"Annak a
nőnek, aki amiatt panaszkodott, hogy a gazdagság nem tette őt boldoggá, azt
mondta a Mester:
- Úgy
beszélsz, mintha a kényelem és a komfort tartozéka lenne a boldogságnak; holott
ahhoz, hogy valóban boldog légy, kedvesem, csupán arra van szükséged, hogy
lelkesedni tudj valamiért."
Anthony De
Mello
Munkától elfáradva, lehuppanok a kertvégi székre, lábam
kinyújtva hallgatom a tavasz muzsikáját. Fejem felettem az öreg barackfa
feledve vénségét felöltötte ifjúsága menyasszonyi ruháját, és apró fehér
virágszirmokat hint a fejemre. Ügyes kis rigó fújja dalát a körtefa hegyén,
meglepődök, mert e harsány trilla mobilcsörgést utánoz, modern világ zaja cifrázva
már a rigók kottáját. Tüstént felel rá a dalverseny másik, lelkes versenyzője,
a szomszédék diófájáról. Verébéknél elszabadult a pokol, és röptükben tört ki a
tömegverekedés, ádáz csivitelés kíséretében, a friss fűben találták magukat.
Balkáni gerlepár évődik a kerítésnél, légyottjuk titkos, elbújnak a kerítés
tövében. Moccan a vakondtúrás, nézem, ahogy nő a halom, ő csendes, lent
dolgozik, de rendületlenül. Felharsan néha egy-egy kutyaugatás, majd elhal,
nyugalom honol újra, a nap lemenőben, bíbor fénnyel festi be a tájat.
Csendes béke, lelket vidít, a hosszú tél után a kikelet
megsimogat, ráncaim kisimulnak, boldognak érzem magam, lecsukott szemmel
hallgatom tovább az alkonyi zajokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése