„Az idő
rohan. Az idő senkire nem vár. Az idő begyógyítja a sebeket. De mindannyian
arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy
felnőjünk. Időt, hogy felejtsünk. Időt.” Grace Klinika
Ha örömteli
eseményre várunk, az idő csigaháton megy. Gyermekként szinte nincs idő, csak
felkel, vagy lemegy a nap, becsengetnek, kicsengetnek, végre szünet van, nyár
van, vagy esik a hó, jön a karácsony, az idő végtelennek tűnik.
Ha félelem
tart bennünket béklyóban a jövő miatt, az idő rohan, kevésnek érezzük. - Csak még egy kicsi időt adj! - Ám az idő
rohan, nem vár ránk, megy könyörtelen.
Ha életünk
keserű időszakában járunk, az idő vánszorog. Bár tudjuk, hogy semmi nem tart
örökké, de annak tűnik. Ha végre vége, és visszatekintünk, bármilyen rövid
volt, hosszúnak látjuk.
A boldogság
ideje alatt szalad az idő, szinte eliramlik. Nem számoljuk az órákat és nem
figyeljük a napokat, csak azt szeretnénk, hogy ne múljon az idő, álljon meg egy
kicsit.
Megtapasztalhattuk,
hogy gyerekként az idő csak vánszorgott, fiatalon már úgy tűnt, hogy néha
ki-kilép, felnőttként már gyorsabban lépeget, idősen nekem úgy tűnik, hogy
szalad, egyre gyorsabban vágtat.
Így érzem én is Ibolya!
VálaszTörlésRohan, vágtat az idő, pedig még annyi mindent szeretnék megtanulni, megnézni, átélni.
Nagyon kell igyekezni jól kihasználni.