KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2014. március 25., kedd

Öregség



Valaha, kisgyerekként rácsodálkoztam egy utcabeli öregasszonyra, aki mindennap délelőtt bement a faluba, ki tudja hova, és úgy dél körül jött hazafelé, vánszorogva. Le-leült a kerítések szélére megpihenni. Másnap mégis útnak indult. Nem értetettem, miért kel útra, ha már nem bírja a lába? Néztem szegényt, milyen gondozatlan, ezer ránc barázdálja arcát, ruhája tele folttal. Gyerekszemmel rettenetesen csúnyának láttam. Még nem tudtam, hogy a jövőm csoszog előttem, azt hittem, hogy én nem öregszem meg ennyire, és nem leszek csúnya ráncos öregasszony. Mára már megtanított az élet az öregség nyűgével élni, és már nem sokat törődök vele. A hiúságom, elhagytam valahol,  már nincs sehol. Én is elindulok mindennap újra és újra, de hazafelé már csak vánszorgok, és sűrűn eszembe jut a hajdani vénasszony.

4 megjegyzés:

  1. Megriggatsz mindíg!! Úgy szeretnék találkozni veled, és meölelni szótlanul.......

    VálaszTörlés
  2. Milyen igaz, magam is így éreztem gyerekként, leplezetlen kíváncsisággal bámulva a élet súlya alatt megroppanó derékkal járó idős embereket. Sajnálattal néztem rájuk, sejtettem, nem csak fizikai fájdalom gyötri őket, de akkor még nem is törődik ilyesmivel az ember. Fiatalon elhessenti magától az öregség, betegség, és halál gondolatát is, minta amiről nem veszünk tudomást nem is volna. Pedig van, egyre jobban érzem. Mindig örömmel olvasom írásaidat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fiatalság! Gondtalanság! Így van jól, majd eljön a csendes tűnődés ideje is.

      Törlés

Kedvenceim