KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2016. április 16., szombat

Visszatérők (befejező rész)



Ort hiányát Zana szenvedte meg a legjobban, most, hogy elment, hiányzott neki, már bánta, hogy annyira elvarázsolta az új élete, és nem figyelt rá. Visszatérőket elfoglalta a sok tennivaló, az volt a véleményük, hogy úgyis visszatér majd, lélekben megnyugodva.

Ortot hazaérkezéskor szomorú kép várta, mindössze néhány nő, és egyetlen férfi köszöntötte, a többiek hamvai a barlangok mélyére rejtett kőkorsókban pihentek. A fiú nem kérdezett semmit, tudta, hogy ez a keserű helyzet fogja várni, ha hazaér. Élelem alig volt, hús egyáltalán nem, csak némi szárított hal, és kevés gyümölcs. A nők felén látszott, hogy nem egészen egészségesek, a bőrük színe szürkéssé vált, és fáradékonyak voltak, a nap nagy részét a barlangokban töltötték, és aludtak. Ort elment vadászni az egyetlen élő férfivel, hogy legalább némi hús kerüljön a táljaikba. Egy vaddisznóval jöttek vissza, ennek örömére, este nagy tábortüzet raktak, és boldogan ülték körbe, mint a régi szép időkben, mindenki boldog volt és vidám.

A visszatérők kolóniájában nagy volt a sürgés forgás, építkeztek, pakoltak, rendezkedtek, új területeket tettek alkalmassá a házaik építéséhez. Kis üzemeket létesítettek, a ruha készítéshez, eszközök gyártásához, megindult a hasznosítható nyersanyagok feltárása, kitermelése. Már senki sem törődött a földiekkel, úgy ítélték meg, hogy hiábavaló időpazarlás, a betegség nem sokára elpusztítja őket, akik pedig életben maradnak, azok úgyis csatlakoznak hozzájuk. Úgy gondolták, Ort is visszatér a kolóniába néhány év múlva.

Zana már nem volt az a minden újra kíváncsi gyereklány, akit elkápráztatott az új világ, idegennek érezte magát benne, itt mindig csak a „földi lány” marad, aki soha nem lesz olyan okos és értékes, mint a visszatérők fiataljai. Nagyon hiányzott Ort. Elhatározta, hogy ő is visszatér a földiekhez. Egy nap, mikor a kolónia vezetőjét végre otthon találta, elé állt, és könnyek között megköszönt mindent, a sok jót, a tanítást, - de mennem kell, nem maradhatok tovább – mondta, és elindult haza a dombokon át.

Zana megállt a barlangok előtt, ijedten nézett körül, senki nem üdvözölte. Leült a földre és sírva fakadt. Csak ült magába roskadva, órákon át, nem mert bemenni egyik barlangba sem, félt a látványtól, meggyőződése volt, hogy egyedül maradt, nem él már senki a földiek közül, még Ort sem. Ekkor hallotta meg a hangját, amint a nevét kiáltozza.

- Zana! Zana! De boldog vagyok, hogy végre hazataláltál!

Este tábortüzet raktak, mint a régi szép időkben, húst sütöttek, és a tűz mellé telepedtek. Ort sírva mesélte el, hogy mi várta hazaérkezésekor, mindenkit ápolnia kellett, és sorra eltemette azt a néhány életben maradt embert, aki még üdvözölte jöttekor.

