KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

A kedvenceim között biztosan találsz számodra kedves zenét is.



„Több dolgok vannak földön és égen, Horátio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”

William Shakespeare Hamlet



2014. július 30., szerda

Hajnalhasadás





Július végi már a nyár
Áloműző a forróság
Az élet egy röpke tánc

Pitymallik, teraszon ülve bámulom a hajnalhasadást, kiűzött az álmatlanság. A csendbe belekondul egy távoli harangszó, vonatzakatolás, és a tóról felhangzik a vadkacsák korai hápogása, ők a hajnal madarai. A nap, izzó, kecses kolosszusa még csak derengő fényt ad, lassan, kényelmesen fordulunk rá. A kert még sötét árnyék csupán, madaraim álmosan gubbasztanak a vén tuják mélyén, a kutyám hangos szuszogása kihallik az ólból. Mozdulatlanul ülök, várom a hajnalt. Várom a csodát, mely földöntúli fényárral indítja el az új napot.
Felvillan az első fénysugár, végigszalad a házak falán, megcsillan a tó vizén, kifényesíti az ember tekintetét. Lassan felkúszik az ágakon, kibontakozik a régi ismerős táj. Moccanásomra a kutya álmosan nyújtózik előttem, kérdőn néz rám. Mi végre ez a hajnali találkozás?  Feleletet nem várva a lábaimhoz elé rogy és összegömbölyödve egykedvűen bámul a semmibe.

Július végi forró nyár
Nyitja emlékeim házát
Köddé vált már az ifjúság

A nap ragyogva előtör a házak mögül, aranykeretbe von minden láthatót. Tetőkön át szalad a fény, átsuhan az ablakok üvegén, a korán kelők álmos arcára mosolyt csal. Harsogó fényárral, vidáman indul egy reményteli új nap.
Ülök a hajnali napsugárban, lábaimnál alszik a kutyám, előttem éhes verebek csipkedik fel az etetőből kihullott magokat, rólam nem vesznek tudomást.
Emlékeim képernyőjén, kézen fogva sétál egy fiatal pár a virradati fényözönben.  Lépteik könnyűek, arcukra a nap ráfestette a boldogság, a jó remény jeleit, hogy majdan egy hideg alkonyon lemossa azokat. A tó felett az éjjeli köd lassan gomolyogva megadja magát a napsugaraknak, eltűnik, mintha sose lett volna. Csak az örök életű emlékeim maradnak itt.

Július végén rohan már a nyár
Kezemen látom az idő nyomát
A múlt zenél, hallom a muzsikát

A hajnali csendnek vége, kutyák ugatása hallik, autók zaja jön az úton át, indul a nap. Már nem riaszt álmomból cserregő óra, a munkásélet taposómalmát régóta nem hajtom már. Kutya a lábamhoz simul, megnyugtatja a közelségem. Korai magányomban csak vele bámulom a hajnalhasadást, az univerzum eme mesés csodáját.
Emlékeim messzi ködében egy zajos táncterem hajnali homályában megbúvó kis zugát látom. Ott forgunk a muzsikától megbabonázva.
Ám már akkor éreztük talán, annak különlegességét, hogy az a perc, az a hajnal, már örökre befészkeli magát, kitörölhetetlenül, lelkünk rejtett naplójába, hogy majdan fellapozza azt egy kép, egy halk zene, egy kései hajnal, hogy lássuk az emlékeink táncát a messzi múlton át.
Oly rég kiszaladtál az életemből, s itt maradtam vigasztalan. Az idő haragja már rég barázdát szántott arcomra, a távolba nyújtom ráncos kezem, de a messzeség elérhetetlen.

3 megjegyzés:

  1. Ám éreztük annak különlegességét, hogy a perc, az a hajnal, már örökre befészkeli magát, kitörölhetetlenül, lelkünk rejtett naplójába, hogy majdan fellapozza azt egy kép, egy halk zene, egy kései hajnal, hogy lásd az emlékeid táncát a messzi múlton át.

    VálaszTörlés
  2. Csak ámultam, aztán lassan tudatosult bennem
    a látvány szépsége, lelked tisztasága,óriási ereje !
    Ahogy, a nyár részévé váltál, ahogy a természet
    magába fogadott, a nyár, a napfény megbabonázott
    ahogy minden átélt pillanata rögzült benned, az
    csodálatos volt ! Jó volt itt lenni Veled, ráérezni a
    szépségekre, a néma csodákra ! Örült szívem, lelkem....

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy adhattam. Szeretettel Jega.

    VálaszTörlés

Kedvenceim

Blogarchívum