Gyilkos gondolat

„Az igazság békét teremt, és az igazság a békét és a biztonságot szolgálja örökké.” (Ézsaiás 32,17)

Peti megpróbált a tanárnőre figyelni, de olyan álmosság gyötörte, hogy minduntalan lecsukódott a szeme. Megdörzsölte, majd forgolódott egy kicsit, kinézett az ablakon, a táblát bámulta, mindhiába igyekezett ébernek mutatkozni, nem sikerült.

-         Peti fiam! Nem az órán kell aludni, hanem otthon! - riasztotta fel álmából a tanárnő hangja.

Megszégyenülten, nyakig elvörösödve fészkelődött a padban. Ti nem tudjátok, gondolta magában, hogy én aludnék, de ha az ittas apám hazajön, nem lehet. Ordibál, kirángatja anyát az ágyból, követeli, hogy hallgassa meg azt a sok badarságot, amit részegen összehord, majd fölhergeli magát és nekünk esik.  Ilyenkor, ha sikerül kiugrunk az ajtón, és kint kóborolunk az éjszakában. Az öltözéssel nincs gondunk, mert mindenre felkészülve ruhástól fekszünk a paplan alatt. Amikor már sok idő eltelik, és azt reméljük, hogy elnyomta a szesz, visszaóvatoskodunk a házba. Ledőlünk és megpróbálunk gyorsan elaludni, mert hamar itt a reggel. Így megy ez már régóta, én már csak ilyen részegesnek ismerem, mióta az eszemet tudom, és egyre sűrűbben jön haza kapatosan. Kilátástalannak látszik, hogy megváltozzon, már munkája sincs, csak alkalmi, újabban eladogat ezt-azt.  Gyűlölöm! Meghalhatna! Az a legjobb, amikor olyan részegen dülöngél haza, hogy lépcsőn négykézláb mászik fel. Anya mindig azt mondja, hogy a részegeknek van védőszentjük, mert különben már rég leesett volna a betonra a befejezetlen korlát nélküli teraszról. Ilyenkor esik kel, nem tud megállni a lábán. Csak egy kis lökés kellene neki, amikor kitántorog a szélére. Valahogy mindig bemászik a lakásba, és ott a konyhakövön alszik el. Mindennap, arra gondolok, hogy megölöm. Nem tudom hogyan, de ez nem tarthat így örökké. Nagyon félek, hogy megteszem, és akkor örökre rajtam marad a bélyeg, apagyilkos leszek.  Anya itt marad egyedül, engem meg elvisznek a javítóba. Börtönbe nem vihetnek még, mert csak hetedikes vagyok. Lehet, hogy utána sem tudnék aludni, mindig az apára gondolnék. Nem is lenne nehéz megölni, sokszor szinte csont részeg. Nem szabad ilyeneken agyalnom, nem szabad!

-         No Peti! Most meg ábrándozunk, ábrándozunk. – harsant a tanárnő hangja.

Éles csengetés jelezte az óra végét, kitódult az osztály a nagyszünetre, Peti kiballagott és félrehúzódott egy sarokba, nekitámasztotta a hátát az iskola falának. A bűnös gondolat, ami a szabadulás örömét adná, berágta magát az agyába, és nem hagyta békén. Nem tudott szabadulni a gondolattól. Bármilyen féreg is, mégiscsak az apám, ilyesmit nem csinálhat egy gyerek. Lehet, hogy anya is elfordulna tőlem és kitagadna, mert gyilkossá lettem.

Teltek a hónapok, otthon egyre rosszabb lett a helyzet, Peti fogyott, szemeit mély karikák keretezték, a tanulás nem ment. Az osztályfőnök próbálta faggatni, de Peti csak hallgatott.

Már nem csak apja nem hagyta aludni, hanem az a gondolat sem. Ki kell tervelni, hogy balesetnek higgye mindenki. Tudja az egész falu, hogy alkoholista. Nem tudom én azt úgy megcsinálni, majd elviszi a szesz, anya is mondta ezt. De mikor?

Egy este hiába várták felöltözve a paplan alatt szótlanul, nem jött. Peti hallgatta anyja szuszogását, elaludt szegény a fáradtságtól, gondolta. Csak hallaná már apja ismerős morgását, ahogy mászik fel a lépcsőn, akkor megnyugodna. Elüthetné egy autó, és akkor béke lenne, benne is és a házban is. Ekkor hallotta meg az apját. Lélegzetét visszafojtva felállt.

Hajnalban anyja sikoltozására ébredt.

-         Meghalt! Leesett a teraszról hanyatt! Gyere kisfiam, gyere már!

A mentősök megállapították a halál beálltát. A rendőrök csóválták a fejüket, nem csodálkoztak, hiszen ritkán látták józanon.  Peti sírt, és odabújt anyjához, aki óvón átölelte.  A szomszédok sajnálkoztak, és mondogatták, mindig gondolták, hogy egyszer leesik erről a teraszról.