Sóvárgás

"Néha tele vagyok irigységgel. Gyakran megesik. Olykor dühvel, keserűséggel, magánnyal, de leginkább az irigységnek is azzal a formájával, amikor annyira vágyok valami után, hogy bármit megadnék érte. Sóvárgás? Talán. Nem a legszebb dolog, de tudom, hogy nem vagyok egyedül. Nincs olyan ember a világon, aki ne vágyna valami olyanra, ami lehetetlen. Ami az övé volt, de elengedte. Ami létezik, de sosem birtokolhatja. Mindenki vágyik valamire. Én időre vágyom... visszaforgatni az elmúlt hónapokat, újraélni a múltat, hogy más legyen a jelen. Túl nagy kérés."

Egyszer olvastam egy gyászjelentést, mely azóta is az agyamban kóvályog, mint egy elvesztett madártoll:  „Ha az ember elveszti a szüleit, az árva. Ha az ember elveszti a társát, az özvegy. Ha az ember elveszti a gyermekét, arra nincs szó”.  Nem lehet szavakkal elmondani azt az érzést, amikor az urnát leteszik a sírba, és benne van az életed értelme, hamuként. Semmivé válik a jövő, minden várakozás, a beteljesületlen remény, hogy felnevelted, learathatod a munkád gyümölcsét.  Nem nézheted a boldogságát, mely téged is boldoggá tesz, nem drukkolhatsz a küzdelmeinek, nem dajkálhatod az unokád.

Nincs más vágyam, éjjel és nappal sóvárgok utána, nem akarok mást, csak visszafordítani az időt.  Azt az időt szeretném megkapni, ami nem olyan rengeteg, talán csak egy órányi, azt, amikor az én szépséges lányom hazafelé karikázott, és egy elátkozott gyilkos megkívánta, és ezért elvette mindenét. Csak ez az óra kellene nekem, hogy megsemmisíthessem.  Az életünk újra olyan lenne , mint régen, egyszerű, gondokkal teli, mindennapi, mint a többi emberé, ez lenne csak az én vágyam. Nem kellene minden fiatal férfira úgy néznem, hogy lehet, hogy ő….. Az is lehet, hogy már nem is volt fiatal.  Az életemnek értelmet az igazság keresése ad, csak akkor halhatok becsülettel, ha megtalálom a gyilkosát. Megtalálom, mert nincs semmi, ami elkerülné a figyelmem, hittem eddig, de még nem tudom feladni. Ha valami csoda folytán, ily sok idő után előkerülne, vagy önként feladná magát, már nem adna megnyugvást meggyötört lelkemnek.  Csak az álmaimban kapom meg az időt, és ott tovább éljük az életünk, a menyegzői táncot járjuk, és pelenkázom az unokám.

A valóság az, hogy esik az eső, hideg szél csap az arcomba, markolom a virágcsokrot, és a fejem lehajtva igyekezek minden nap a temető útján a sírod felé.  A gyilkosod kilétét örök homály fedi, és soha nem birtokolhatom, azt az időt, mely visszaforgatná a kerekét, és visszaadná egy boldog jövő reményét.

Ui.: Rövid újsághír: A 22 éves Tompa Eszter holttestét 2003. szeptember 23-án reggel fedezték .... Azóta sem a fegyvert, sem a gyilkost nem találták meg a rendőrök.