Patkányinvázió
Csak a
zebrán! – kiáltom a gyerekeknek. A hatvanas években itt nem is volt zebra,
minden más a régi, legfeljebb tatarozták a házakat az óta, a városházára már
újra ráférne a festés, beszürkült a nagy forgalomtól. A Szentháromság szobor
adta körforgalom mára már folyamatos. Megyünk a Macis játszótérre, a város
legöregebb játszóterére. A lányomat naponta vittem ki, annakidején, mellette az
öreg óvoda, még az apja is oda járt. Egy pillanatra megállok a ház előtt, ahol
életemből hét évet töltöttem el. A kapu hatalmas és vénséges, a kiskapu nyitva,
mint régen, és a cifra kopogtató is a régi, benézek, alig változott, maradt a
csatornaszag, csak összenyitották a két ház belső udvarát és egy cseppet
világosabb lett. Lakóit a háború utáni forgószél hordta össze, nem válogatva,
mindenhonnan, munkást, tisztviselőt, úriasszonyt, kereskedőt, öreg apácákat, később
még katonatisztet is. Egy valami közös volt, az udvar, onnan nyílt minden
fontos ajtó, a lépcsőházaké, a földszinti lakásoké, a pincéké, a kamráké, sőt a
mosókonyháé is, ami szintén közös volt, a patkányokkal is, mert azokkal tele
volt a ház a pincétől az emeletig. Egy
borús délután megyek haza, át az udvaron, de a lábam a földbe gyökerezik, mert
az emeletről, percenként repül le egy döglött süldő patkány. Felsandítok és
látom, hogy a Szabóék vénlegény Imréje vadászik, rálelt egy fészekre a gang
végi falépcső alatt. Módszeresen fülön csípi őket, egy tekerés, és zsuppsz, le
az udvarra. Imrének van ideje az ilyesmire, meg már a hobbijává is vált a
vadászat, nagy örömünkre, mert az epilepsziája miatt csak alkalmanként
dolgozik. Nagy óvatosan kikerültem a dögöket, megúsztam, nem dobott egyet sem
rám. Be sem érek az ajtón, mondom, hogy
mi van az udvaron, anyósom már ki is perdült, és felkiált az emeleten lakó
Németnének, nehogy egyedül nézze végig ezt a fontos eseményt. Mire kipakoltam a
bevásárlást, már udvaron volt a fél ház. A patkányokon, de a piaci árakon is túl voltak már, a betegségeknél tartattak, ezután jöttek zaftos kis pletyók, a mama
mindenkit ismert a városban.
Ezekben a
régi, a század elején épített bérházak aljában, a pincékben volt a
patkányváros, onnan jártak fel a dögök zabálni. Egy közeli cukrászdában voltam
pincérlány, és időnként hátra kellett menni a raktárba italért, már
odakerülésemkor az oktatás részét képezte az italvételezés módja. Ismerni
kellett a vételezendő ital illatát, némelyiknek a szagát, mert a demizsonról
lerágták a patkányok a címkét, továbbá, ha nem akartad, hogy egy patkány beléd
harapjon ijedtében, a csukott ajtón dörömbölni kellett, és akkor azok eliszkoltak.
A patkánymérges dobozba nem szabadott belerúgni, mert kifolyik belőle a
méreg. Egy alakommal bezárták két napra
cukrászdát, mert a lambéria mögül fertelmes dögszag áradt, tele volt a méregtől
felpuffadt döglött patkányok oszladozó tetemével. Én, aki azelőtt csak egérrel
találkoztam, itt már jóba voltam a csótányokkal is, amiket mi lányok csak kávébogaraknak
hívtunk, mert imádtak a presszógép alatt fészket rakni.
Egy
alkalommal magam is testközelbe kerültem egy jókora patkánnyal a mosókonyhában.
Kinyitottam az üstház ajtaját, hogy alágyújtsak a víznek, amikor kiugrott egy
jókora dög, én is kiugrottam az ajtón, és berántottam azt mögöttem. Férfiember
híján, az emeleten lakó Kovácsné jött segítségemre. Seprővel felfegyverkezve,
nagy bátran bementünk a mosókonyhába, de két perc múlva, a patkány
megjelenésére, egyszerre akartunk kisprintelni onnan, de a rossz ajtó csak
félig nyílt ki és mi beszorultunk, és a visításunktól halálra rémült patkány a
lábunk között egérutat nyert. Az udvari angol vécénken sem voltunk
biztonságban, mert ezek onnan is fel tudtak jönni, és ha nem lát menekülési
utat, neked támad és harap. Bevezettem
egy védekezés módot, amíg a vécén ültem rugdaltam az ajtót, a zaj elijesztette
őket. A patkány éjszakai állat, de ezek már sokan voltak és éheztek. Egérrel
azonban soha nem találkoztam, megették őket a patkányok.
ui. A
mérgeknek hála, mára már nem szaladgálnak fényes nappal a patkányok, de a
délelőtti zajban, forgalomban, egy nyest
rohant el mellettem a Főutcán, úgy tudom őkelme is éjszakai állat, ám lehet, hogy most ők az urak, felváltották
a patkányokat, csinosabbak az igaz, de az autósok átka biztos utoléri őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése