KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2013. február 4., hétfő

A próba (hetedik rész)



A félelem

Anyjának tekintette a madárka Helént és nem tágított mellőle se éjjel se nappal. A lány mostanában nem sírt, de nem is beszélt, ment velük, ha mentek, enni nem sokat evett és szomorúan hallgatott. Simogatta, etette a fiókát, mint egy gondos szülő, de más tevékenységben nem vett részt. Apátiába süllyedt, az öreg szerint. Ittléte során sokszor látott ilyet, főként nőknél.
Az időjárás hűvösre fordult, sokat esett az eső és sokat fújt a szél is. Nem tudtak fürödni, legalább is keveset.  A férfiak azért néha belemerészkedtek a hideg vízbe, de Helén csak az arcát mosta meg. Haja zsíros csomókban lógott, lefogyott, és görnyedt testtartással járt. Dávid ötlete alapján elkészítették a fűszoknyát és a fűpelerint, amit ők a hideg idő miatt a ruhájuk fölé vettek fel és mostanában viselték a szandáljukat is. A vén szakállas megnyugtatta őket, hogy ez a hideg idő nem tart sokáig, körülbelül egy hónapig, az-az negyvenkét napig, azután fokozatosan melegszik az idő, de egy évben kétszer fordul ez elő, és bizony két hónap múlva ismét hideg lesz egy hónapig.
Dávid ezen elgondolkodva újabb ötlettel hozakodott elő, sarut kell készíteni, mert a szandál ezen a köves talajon, és az állandó hordástól hamar elkopik. Az ötlete az volt, hogy valamelyik fának a kérgéből cipőtalpat alakítanak ki, és arra ráállva körbe fonják ezzel a nádszerű fű szárával. Tart ameddig tart, de így nem sebesedik ki a lábuk a mezítlábaskodástól, és melegebb is. Az öreg megveregette a fiú vállát, és felajánlotta a segítségét. Ketten többre mennek, és már holnap csinálnak is egyet az öregnek.  Dávid Helénre nézett, aki nem szólt semmit, csak simogatta a madarát. A fiú most már komolyan hitte, hogy a lány mentálisan romlik.  Amikor a tűzifáért mentek az öreggel alaposan megvitatták Helén állapotát, és az öreg azt ajánlotta, hogy a napi teendőkbe be kellene vonni, az-az ki kell osztani a feladatokat, és akkor kénytelen lesz mással is foglalkozni önmagán kívül, ez talán segít rajta. Magában azt gondolta, hogy ez sem fog segíteni, már tudja tapasztalatból, de ha semmit sem tesznek, az még rosszabb. Úgy döntöttek, hogy a tűzgyújtás és a tűz táplálása lesz a lány feladata.  A nőknek nagyobb türelmük van a tűzgyújtáshoz, mert bizony elég sokáig kell tartani a gyémántot mozdulatlanul, hogy lángra kapjon a háncs. Ha ügyesen és szorgalmasan táplálja a tüzet, ritkábban kell gyújtani. Ám Helén nem akart ebbe belemenni, azt hajtogatta, hogy ő nem tud tüzet gyújtani, és biztosan elfelejt fát tenni rá, ő nem alkalmas ilyen fontos munkára, de a fiúk hajthatatlanok voltak. Végül beleegyezett, de azt kérte Dávidtól, hogy kezdetben segítsen neki.
Az egyhangú napok gyorsan teltek, bár Dávid mindig elfoglalta magát. Az öreggel elmentek sarut készíteni, ami nehezen ment, de ketten csak összeügyeskedtek egy használható lábbelit. Az öreg szakállas boldogan viselte, kicsit törte ugyan, de nem fázott a lába. Dávid üres óráit a napló falak csiszolása töltötte ki. Az első bejegyzése a fióka megjelenése, és a ruha készítése volt. Segített Helénnek a tűzgyújtásban, sokszor rakta meg a tüzet is. Helén a madarával volt elfoglalva, folyton etette, és bizony a madárka egyre kövérebb és lustább lett.
- Nem kellene repülésre tanítani ezt a kis hájpacnit – viccelődött a lánnyal.
- Minek, akkor elrepül, és nem jön vissza – felelt morcosan a lány.
- Egyszer úgyis elmegy az övéihez, akkor már nem tud megtanulni, kifut az idejéből. Mindennek meg van a maga ideje. Vigyük el egy sziklához és tegyük fel rá, had próbálkozzon.
- Nem akarom! Ez a madár itt marad velem, nem fog repülni – és ezzel bement a hálóhelyükre.
Dávid nem vitatkozott tovább, belátta, hogy hiábavaló, a lány megváltozott, nincs rendbe a gondolkodása sem. Nem ilyen volt régen.
A naptárvezetésből kiderült számára, hogy tizenkét napja vannak itt, de olyannak tűnt, mintha tegnap lett volna az érkezés. Az öreggel sem volt minden rendben, sokszor maradt bent a hálóhelyén, egyre kevesebbet evett, és a hátán a nagy anyajegyfélék egyre csak növekedtek. Mostanában erős fejfájásra panaszkodott. Dávid attól rettegett, hogy egyedül marad, ha nem sikerül a lányt kibillenteni ebből a depresszióból.
 Délután hatalmas vihar támadt fel a semmiből, Helén a madarát vitte etetni, elég messze voltak a barlangoktól. A szél hihetetlen erővel fújt, Lány a madarát a hóna alá fogva kapaszkodott az egyik bokorba. Megkezdődött a villámlás, fülsiketítő dörgéssel csapkodott a körülötte lévő bokrokba, sziklákba a villám. Helén megdermedt a félelemtől, a madarat egyre erősebben szorítva térdelt a talajon. Megpróbált négykézláb mászva haladni előre, minden ízében remegett a félelemtől. Addig-addig araszolt, míg a vécé gödörig nem ért, de nem vette észre a sűrű esőben a bokroktól és belecsúszott oldalról. Sikerült megkapaszkodni az egyik bokorba és valahogy kikecmeregni belőle, de a madárka beleesett. Helén sikoltozni kezdett, majd eszét vesztette a fájdalomtól és a félelemtől.  Így találta meg Dávid egy jó óra múlva a bokorba kapaszkodva, sírva. Bevitte a lányt, de az nem tudta abbahagyni a sírást, még éjszaka sem. Az öreg szakállas is ágynak esett, nem tudott felkelni másnap. Minden tennivaló Dávidra maradt., de hiába foglalta el magát, rettegés költözött belé. Rettegett a jövőtől, az egyedülléttől. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvenceim