Gondolkodom, tehát vagyok.. ,de minek?

Az ember hatalmas utat tett meg a kőbaltától az űrhajóig, röpke tízezer év alatt, de ez csak a számunkra csoda. Semminek, és senkinek nincs hasznára rajtunk kívül. Az örökös fejlődésünk nyomán ott a pusztulás is. Értjük a relativitás-elméletet, megfejtettük a DNS titkát, ismerjük a valószínűség számítást, de nem oldottuk meg, és nem is fogjuk soha, a fenntartható fejlődést, hogy az ükunokáink is nyugodtan élhessenek, és fenntarthassák. Az ember alaptermészete nem sokat változott a kőkorszak óta, az erőseké a hatalom, és ez a legfontosabb, mert az több profittal, és több földi jóval jár.  Pedig üres kézzel jöttünk és úgy is megyünk el ebből a világból, legfeljebb a gazdagabbnak szebb síremléke lesz, és nagyobb temetése. Az ember úgy hiszi, mindent elérhet, és el is ér, meghódítja az univerzumot, már kacsingatunk kifelé, de a Földön képtelen megállítani a túlszaporodást, ha mégis sikerül lassítani a túlnépesedést, akkor demográfiai anarchiát okoz. Egy szűk fiskális politikai réteg irányítja a világot, kezükben minden világi hatalom, és az emberiség kettészakadt, az egyik felét a jólét betegségei pusztítják, a másik felében az éhínség és a vízhiány öl, mert ez a fenemód kiművelt emberiség képtelen a saját érdekében összefogni, és kidolgozni a jövőnk érdekében, a fenntartható fejlődés stratégiáját.

Az ember nem változik, nem tanul a hibákból, mi magunk is újra és újra elkövetjük ugyanazt a hibát.  Ezért a születési hibánkért űzetünk ki majdan a paradicsomból, és mit sem ér a hatalmas tudás, ha nem az emberiség fennmaradására használtuk.  Az ember élete oly röpke, így hát nem is lát messzire. Visszajutunk oda ahonnan indultunk, majdan egy falat ételért egy korty vízért ölni fognak.  A Földön eltöltött nüánsznyi kis időnk lejár. Az évmilliók eltörlik minden nyomunk, mintha nem is létezett volna Föld legértelmesebb állata. Lehet, hogy ez így rendeltetett számunkra, ez a jövő van belénk kódolva.