Már hosszú ideje egyedül vagyok,- kezdte Ort – nem mentem vissza, sem innen el, vártalak. Tudtam, hogy vissza fogsz jönni. Te ide tartozol, éreztem, ha vége lesz számodra az új dolgok varázsának, tisztábban fogsz látni, jobban megismered önmagad, és rájössz, hogy az idegenek új világa, csak az övék, soha nem lesz a tiéd, mert közöttünk van a múlt idő áthatolhatatlan fala. Csak ketten maradtunk, és lehet, hogy csak idő kérdése, és mi is megbetegszünk, de addig úgy élünk, mint ahogy a mára halott családunk élt, ahogy az őseink, boldogan, egyszerűen. Mi, az utolsó földi emberek, éljük méltón a ránk szabott időnket, nem megalázottan, akiket mutogatnak, mint a kalitkába zárt ritka madarat. Elmegyünk innen, új otthont keresünk, ahol békesség honol, és nem zavarnak többé az idegenek. A mi időnk lejárt, az övék lesz ez a gyönyörű Föld, és mindenfelé az ő házaikat, különös épületeiket, hangos gépeiket láthatjuk majd, ha életben maradunk. Vége lesz a békés világnak, mert ők nem nyugszanak, míg ki nem fordítják sarkaiból ezt a csodálatos planétát, az istenek ajándékát – fejezte be szomorú monológját a fiú.

Néhány hónap múlva a visszatérők egy csoportja meglátogatta a földieket, de nem találtak senkit. Kihalt volt minden, és látszott, hogy régóta nem járt itt már senki. Bármerre mentek munkájuk során, figyelték, hátha Ort és Zana nyomaira bukkannak, de nem látták őket soha többé. A kolónia vezetője jelentette Wolfi anyabolygójuk vezetőinek, hogy a maradék földi ember is elpusztult, mindenki vérrákban szenvedett ki. Elrendelték újra az egész Föld radioaktivitás és káros sugárzás ellenőrzését.

Duy Huynh képe

4 megjegyzés:

  1. Kedves Ibolya.

    Nagyszerűen megírtad ezt a "Víziót", aminek akár lehet is valóság alapja, idő kérdése.
    Amit mi, emberek csinálunk itt a bolygón, az rémes, és már megvan az eredménye, beszélünk róla, és ennyi. Maximum konferenciákat rendezünk, ahol egymásnak bizonygatjuk, hogy ennek rossz vége lesz.
    Megrázó a novellád befejezése, nem tudom mit is vártam, de ez nagyot szólt.
    Sajnálom, hogy vége a történetednek.
    Gratulálok.
    gyuri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gyuri, hogy végigkísérted ezt a különös történetet, ami egy csillagászat.hu oldalán olvasott hír alapján indult el bennem. Nem is szántam sorozatnak, de mások is és én is éreztem a folytatás kényszerét. A vége olyan lett, amilyen én vagyok, kicsit öreges, megfontolt, és önérzetes.

      Törlés
  2. Ibolya, titkon valami szebb, vidámabb befejezést vártam, de biztos voltam benne, hogy nem így lesz, hiszen a sok meghalt ember, és kevés utód is ezt sugallta. Nagyon remekül, izgalmasan írtad meg, és "csupán" annyi a bajom vele, hogy nagyon is reálisnak érzem a történetet. Ahogy Gyuri is írja, csak tanácskoznak, beszélnek a különféle veszélyekről a nagyhatalmak, és többi ország képviselői, de hathatós intézkedés nincs. Csak a fegyverkezés, és a ki tudja hány atombomba léte a világban. Ezek pedig komoly fenyegetést jelentenek, mert mindig akad olyan politikai vezető aki azt hiszi, ő, vagy a népe hivatott a világuralmat gyakorolni. Amíg ez meg nem szűnik, sosem leszünk biztonságban, és az általad megírt jövő a realitás.
    Nagyon tetszett gondolatébresztő novellád.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A világra és számunkra manapság nagyobb a fenyegetettség, ezt mindenki így érzi, aki felelősen elgondolkodik a mai ijesztő történéseken. A háború veszélye mindent megelőz, úgy érzem, hogy a küszöbén állunk, csak egy lépés és az arab világ anarchiája Európára is átterjed. Most a szír, iraki, afgán, de jön a líbiai és így tovább, és mindehhez hozzájön a klímaváltozás a globális környezetszennyezés is Köszönöm Ildikó, hogy figyelemmel kísérted ezt a történetet, mely lehet, hogy egykoron valósággá is válhat.

      Törlés

Kedvenceim