még nem lehetett mögöttük nagy tapasztalat az életről, az
írásaik mégis lebilincseltek. Az írók sikerét az adja, hogy a képzeletük által
megteremtett világot, eseményt újra teremtik, a saját gondolati világuk
szerint. Minél nagyobb az élettapasztalat, annál sikeresebb lesz a képzeleti
világ bemutatása. Az írásaim többsége életrajzi novella, visszaemlékezések a
boldog, néha boldogtalan gyermek és ifjú korra, megjelenítve a múlt század
ötvenes, hatvanas éveit. Tizenhárom részes, Mezítláb a forró homokon, életrajzi
elbeszéléssel indult, amit az unokáim számára írtam le, hogy megismerhessék,
nagyszüleik, ükapjuk, ükanyjuk életét. Ezeknél az írásoknál a fantázia, kissé
háttérbe szorult.
Több sci-fi jellegű novellát is írtam, sőt több
részes sci-fi elbeszéléseket is, ilyenek a tizenegy részes Próba, melynek
története a Földön kívül zajlik, vagy a hat részes Visszatérők, melyben már az
emberiség menekülése utáni visszatérés történetét eleveníti meg, a
regenerálódott Földön. A Hőség, Pusztulás, Remény, és a Háború Idején sci-fi
elbeszélések, száz-száz év különbséggel jósolják meg az emberiség sorsát.
Ezekhez az írásaimhoz nagy szükség volt a fantáziámra, megérzéseimre, de
élettapasztalat is kellett megírásukhoz.
Az ilyen jellegű írásokban sem írok olyan világról, ami merőben
különbözik a maitól, hiszen csak „hozott anyagból” dolgozhat az ember, de a
jövőben történő, extrém környezetben felmerülő problémák megoldásait
fejtegetem. Vizuális típus lévén, az írásaimat úgy írom le, hogy az olvasója,
ugyanazt lássa olvasásakor, amit én az íráskor. Ez minden írásomra jellemző, továbbá
az is, hogy minden írásomnak van valamennyi valóságalapja.
Vannak novelláim, melyek teljes egészében fikciók,
ezek megírása előtt, valami mindig megragadta a figyelmemet, olyasmi, ami
megihletett, és „klaviatúrát ragadtam”. Például a Csend novellámat, Mohos
Zsófia fotósorozata ihlette, mely egy elnéptelenedett falut mutatott be. A
Holikká démon ünnepén novellát egy cikk ihlette, ahol a riporter képekkel
mutatta be a világ nagyvárosainak szeméttelepein guberáló gyerekeket. Ezekhez a
történetekhez kellett a fantázia, de az ismereteim nélkül, nagyon szegényesre
sikeredett volna az írás.
Több írásom van, amelyeknek a szereplői
valóságosak, sőt bizonyos események is azok benne, de maga történet mégis
fikció, ilyenek például az Isten nem ver bottal, a Templom ajtóban, az Iduska
levele, vagy A kertek alján suhan a tavasz.
Természetesen vannak vidám jellegű szatíráim is,
például az Élet a feleség eltűnése után. Teljes mértékben fikció, de valós
élettapasztalat, emberismeret híján ezt sem írhattam volna meg.
Számomra a sci-fi és fantasy jellegű írások nagy
lehetőségeket magában hordozó, értékes alkotások, de nehéz műfaj az íróik
számára. Többnyire a fiatalabb írók műfaji sajátjai ezek. Sok ember kedveli
őket, én is, de ezekhez sokkal nagyobb fantáziáló képességre van szükség, mint
nekem van, én szeretek a realitás talaján maradni a történeteimben, talán a
korom miatt is.
Biztos vagyok abban, hogy produktív, vagy
reproduktív képzelet szülte is az alkotásainkat, nem elhanyagolható a valóságos
élmény, a személyes tapasztalat, mint inspiráció forrás. Valóban írhat valaki
jó történetet is, csak a fantáziájára hagyatkozva, de szükségeltetik hozzá
valamennyi élettapasztalat is.
Az író nem tesz mást, csak az általunk ismert
világot egy új köntösbe öltözteti át.
( Ezzel az írásommal teljesítem a vendégírói feladatomat a Pennát a Kézbe oldalon)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése