A Föld,
ahova három ezer év után visszatértünk, semmiben sem emlékeztet az őseink által
leírtakra. Buja, érintetlen őserdők, ismeretlen állatok, tiszta levegő,
csodálatos táj tárult elénk bármerre repültünk. A régi Földről minden tudás
bennünk volt már gyermekkorunk óta, minden szörnyűség, ami arra kényszerített
egy kis kiváltságos embercsoportot, mondhatjuk pontosabban is, kiválasztottak
csoportját, hogy vállalják a kilátástalansággal, veszéllyel fenyegető hosszú
űrutazást, egy olyan bolygóra, melynek akkoriban még neve sem volt, csak száma
- Wolf1061c. Ő, a mi Wolfunk, ahova az ősink második generációja megérkezett, miután
eltemették az űrhajóban megöregedett és elpusztult szüleiket, rokonaikat, úgy érezték,
talán haza találtak, itt otthonra leltek.
Wolf ugyan
hasonlított a Földre, de ember nem élt rajta, számunkra idegen élővilág
népesítette be. Teljesen más volt a növényzet, az állatvilág, például nem
voltak madarak, és a vizekben nem léteztek halak, de annál többféle volt a
rovar, és más furcsa élőlény. Két ezer év kellett ahhoz, hogy az ember számára
élhető civilizációt teremtsenek a mi pionírjaink, vigyázva arra, hogy a Földön
elkövetett hibák, ne ismétlődjenek meg ezen a planétán.
Az új földön
nem épültek templomok, nem imádtak, nem dicsőítettek egy elképzelt Istent,
pedig mindenki hitt egy teremtőben, de megtapasztalták a Földön, hogy a hit
nevében ölték meg a legtöbb embert, és a háborúk többségét is hit jegyében
robbantották ki. Magas intelligenciával rendelkező őseink úgy tanították, hogy
az földi evolúció kevés volt ahhoz, hogy olyan komplex és bonyolult formákat
produkálhasson az élet. A felsőbb intelligencia bizonyítéka, a stabilan létező
Világegyetem, és az azt működtető fizikai állandók finomhangoltsága, vagy
például a DNS, melynek kódja megszabja az élőlények formáját, működését. Ám ez
a teremtő nem egy emberarcú Isten, aki minket, és mindent figyel, akit imádni
kell, mint egy bálványt. A teremtő, egy számunkra felfoghatatlan, felsőbbrendű intelligencia,
aki, vagy ami, létrehozta a maga szabályaival működő Világegyetemet és azt, a
mi egyszerű szavainkkal kifejezve, beindította. Megadta neki azt a kezdeti
energiát, ami még ma is ott van minden porszemben, és amíg az el nem fogy,
addig létezik az univerzum.
Wolfon élők
számára a tudás, a szeretet, a becsület volt a legfőbb érték. Békésen és szorgalmasan építették fel az új
emberi civilizációjukat. A földi hibákból okulva, megóvták környezetüket, nem
szennyezték el azt, és szigorú szabályok szerint szaporodtak.
Nagy álmuk,
és céljuk volt mindig, hogy a reményeik szerint a megújult, regenerálódott
Földet, ismét benépesítse az emberi faj, hogy visszatérhessen az ember a szülőbolygójára.
Ezzel a küldetéssel jöttünk ide, hogy megtapasztaljuk a saját szemünkkel, vajon
a Föld már alkalmas erre? Vállaltuk, hogy soha nem térünk vissza a mi szülőbolygónkra,
még akkor sem, ha a Földön ellenséges lényeket, a majmok szellemi szintjére süllyedt
embereket lelünk.
Ennek az
esélye megvan. Őseink emlékezete szerint, az exodus idején, a földön élők két
részre szakadtak, volt egy elit kisebbség, akik magas intelligenciájukkal
kitűntek, ők vitték előre a tudományt, a technikát, a művészeteket. Ők vezették
a földi világot, és azt az irdatlan tömeget, akik szellemi szintje egyre
alacsonyabb lett, satnyulva a túlnépesedéstől, az éhhinségtől. Az emberek többsége
megrekedt egy alacsony szellemi színvonalon, ami csak arra volt elég, hogy a
mindennapi életében eligazodjon, dolgozzon, egyen, és szaporodjon.
Szabadidejében, már ahol béke volt, bambán bámulta a képernyőt, nem
gondolkodott. A Föld legtöbb helyén háborúk dúltak, ölték egymást, pusztítottak
mindent, ami számukra nem volt szent. A Földi élet egyre nehezebbé vált az
éghajlati változástól, a túlnépesedéstől, a szennyezéstől. Egyre melegebb lett,
egyre kisebb lett a megművelhető földterület, nem volt tiszta víz, pusztult a
növényzet az állatvilág, és megindult a népvándorlás.
A gazdagabb,
még élhető országok, kezdetben fogadták a menekülőket, de később kerítéseket
építettek a határaikra és szigorúan ellenőrizték azokat. A pusztulás, az emberi
civilizáció az addig még soha nem látott mélypontra süllyedt. A káosz
eluralkodott, nem volt olyan erő, mely ezt megállíthatta volna.
Ekkor indult
meg titokban, az elitek kiválasztása, akik vállalták, hogy ők maguk ugyan soha,
de a leszármazottaik eljuthatnak az új földre, ahol megvetheti lábát az ember,
és az új civilizációt felépítheti. Az indulás sokáig váratott magára, míg nagy titoktartás
mellett megépültek az űrhajók, és minden készen állt erre a nagyon hosszú útra.
A Földön
hatalmas járványok törtek ki, éhezés, vízhiány is pusztította az embereket. Az
élelemhiány miatt eluralkodott az erőszak, a kannibalizmus. Úgy hittük, hogy a
földi emberiség kipusztította önmagát.
Már hónapok
óta vizsgálódunk itt, kutatunk, de ember nyomára nem bukkantunk. Ma
elhatároztuk, hogy felépítjük az első otthonainkat, mindannyiunk örömére. A
hely, melyet erre a célra kiszemeltünk, minden szempontból ideális, egy
csodaszép völgy, egy nem éppen kicsi tó partján. Letáboroztunk, a hatalmas
teherhordó repülőink mellett. Az esti csendben bámultuk a számunkra idegen
égboltot, a holdat, amikor valaki felkiáltott – tűz! Megdöbbenve bámultunk a
messzeségbe, a tó túlsó partján egy hatalmas tábortűz lobogott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése