Hetvenedik születésnapodon

Kardos M. Zsöte:

Várakozás

Hold lépeget
fehérre meszelt falakon,
levelek susogták álomba
a madarakat,
látvány és tett között
egyedül maradtam.
Rózsák illatára gondolok,
a felkelő nap simítására,
arcomat érintem,
felgyűlt ráncok rácsai mögött
keresem az elveszett gyermeket.
Hétköznapok és ünnepek
építette toronyból nézem az
elfolyó időt, ahogy visz mindent.
Magamra terítem a kendőt,
reménykedem a változatlanban,
ahogy hittem és tettem,
ahová helyeztem történetemet.
Közel a célhoz, az utak mögöttem.
Várom a kegyelmet.

Vangelis Rinas festménye

Béke poraira

Gabriel García Márquez: Elgondolkoztató búcsúlevél

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám.

Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.

Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.

Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.

Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.

Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.

A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!

Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.

Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.

Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.

Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.

Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.

Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.

Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.

Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.

Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".

Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.

Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.

Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.

Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.

Küldd el ezt annak, akinek akarod.

Ha nem teszed meg ma, a holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap. És ha nem teszed meg, az sem érdekes.

Ez az a pillanat.

A tánc

A messzi múlt ködében, zajos táncterem homályos zugában forogtunk, simultunk,

a zene ütemére hajlongtunk megbabonázva. Egy éjszakát áttáncoltunk, ez volt az első és az utolsó táncunk, mi még nem tudtuk
Ám éreztük a különlegességét, hogy a perc, az éjszaka már örökre befészkeli magát, kitörölhetetlenül lelkünk rejtett naplójába, hogy majdan fellapozza azt egy kép, egy halk zene, egy táncoló jelenet, hogy lásd az emlékeid táncát a messzi múlton át.

Volt idő, mikor úgy éreztem kihuny a fény, és megdermedek a hiányodtól, ám a gyorsan szaladó idő, finom fátylaival takargatta el az egyre messzebb szálló sajgó emlékeink. Ráncos kezem már hiába kap utánuk, mind széthullnak az idő porában.

Gondolataim a vers ünnepén

Életünk során megannyi gyönyörűségre csodálkozunk rá, de a szavak szépséges festménye, a vers, a lelkünket is megsimogatja. Varázsecsettel festi a színes szóvirágokat, érzéseinket ragyogó dallamba zárja. Rímbe font álmaink sejlenek fel, a mélyre nyomott érzéseink a felszínre kúsznak olvasásakor. Andalító dallam, a ragyogás harmóniája, a szavak tánca a vers, mely a rideg valóságból kiragad, és a csendesen csendülő békességbe visz. A szavak színes játéka csak az ember sajátja.