Ha egy nap a Földön, egy szörnyű
tragédia után, csak egy ember maradna életben, mire gondolna nagy félelmében. Úgy
hiszem, nem gondolna semmire, csak ülne, elméje szép lassan elborulna, és egy
nap étlen-szomjan halna. Nem volna értelme életben maradni magában, a rettegés
elvenné minden életösztönét, kedvét, érdeklődését, az inspirációk teljes hiánya
miatt csak bambán bámulná, hogy mily gyorsan veszi birtokba a természet az
ember alkotta műtárgyakat.
Hiába ragaszkodunk a földi javainkhoz,
az élet és halál törvénye beteljesedik. Semmi nem a miénk, csak kölcsönbe
kaptuk, és mi kifizetjük a bérleti díjat. Az ember után, néhány évtizeddel
eltűnnek a városok, mindent elborít a zöld rengeteg, elporlanak a házak, a
műanyagok apró részekre hullnak, a vasak elkorrodálódnak. Néhány száz év
múltán, már nyomunk is alig maradna. Az öntisztító folyamat, minden szennyünket
átalakítja majdan hasznos anyaggá, mérgeink lebomlanak, vizeink
kitisztulnak, és éjszakánként, ismét teljes fényében ragyogna a csillagos
égbolt
Ismét véget ért egy klímacsúcs, és
megszületett a közös nyilatkozat, de nem a fenntartható fejlődésről szól, hanem
inkább csak a fejlődésről. Ma is ott tartunk a riói klímatalálkozón, mint húsz
évvel ezelőtt. Közben megtartottak sok klímacsúcsot, drága pénzen, de az
elefántok csak egeret szültek. A fejlődő országok nem értik, hogy nekik miért
nincs joguk utolérni a fejlődésben már elől járókat. Most megállapodtak, és
dolgok mennek a maguk jól bevált ember tervezte útján tovább.
Ember tervez, és csak tervez, de a
természet egyszer majd végez….velünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése