cseppnyi fény,
bús táncot rop
az elveszett remény.
Éveim szaladnak, sírjaim egyre csak
szaporodnak. Máskor oly csendes temetők hangossá válnak, színes virágerdő és
táncoló gyertyafények díszítik. Esős nyirkos az idei ünnep
Hajdan gyermekeim kezét fogtam az esti temetői
ragyogásban, elámulva bandukoltunk a virágözönben remegő gyertyafényben.
Akkoron csak néhány sír felett rendezgettük a temető illatú krizantémjainkat,
gyújtottuk bús lángú mécseseinket. Mára már a hantok megszaporodtak, sírról sírra
járva lobbantom lángra az emlékezés kis tüzeit. Messzi távolból sejlik már csak
fel a hajdani kedves, egykoron oly boldog életünk is ködös emlékké szelídül.
Még hallom a távolból drága apám hangját, és látom emlékeim útján szaladó kicsi
anyám. A messzeségből örökké vidám öcsém egyre távolodó nevetése cseng fülembe.
Mind elmaradtak, egykor oly fontos szereplői életemnek. Egyre több a sír, és én
egyre lassabban járom őket.
Nagyon igaz minden szavad! Szép!
VálaszTörlés