Az idő

„Az idő rohan. Az idő senkire nem vár. Az idő begyógyítja a sebeket. De mindannyian arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy felnőjünk. Időt, hogy felejtsünk. Időt.”  Grace Klinika

Ha örömteli eseményre várunk, az idő csigaháton megy. Gyermekként szinte nincs idő, csak felkel, vagy lemegy a nap, becsengetnek, kicsengetnek, végre szünet van, nyár van, vagy esik a hó, jön a karácsony, az idő végtelennek tűnik.

Ha félelem tart bennünket béklyóban a jövő miatt, az idő rohan, kevésnek érezzük. -  Csak még egy kicsi időt adj! - Ám az idő rohan, nem vár ránk, megy könyörtelen.

Ha életünk keserű időszakában járunk, az idő vánszorog. Bár tudjuk, hogy semmi nem tart örökké, de annak tűnik. Ha végre vége, és visszatekintünk, bármilyen rövid volt, hosszúnak látjuk.

A boldogság ideje alatt szalad az idő, szinte eliramlik. Nem számoljuk az órákat és nem figyeljük a napokat, csak azt szeretnénk, hogy ne múljon az idő, álljon meg egy kicsit.

Megtapasztalhattuk, hogy gyerekként az idő csak vánszorgott, fiatalon már úgy tűnt, hogy néha ki-kilép, felnőttként már gyorsabban lépeget, idősen nekem úgy tűnik, hogy szalad, egyre gyorsabban vágtat.