A vonat behúzott az állomásra, nagy zökkenéssel megállt, a kapaszkodót fogva vártam, hogy leszálljanak. Szinte kiürült, felszálló nem sok volt. Letelepedtem egy üres fülkébe és a kabátomat felakasztva jólesően állapítottam meg: de jó meleg van itt. Elindultunk, lustán a zakatolástól elálmosodva bambultam ki az ablakon. Ismertem minden állomást, erdősávot, ha csak egy pillantást vetek a tájra, már tudom, merre járunk. Körbe tekintek a fülkében és a szemem egy ötujjas drapp lánykakesztyűn akad meg. Itt felejtették. Szegény gyereknek igencsak fázhat a keze, ebben a hideg nyirkos időben. Elmerengve nézem a kicsi kesztyűt és arra gondoltam, hogy nekem kis koromban még kesztyűm sem volt. Úgy kilenc éves lehettem, amikor a családom kiköltözött a faluból a majorba, ahol apánk dolgozott, hogy miért tették azt máig sem tudom, mert egy év múlva, visszaköltöztünk a falubeli öreg házba. A major úgy négy kilométerre volt a falutól ahova iskolába jártam. Reggelente lovas kocsi zötyögtetett be bennünket, ám délután többnyire gyalog jöttem haza, mert a kocsi későn jött vissza. Mindenkit megvárt. Csúnya esős ősz volt az 1956-os ősz. Kezem, lábam vörösre fagyott minden nap a hidegtől, hazaérve anyám dörzsölgette melegre az elgémberedett végtagjaimat. A gumicsizma nagyon hasznos viselet volt a sárban, de a hideg ellen nem sokat védett. Anyám újságpapírt akart a zoknira tekerni, mert úgy szerinte melegebb lett volna, de én nem engedtem. Szégyelltem így is a szegényes ruháimat, a gumicsizmát, mert a többieknek cipőjük volt és szép kabátjuk. Legalábbis én annak láttam. Sőt, volt olyan lány, akinek szép színes kötött sapka hivalkodott a fején, nekem meg csak egy kopott kockás kendő védte a füleimet a hidegtől.
Nagyon megfáztam, anyánk nem engedett iskolába egy hétig, mondván, még tüdőgyulladást kapok, jobb, ha itthon maradok a jó melegben. Alig vártam, hogy újra iskolába mehessek, mert itthon nagyon szűkösen voltunk a három kisebb testvéremmel, az egyetlen fűtött szobában, amely egyben a konyha is volt. A ház másik szobája és a nagy konyha fűtetlen maradt takarékossági okokból.
Végre eljött a hétfő és mehettem az iskolába. Ott sem szerettem igazán, mert az új tanító nénitől féltem. Szigorú, örökké mérges, férfiasan hangos, magas szikár nő volt, és engem nem szeretett. Én sem őt. Az előző tanítónő gömbölyű volt, mindig vidáman mosolygott és szerette a gyerekeket. Nála jó tanuló voltam, az újnál sumákoltam, szinte elbújtam a padban.
Amikor belépett az osztályba, vigyázba vágtuk magunkat és hangosan jó reggelt kívántunk neki. Miután leültünk rám ripakodott, hogy álljak fel. Megrettenve felálltam, és el sem tudtam képzelni miért. Arra gondoltam, hogy óra előtt ki kellett volna vinnem az ellenőrzőm a hiányzás igazolásával, gyorsan kotorászni kezdtem a táskámba, de ijedtemben alig találtam meg.
- Elhoztad a kesztyűt? - kérdezte.
- Milyen kesztyűt? - feleltem kérdéssel, mert fogalmam sem volt miről beszél.
- Amit elloptál? - felelte.
Megfordult velem a világ. Soha életemben nem loptam semmit senkitől. Kivéve a nyári gyümölcslopást a ligeti kertekből, de hát oda járt minden gyerek gyümölcsöt enni nyaranta, az nem számított lopásnak. Fogalmam sem volt miről beszél, hiszen nekem soha nem volt kesztyűm, ez igaz, de a másét sem vittem el soha.
- Tudod te, miről beszélek, biztosan eldugtad!
- Hozd ki a táskád! - kiáltott rám.
Felkaptam és kivittem, és ő az egész tartalmát kiöntötte a padlóra, füzeteim, könyveim, az újságpapírba csomagolt zsíros kenyerem mind ott hevertek előttem. Az osztály röhögött, és én megszégyenülve remegő szájjal rakosgattam vissza mindent.
- Hozd ide a kabátod!
Odavittem a kopott kis vékony fakózöld kabátkát, és ő idegesen beletúrt mindkét zsebébe, csak egy taknyos zsebkendőt talált. Az osztály már nem röhögött, csak bámultak rám, amikor a helyemre értem.
- Mond meg anyádnak, hogy jöjjön be hozzám. No, leülhetsz - mondta.
Éreztem, hogy ég az egész arcom, a sírás fojtogatta a torkom, nem láttam nem hallottam semmit az órából, csak arra vártam, hogy kimeneküljek az iskolából. Anyám nagyon dühös lett, amikor elmondtam neki a történetet, és bement az iskolába. Tőle tudtam meg, hogy egy drapp kötött kesztyűt loptak el, vagy vesztett el, az egyik jómódú osztálytársam, és mivel én szegény voltam és hiányoztam is, hát rám fogta a lopást. Attól a naptól fogva a tanítónő kerülte a tekintetem, csak ritkán feleltetett. Szerencsémre félév után el is ment az iskolánkból, és én az év végére ismét jó tanuló lettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése