KÖSZÖNTELEK LÁTOGATÓ!

Hogy erre jársz, az nem véletlen.

Örömömre szolgál, hogy megoszthatom veled a gondolataimat, tűnődéseimet az életről.

Sajnos a reklámok már bennünket sem kímélnek, ha a zene helyett azt hallod, lépj be újra.



2012. április 6., péntek

A játékos


Munkáséletem utolsó telén történt meg ez az eset. Nappali műszakba indultunk egy sötét decemberi hajnalon ki a határra, cudar hideg volt azon a reggelen, az erős szél vízszintesen hordta a havat, majd felborította a kocsinkat, és alig lehetett látni a hóeséstől az utat. Az autópályát egyöntetű fehérre festette a hó, csak az előttünk haladó autók fénye és az elválasztó sáv mutatta az irányt, nagyon lassan haladtunk. Más napokon a határra sietők folyton előztek bennünket, azon a reggelen senki sem mert előzni. Az út normális időben nem tartott húsz percnél tovább, most félórába is beletelt mire végre kiértünk. A pénzváltók aulájába érve meglepődtünk a reggeli tömegen, az embereket beszorította az ítéletidő. Az éjszakai műszak már idegesen toporogva várt bennünket, szerettek volna mihamarabb hazaérni, félve az erősebb hóeséstől.

A két pénzváltóban már megtörtént a váltás, csak mi matricások késlekedtünk. Nagy volt a zsongás, emberek gyorsan kihörpintették a kávéjukat, és siettek az útjukra tovább, az éttermet a reggeli takarítás hangja, a porszívó hangos búgása töltötte meg.

Ezzel a szokásos nyüzsgéssel indult a nap, Kárli, a nikkelsdorfi pék meghozta a nagy kosár friss kiflit, mi rögtön vettünk egy párat reggelire. Az örökké morgó takarítónő nem győzte feltörölni a cipőkről leolvadt hólét. A vécé előtt a szokásos reggeli sor állt, mintha minden busz egyszerre ért volna a határra, a sűrű cigaretta füstöt vágni lehetett, de most nem nyitották ki az ajtókat a pincérek, mindenki fázott. Az emberek morcosan húzták össze a kabátjukat, és türelmetlenkedve vártak a kávéra.

Az aulában két játékautomata pöffeszkedett, szinte soha nem árválkodtak, valaki mindig tömte őket pénzzel, mert nyerni, nagy néha nyert valaki, de olyan nem sok volt..Nem néztünk még körül, mert elfoglalt bennünket a reggeli teendők sora, és a nyitás előtt még kifutottunk a büfébe, a szokásos ébresztő kávénkat meginni. Visszatérve a helyünkre, szinte egyszerre elhúztuk a függönyt és elindult a napunk, ami csak este hatkor ért véget a számunkra. Ahogy körbe tekintettem, melyik ablak mögött ki ül, vettem észre az ajtó melletti játékautomata játékosát, egy középtermetű, szőkés hajú, oroszos külsejű férfit. Az arca egy kicsit emlékeztetett Putyinra, szűk szemrés, erős pofacsont, keskeny ajkak.

Láttam már ehhez hasonló alakokat az autópályán, de kizárólag éjszaka, amikor a bódéban dolgoztam és sorompóval kellett átengedni az ellenőrzés után az utasokat. Egyszer egy ritka forgalmú éjszaka, szakadt fehér lada állt meg az ablakomnál ukrán rendszámmal, négy férfi ült benne, a sofőr lehúzta az autó ablakát és várakozóan rám nézet, se köszönés, se pá. Természetesen én köszöntem és rákérdeztem a fizetőeszköz nemére, forint? Jött a tömör válasz, dollár. Mondom az árat, adom a matricát, nyitom a kaput, a férfi benyúl a kesztyűtartóba és kivesz egy nagy marék nagy címletű dollárt.

-Nazad forint- mondom neki Ezzel tudatva, hogy a visszajárót forintba adom, ez az előírás. A sofőr megvonja vállát és odaad egy ötven dollárost, ez volt a legnagyobb címlet, amit a dollárból még elfogadhattunk. A többiek egykedvűen ültek az autóban és itták a sörüket vastag füstöt eregetve pöfékeltek. No mondom, ezek sem egyenes úton jutottak ehhez a sok dollárhoz, nem szeretnék velük találkozni a bódén kívül. Szóval nekik volt a játékoshoz hasonló fizimiskájuk.

Eltelt a délelőtt, a játékos csak játszott, néha odalépett a mögötte ülő pénzváltó kisasszony ablakához és minden szó nélkül bedugta az euróját beváltani forintra. Már perdült is vissza géphez és tömte bele a pénzt, és már nyomta is a gépet tovább. Azon a gépen senki nem játszott aznap, csak az orosz, vagy ukrán, mert az nem derült ki , hogy milyen náció tagja, miután senkivel sem beszélt többet a kelleténél, vagy még annyit sem. A pincérnek csak felmutatta poharát, vagy az üres cigarettás dobozát, ennyi volt a rendelés. Nem ivott alkoholt, csak kávét, és rengeteg kólát. Délben egy becskást evett, ez egy szendvics volt forró rántott hússal és salátával, a pincérek nevezték így ezt a laktató, gyors és rendkívül népszerű ételt. Biztos , hogy szláv, vagy román nyelven jelentett valamit, de ezt már senki sem ismerte.

Szóval a játékosunk nyomta a játékgépet egész délután. Már biztosak voltunk abban, hogy az időt múlatja vele, vár valakire. Drága mulatságnak tűnt, mert amit nyert, azt is visszaforgatta a gépbe, és már a nagy címletű eurójait váltogatta be. Már mindegyikünk őt figyelte, a pénzváltók, a vécés néni, a pincérek. Este hatkor úgy mentünk haza, hogy otthagytuk a játékost a gép előtt.

Másnapra az idő megnyugodott, a hóesés megszűnt, a szél kissé alábbhagyott, de kegyetlen hideg lett. Este hatra mentünk dolgozni, és nem örültünk ennek a szeles hideg időnek, mert munkahelyünk ablakai északnyugatra néztek és nagyon rosszul záródtak. Éjszaka pedig alig fűtöttek. Alaposan beöltözve indultunk munkába. Amint beléptünk az aulába, rögtön a játék automatára néztünk és az orosz még mindig ott játszott. Már látszott az arcán a kialvatlanság, gyűrött volt és megviselt, de talpon állt és csak játszott, mint egy megszállott. A pincérek mondták, hogy az éjszaka folyamán nyert egy nagyobb összeget, de azt is beletömte a gépbe. Számolatlan itta a kávét, és a kólát. Már kezdtem tisztelni ezt az állóképességet, ami hihetetlen volt számunkra. Nem nézett senkire, csak a gépre, mintha nem létezett volna számára a külvilág. Csak ő volt a gép és a játék. Mintha egy maratoni küzdelem zajlott volna előttünk, melyben a gép állt jobban, a játékosa, elkeseredetten küzdött. Egyre sűrűbben ment ki a mellékhelyiségbe, de sietett is vissza, nehogy valaki odaálljon a kedvenc játéka elé. Biztosítékul, otthagyta a cigarettáját és a poharát a gépen. Hajnaltájt fordulat állt be, mert a kólát konyak váltotta fel, és abban sem volt mértéktartó, ennek ellenére nem látszott rajta részegségnek még a nyoma sem. Átlag állóképességű ember már állva elaludt volna, mint a fuvaros lovak.

Úgy hajnal három körül, már megszoktuk az alakját, már nem is figyeltük folyton, ám azt észrevettük, hogy a poharát, a cigarettáját a gépen hátrahagyva, sietve, kiskabátját jól összehúzva magán kilépett az ajtón. Egy darabig még vártuk, hogy visszajön, de soha többet nem láttuk viszont a maratoni játékost, aki majd két napot játszott egyfolytában a gépen, összesen negyvenhét órát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvenceim