Egyszer minden játék véget ér, és kihunynak a fények egy sötét éjszakán. A hajdani holdig érő vágyak, szárnyaló álmok, a lázas lobogás, és a kései csendes álmok, mind az enyészeté lesznek. Elérted, vagy nem a kitűzött céljaid, életed színpadán legördül a függöny, vége a földi játéknak. Ha semminek nincs már értéke, elvesztünk, nincs több meglepetés. Ha egyszer elindultunk, valamikor bizton megérkezünk. Mit számít akkor már a megjárt út!
Hogy hány emberben csalódtam, már nem fontos, hisz bennem is csalódtak sokan biztosan. Kergettem álmokat, de belőle keveset váltottam valóra. A boldogságot, a szépséges kék madarat olykor elértem, de markomban meg nem tarthattam. Olykor megcsömörlöttem, vágytam a remete magányába, reménytelenül hittem a saját börtöneimből való szabadulásban. Mi minden voltam életemben, nem tudom már? Voltam boldog, boldogtalan, önző, hazug és csalfa. Voltam szerencsétlen, vidám és szomorú, de voltam kiégett, sajnálkozó, és nagyképű is. Bizonyára voltam felelőtlen, érdemtelen, jóságos, együtt érző, gonosz és szívtelen. Voltam hívő és hitetlen, vak és embertelen, hazug, ijedt, csalódott és szeretetre méltó. Minden voltam, ami egy ember lehet. Nem bánom életem, mert képes voltam, ha az élet úgy hozta, lehajtani a fejem a másik ember előtt, és ha a porba hulltam, mindig felálltam. Hibáimért nem okolok mást, erényeimért nem döngetem a mellem. Így az út végén, elmondhatom, hogy ember voltam csak, és rajtam múlt az életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése