A mi forintunk csak magunknak érték, a világban már nem sokat adnak érte. Válság van, ebben a században az első, de biztosan nem az utolsó. A túltermelés, az eladósodás, a kapitalizmus csődje miatt van a mostani nagy gazdasági recesszió. A kilábalás lassú fájdalmas út lesz, mennél szegényebb egy ország, annál fájdalmasabb.
A meggazdagodás, a vágyott profit elérése arra sarkallja a gyártókat, hogy a termékeibe betervezzék az elavulást. Ez már odáig fajult, hogy minden használati tárgyunkba beépítették. Nem érdemes tartós, értékálló kerékpárt, mosógépet, telefont, televíziót stb gyártani. Arra vesznek rá minket, vásárlókat, hogy ne javíttassunk, a rossz helyett vegyünk újat.
Például én már csak eldobható vasalót ismerek, de a cipőinkkel sem jobb a helyzet. Ha elromlik a szemüvegkeret, akkor új szemüveget kell csináltatni, pedig az üvegnek kutya baja sincs. Nemrég olvastam, hogy a villanykörte valamikor majdnem örökös üzemidővel rendelkezett, de hamar rájöttek, hogy nem lehet ilyen csodával fenntartani a gyártást, hát megállapodtak, hogy romló áruvá teszik, és ma már minden égő csak egy általuk meghatározott ideig világít, és akkor egy csett, máris cserélhetjük.
Termelik a világ gyárai a mérhetetlen mennyiségű eldobható árut, a tengernyi csomagoló anyagot, és a szemétkupacok csak nőnek, egyre magasodnak. Mi pedig vásárolunk, csak vásárolunk, és egyre sűrűbben lomtalanítunk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése